Terményárak

Új rekord várható a búza- és rizstermésben

Agrofórum Online

Hiába a kedvező gabona ár, a cukor és a tejtermékek drágulása dominál a FAO élelmiszerár-indexben.

Nem várhatók nagy kilengések a nemzetközi piacokon, állítják az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértői, mivel az alapvető mezőgazdasági termények ára mérsékelt és stabil. Köszönhetően a kedvező kilátásoknak, főleg az alapvető gabonák esetében, a világ élelmiszerimport kiadásai hat éves negatív csúcsot érhet el, olvasható a FAO élelmiszerekkel kapcsolatos jelentésében.

A kiemelkedő gabona- és rizstermés, együtt a szintén ígéretes kukoricáéval, alacsonyan tartja az árakat és gondoskodik a teli raktárakról. A teljes globális gabonatermést 2 569 millió tonnára becsülik, ami 1,5 %-kal több a tavalyi eredményhez képest.

Várhatóan az élelmiszerimport-kiadások 11 %-kal csökkennek 2016-ban, így amerikai dollárban kifejezve 1,168 trillió lehet a végösszeg, ha összeadjuk a hús- és gabonafélék (tavalyhoz képest alacsonyabb) és a hal, gyümölcs és zöldségek, olaj és cukor (magasabb) vásárlási költségeit. Sok fejlődő országban azonban ezt a hatást a helyi valuta leértékelődése nem engedi érvényesülni.

Rekordtermés

A FAO tovább emelte a búzatermés-kilátásokat 742,2 millió tonnára. A vártnál erősebb lesz a szezon Indiában, az Egyesült Államokban és Oroszországban, utóbbi ezzel a világ legnagyobb gabonaexportőrévé válhat, megfosztva elsőbbségétől az Európai Uniót. A búzaigény globálisan 730,5 millió lesz mostani számítások szerint, amely mögött az olcsóbb állati takarmány iránti keresletnövekedés áll.

A rizstermelés is újra bővülő irányt vesz, 2013 óta először, és várhatóan a rekordértékű 497,8 millió tonnát is eléri, a kedvező ázsiai monszun esőzések és az afrikai bőséges termés hatására. Jól alakultak a körülmények az Egyesült Államokban, Argentínában és Indiában is, így a szemes terményekből 1,8 %-kal takaríthatunk be többet.

A gazdag termés csökkenő pályára állította a gabonaárakat. A búza és kukorica jegyzése a Chicagói Kereskedelmi Igazgatóság szerint év elején még 16 %-kal állt magasabban, míg a rizs ára 2008 óta nem látott alacsony szinten van.

A szója és más olajnövények termelése felpörgött világszerte, de leginkább az Egyesült Államokban, és ez a tendencia tovább folytatódik előrejelzések szerint. Az állattartás és a tejágazat a hosszú túlkínálat jellemezte időszak után visszatér egyensúlyi állapotába, miközben a szűkülő tejtermelés az EU-ban nagyot emelt a tejtermékek árain.

Érezhető volt a 2016-os árakban a stagnáló hústermelés hatása, hiába az egyre növekvő igény (különösen Kelet-Ázsiában) a sertés és szárnyas iránt.

Közel 2 %-kal bővül ellenben a világ haltermelés idén, köszönhetően az akvakultúrából származó fogás 5 %-os növekedésének, ami ellensúlyozza, hogy az El Nino miatt a vadon fogott halak mennyisége 1 %-kal kevesebb lesz.

FAO Élelmiszerár-index

A most megjelent FAO élelmiszerár-index közel 3 %-ot emelkedett előző hónaphoz képest, de 2015-öt tekintve 10 %-os az eltérés a pozitív irányba.

A tejtermékek ára 13,8 %-kal ugrott a vaj árának éles emelkedése miatt, aminek leginkább az európai uniós termelők örülhetnek, ahol a tejtermékek előállítása egyébként csökkenőben van.

A cukor ára 6,7 %-kal nőtt augusztushoz képest a legfontosabb brazil termőterület kedvezőtlen időjárásának hatására.

A pálmaolaj drágult, ahogy globálisan csökkentek a készletek, és ugyanígy alakult a szója és repce jegyzése is, így végeredményben a FAO növényiolaj-ár indexe is majd 3 %-ot erősödött.

A húsár-index változatlan maradt augusztushoz képest.

Csökkent ezzel szemben a gabonáké 1,9 %-kal, a jelenlegi érték így 8,9 %-kal alacsonyabb az egy évvel ezelőttihez képest.

A FAO által figyelemmel kísért öt alapvető élelmiszer alapanyag nemzetközi árából számított index a 2015 márciusa óta eltelt időszak legmagasabb szintjét mutatja, miközben a gabona részindex 10 éve nem volt ilyen mélyen.

(FAO; Fotó: Afrikai gazdák. ©Sebastian Liste/NOOR for FAO)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kínálati aggodalmak miatt drágult a búza

2025. augusztus 30. 13:10

Inkább negatív hangulat jellemezte az elmúlt hetet a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Olcsóbb lett a búza a fekete-tengeri betakarítás előrehaladtával

2025. augusztus 24. 11:10

Enyhe ármozgásokat, ám egyértelmű drágulást hozott az elmúlt hét a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Látványosan megugrott a szójabab ára

2025. augusztus 18. 11:10

Továbbra sem javult érdemben a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, néhány áremelkedést azért lehetett látni a múlt héten.

A várható hozamemelkedés miatt esett a szójabab ára

2025. augusztus 9. 11:10

Alapvetően nem javult a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, igaz valamivel kisebbek a heti mínuszok, mint előző héten.

Évente több mint 600 millió adag élelmiszert pazarolunk el

2020. október 17. 11:02

Az élelmiszerpazarlás ellen az elmúlt években Magyarországon széleskörű összefogás volt tapasztalható.

Vízhiány: komoly kihívás előtt a mezőgazdaság

2020. december 27. 11:37

Az egy főre jutó édesvízkészlet az elmúlt két évtizedben több mint 20 százalékkal csökkent világszerte.

Az élelmiszerpiacon is visszaesés jöhet a koronavírus után

2020. június 22. 09:02

A friss termékek, a hús és a levesek iránti kereslet márciusban és áprilisban látványosan emelkedett, ám az egészségügyi válsághelyzet a szokásostól nagyobb készletezése késztette az üzleteket is.

Nőtt a cukor, cukorkészítmény és méz behozatala

2024. augusztus 20. 10:10

Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 20, a behozatalé 6,6 százalékkal lett nagyobb. Az export- és az importforgalom is lassult.