Terményárak

Terményárak: minden mínuszban és a forgalom csökkenése mellett a termés is jónak ígérkezik

Agrofórum Online

A válság már érezteti hatását: minden jegyzés a kereslet csökkenése miatt határozottan lefele tart, még ha időnként van is egy-egy korrekciós nap.

A világgazdaságot ritkán érik olyan próbák, mint amit most kell megélnünk, a mostani helyzetben azonban vannak olyan tényezők is, amelyek mégis segítik a nyugalom fennmaradását.

A terménypiacokat a múlt héten mégsem a koronavírus határozta meg, hanem a OPEC+ szervezeten belüli vita. A kőolaj kitermelés szabályozásáról nem tudtak megállapodni a kőolaj-termelő országok képviselői és emiatt Szaúd-Arábia és Oroszország között árverseny alakult ki. Az árak csökkenése ritkán látható, 30 %-os csökkenéssel kezdődött és a nyilatkozatok alapján verseny zajlik a két ország között, melyik bírja tovább. Az áresés egy másik következménye, hogy a helyettesítő termékek ára is esett emiatt, a kőolaj árának alakulása közvetlen hatással van a biodízel és az etanol árára.

Ez utóbbiak közül a repceolaj árát a pálmaolaj, mint versenytárs-termék, ára is folyamatosan nyomás alatt tartja, a január elején kezdődött és március elején megnyugodni látszó jegyzés ismét csökkent és ezzel régen látott alacsony szintre nyomta le a repcemag árát is. A repcemag jegyzése 2019 márciusában volt a jelenlegi szinten, azóta szinte folyamatosan emelkedett jegyzése, aminek maximumát idén január elején, közepén érte el.

A két év alatti áremelkedés 1/3-át vesztette el a repcemag ára egy hónap alatt és az utóbbi két hétben a további kétharmadot.  Az árszint így esett az év elejei 420 EUR/to-s csúcsról 350 EUR/to-ra.  Ez a párizsi tőzsdei jegyzés azt is mutatja, hogy azok a félelmek, amelyek a repcemag hiánya miatti áremelkedést várták, elmúltak és az egyéb hatások alól nem tudta magát kivonni ez a termék sem.

Fontos fejlemény szerintem, hogy az USA-ban már a 2020/21-es szezonra is kihat az etanol felhasználásának előrejelzett csökkenése. A gazdaság teljesítmény-csökkenése, az üzemanyag felhasználás visszaesése a napi 55.000 tonnára tett kukorica-felhasználás akár 10-15 %-os csökkenését is hozhatja magával és ez egyúttal a DDGS, a kukoricatörköly kínálatát is fékezheti. A kínai kereslet azonban egyelőre nem jelentkezett, a kínai-amerikai megegyezés miatt várt további értékesítés nem valósult meg.

A piacokat az is nyomja, hogy a dél-amerikai termésről kiemelkedően jó hírek érkeznek, az USDA e havi becslésében már az argentín és a brazil szójabab termést is1-1 millió tonnával emelte és ez a globális kínálatban is megjelent. A felhasználás szintjét csökkentették 2020/21-re és így a zárókészletek szezon végi emelkedését hozza magával.

A mostani válsághelyzet jelentős eltérése a korábbi, 2000-es és 2008-as válságtól, hogy most a kereslet-kínálati helyzet kiegyensúlyozott, a termelés szintje jelentősen emelkedett az elmúlt években és a legfontosabb, hogy jelentős készletek állnak rendelkezésre. A koronavírus miatti gazdasági visszaesés egyik oldala, hogy a turizmus miatti ellátási igények nem jelentkeznek és ez a forgalom csökkenését hozza. Ennek következtében a hajózási fuvarozás költségek a nagy termelő és felvevő régiók között csökkentek, a várt emelkedés helyett.

A kőolaj árának csökkenése, a fuvarozási költségek lemorzsolódása sem tudja azonban a termelői, eladói árakat emelni, mert a felhasználói oldalt jobban nyomja a kereslet csökkenése, ami a világgazdaság lassulásának következménye.

