25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Terményárak

Több éves mélypontról drágult a szójabab és a kukorica

Agrofórum Online

Szinte mindegyik fontosabb agrártermék ára emelkedett a csütörtöki terménypiaci kereskedés során. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a kukorica szintén 0,4 sz, a szójabab pedig 0,6 százalékkal lett drágább. A repce 0,5 százalékos árcsökkenése kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Elemzők szerint a chicagói szójabab határidős jegyzésára csütörtökön a kétéves mélypont, a kukoricáé pedig hároméves mélypont után azért kezdett emelkedni, mert lezártak jó pár árcsökkenésre spekuláló short pozíciót a kereskedők, így a technikai alapú kereskedés állította meg a csökkenést, ugyanis azokból eladással lehet kilépni.

Brazil várakozások

A világ legnagyobb szójabab-exportőrének számító Brazíliában a megfelelő globális ellátásra és a terméshozamok javulására vonatkozó várakozások továbbra is éreztették hatásukat.

„A szójabab piacát a brazil termelési problémák támogatták, de az időjárás javult Brazíliában, és a betakarítás még csak most kezdődik” – mondta Tomm Pfitzenmaier, a Summit Commodity Brokerage elemzője.

Trendforduló?

„A szójabab és a szójaliszt piaca túladott volt az elmúlt nyolc hónapban, és ez végül is valamiféle fellendülést idézhet elő, ahogy a piac kijut ebből a túladott állapotból” – hangoztatta Pfitzenmaier.

„A kereskedők megpróbálják meghatározni a szójabab valós piaci értékét a közelmúltban tapasztalt csökkenések után – emelte ki Don Roose, a US Commodities bróker elnöke. – Ez inkább egy a mélypontról kivezető rali” – tette hozzá.

Kisebb termés jöhet

A jótékony esőzések enyhítették az aggodalmakat a szárazság miatti terméskár kapcsán Brazíliában. Az Agroconsult tanácsadó cég csütörtökön 153,8 millió tonnára csökkentette Brazília szójababtermésének előrejelzését a novemberi 161,6 millió tonnáról.

Európa zöldben

Európában a malmi búza 0,5 eurós plusz után 217 euróba, a kukorica 0,25 eurós áremelkedést követően 187 euróba, a repce 7,75 eurós megugrás hatására 436,75 euróba, a takarmánybúza pedig 1,1 angol fontos plusz után 181,05 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kínálati aggodalmak miatt drágult a búza

2025. augusztus 30. 13:10

Inkább negatív hangulat jellemezte az elmúlt hetet a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Olcsóbb lett a búza a fekete-tengeri betakarítás előrehaladtával

2025. augusztus 24. 11:10

Enyhe ármozgásokat, ám egyértelmű drágulást hozott az elmúlt hét a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Látványosan megugrott a szójabab ára

2025. augusztus 18. 11:10

Továbbra sem javult érdemben a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, néhány áremelkedést azért lehetett látni a múlt héten.

A várható hozamemelkedés miatt esett a szójabab ára

2025. augusztus 9. 11:10

Alapvetően nem javult a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, igaz valamivel kisebbek a heti mínuszok, mint előző héten.

A kukoricanemesítés a stressztűrő hibridekre fókuszál

2023. augusztus 20. 12:10

A kukorica rendkívül sokoldalú növény és felhasználása az élelmiszer- és takarmányiparon keresztül egészen az üzemanyaggyártásig terjed. Minél nagyobb a kereslet a kukoricára, annál nagyobb kihívás előtt állnak a gazdálkodók, hogy terméshozamaikat egy adott egységnyi területen maximalizálják.

Több mint két százalékos plusszal kezdte a hetet a kukorica

2023. június 13. 06:13

Még mindig szembe kell néznünk azzal a kockázattal, hogy a kukorica és a szójabab trend alatti hozamot hoz, amíg ez az átállás be nem fejeződik az időjárásban.

Nagyot csökkent a kukorica határidős ára

2024. június 27. 07:10

Az Egyesült Államokban és Európában ellentétes irányú változások történtek. Az USDA negyedéves jelentése előtt a kereskedők kivárnak.

Bevált megoldások a kukorica gyomirtására

2018. március 3. 10:32

A kukorica gyomirtásának szakszerű és költségtakarékos megoldására mutatunk be néhány, gyakorlatból vett termelői tapasztalatot.