A héten kiadott becslésében az USDA (az USA Mg.Min-a) nagy meglepetést nem közölt, de a jelenlegi helyzetben váratlan volt, hogy Oroszország búza exportját és Ukrajna kukorica exportját is emelte 1-1 millió tonnával. Az adat azért volt kissé váratlan, mert az elmúlt hetekben inkább arról szóltak a hírek, hogy a szezon végéig logisztikai okok miatt sem lehet már a korábbi mennyiségeket sem teljesíteni. Ezt a várakozást látszik most felülírni a becslés.

Mindezen tényezők továbbra is azt látszanak igazolni, hogy a következő hónapokban a nemzetközi terménykereskedelemben a kínálat lesz túlsúlyban a kereslettel szemben.

A hazai hírek a szállítások nehézségeiről szóltak a héten, a kamionsofőrők vizsgálata és a fertőzött területekről visszatérők karanténba küldése nehezíti a teljesítéseket, a kötelezettségek teljesítése elhúzódhat és emiatt a tárolási és árukezelési feladatok kitolódhatnak.

Mindeközben a belföldi igényeket a felhasználók nagyobb részt lefedezték, a takarmányozási igények alakulását befolyásolhatják rövid távon a tavaszi időszakban értékesítésre szánt növendék állatok értékesítésének nehézsége. A kiszállítások elmaradása többlet takarmány igényt eredményezhet, melynek kielégítése még generálhat keresletet. Hosszabb távon azonban nem várható a kereslet felfutása, a különböző zárlatok, korlátozások miatt a takarmányigény növekedésére kicsi az esély.

Az exportunkat az tudná megsegíteni, ha a tengerentúli szállításokba be tudnánk kapcsolódni, erre azonban a jelenlegi belföldi áraknak jelentősen csökkennie kell. Ez alól talán az olasz kukorica export a kivétel, ahol továbbra is változatlan árakkal lehet számolni. Az árakat összefoglaló táblázatunkból is látszik, hogy ez az egyetlen termék, ahol a jegyzések nem csökkentek számottevően.

A továbbiakban sem várom – és ez már érvényes az új termésre is -, hogy itthon jelentősebb terméskiesés lenne, s bár még messze van a nyár és a betakarítás, de egyelőre nem hallottam gondot a várható termésre vonatkozóan. Az azonban gondot okozhat, ha az agrokemikáliák hiánya akár növényegészségügyi, akár tápanyagutánpótlási problémában jelenik meg.

Reméljük erre nem kerül sor és inkább a biztonságos termés és értékesítés legyen a feladat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Háromhetes csúcshoz közelít a kukorica ára

2023. szeptember 29. 10:10

A piacok arra várnak, hogy az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) pénteken negyedéves gabonakészlet-adatokat adjon ki.

Nyugodtak a gabonapiacok az aláírás előtt

2020. január 14. 09:03

A búza ára is csökkent, 0,7 százalékkal, míg a kukorica kurzusa emelkedett, 0,6 százalékkal. A chicagói piacon a búza és a kukorica irányát döntően az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) pénteken közzétett terményadatai befolyásolták.

A jó exportlehetőségek húzták fel az árakat

2020. október 24. 07:33

Chicagóban ismét magára talált a búza árjegyzése és 2 százalékkal lőtt ki a kurzus, a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab pedig 1,3 százalékkal drágult. A repce árjegyzése 0,6 százalékkal mérséklődött. Párizsban sem kapkodtak a kereskedők a repce határidős jegyzéséért, a négy fontosabb agrártermék közül csak ennek csökkent a kurzusa, a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza ár ezzel szemben emelkedett.

Emelkedtek az árak a terménypiacokon

2023. június 22. 07:25

Alapvetően a vevők határozták meg a trendeket a szerdai kereskedési napon a terménypiacokon.