Zöldség-Gyümölcs

A 10 legdrágább gyümölcs a világon

Agrofórum Online

A gyümölcsök kulcsfontosságú szerepet töltenek be az egészséges táplálkozásban, mivel az emberi szervezet számára igencsak fontos tápanyagokat (vitaminokat, ásványi anyagokat és rostokat) tartalmaznak. A gyümölcsök formája, mérete és íze ma már rendkívül széles palettán mozog, mégis van néhány fajta, amelynek ára – szó szerint – az arany árával vetekedik. Összeállításunkban bemutatjuk a világ 10 legdrágább gyümölcsét.

A gyümölcsfélék történelme

Bibliai forrásokra hagyatkozva tudhatjuk, hogy már az Édenkert is gyümölcsökben gazdag volt, sőt, az első emberpár, Ádám és Éva (nyilván átvitt értelemben, de) épp egy gondatlanul elfogyasztott alma miatt űzetett ki a Paradicsomból.

Az első írásos történelmi emlékeket a „történelem előtti időkben” Egyiptomban és Görögországban dokumentálták, amelyben az alma, a szőlő és a füge mint termesztett eledel került említésre. A gyümölcsfajtákat mindig is nagyra becsülte az ember, hiszen gyors energiához jutott általa, ráadásul nem kellett megfőzni vagy más módon elkészíteni, mindig azonnal fogyasztható volt. A gyümölcsfajták egy részét (mint például az áfonyát vagy a fügét) előnyös tulajdonságaik miatt gyógyászati, és bőséget szimbolizáló mivoltuk miatt szakrális célokra is felhasználták.

A gyümölcstermesztés széles körű elterjedését a XVIII. századhoz kötik. Ebben az érában a szerzetesek termesztettek nagyobb területeken gyümölcsféléket, majd a század közepétől kezdődően afféle úri hóborttá vált Európa-szerte a gyümölcsfogyasztás. Az európai felfedezők által Ázsiából „hazahozott” gyümölcsökre (grapefruit, citrusfélék) úgy tekintettek, mint extravagáns élelmiszerekre, amelyek csak a kiváltságosok és a jómódúak számára volt elérhető. Akkoriban már tudták, ezek a gyümölcsök gazdag C-vitamin tartalmuknak köszönhetően nemcsak a tengerészeket védik meg a skorbuttól, de a városi emberek egészségét is megerősítik az ínségesebb hónapokban.

A XIX. század új vitorlásai és a jól bejáratott tengeri útvonalak leegyszerűsítették a gyümölcsök szállítását, így idővel az „átlagemberek” számára is elérhetővé váltak. Ma már minden élelmiszerüzletben kaphatóak, és bár ma is vannak kiemelten drága fajták, a hagyományos gyümölcsök többsége minden ember számára elérhető. Felhasználásuk változó, a salátáktól a leveseken át, hideg desszertként, turmixokban, hidegtálakon, joghurtokban, illetve préselve fogyasztják őket, míg maga a gyümölcsgyártó és -importáló ágazat hangosan dübörög, olyan nagyhatalmakkal az élen, mint amilyen az Egyesült Államok, Kína vagy Brazília.

A gyümölcsök osztályozása

A gyümölcsöket botanikai szempontból a termesztett növény tulajdonságai szerint, vagy például a táplálkozási előnyeik szerint kategorizálják. De a gyümölcsöket fel lehet osztani kulináris célok alapján, származásuk szerint, sőt a magjuk fajtája alapján is.

A gyümölcsök előnyei

Minden gyümölcs magas vitamin- és ásványi anyag-forrásnak számít. A legtöbb gyümölcs rendkívül gazdag rostokban, ezért jó hatással vannak az emésztési folyamatokra. Ezen felül segítenek a bőr egészségének fenntartásában. A banán és a narancs magas káliumtartalmú, ami jó hatással van a csontok egészségének megőrzésére. A gyümölcsök természetes cukrot tartalmaznak, és antioxidánsokban gazdagok, amelyek segítenek az immunrendszer megerősítésében.

Érdekes statisztikák

  • Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint a felnőtteknek naponta legalább 400 gramm zöldséget és gyümölcsöt kell fogyasztaniuk az optimális táplálkozás érdekében.
  • Évente kb. 770 millió tonna gyümölcsöt termelnek világszerte, és Kína a legnagyobb felhasználó.
  • A paradicsom a világ legnagyobb mennyiségű termést hozó növénye, amelyet a banán és görögdinnye követ.

A világ 10 legdrágább gyümölcse

  1. Yubari King Melon – ára: 30 000 dollár (kb. 8 820 000 forint)
    A Yubari Király Dinnye egy prémium dinnyefajta, amely Japán Yubari hegyeiről származik. Védjeggyel rendelkező gyümölcs-különlegesség, amelyet csak a leggazdagabb emberek engedhetnek meg maguknak. A dinnyét különleges előírások szerint termesztik kiváló élvezeti értéke, rendkívül kerekded formája, tökéletes héja és lenyűgöző élettani adottságai érdekében.
  2. Ruby Roman szőlő – ára: 8400 dollár (kb. 2 469 600 forint)
    Ez a különleges szőlőfajta Japán második legértékesebb gyümölcse. Sajátos színét különleges termesztési módjának köszönheti.
  3. Densuke görögdinnye – ára: 6100 dollár (kb. 1 795 800 forint)
    A japán Hokkaidó szigetén termesztik ez a dinnyefajtát, amelyet ébenfekete görögdinnyeként is emlegetnek.
  4. Taiyo No Tamago mangó – ára: 3000 dollár (kb. 882 000 forint)
    A „naptojás”-nak nevezett gyümölcs bőségesen terem Miyazaki tartományban, ahonnan egész Japánba szállítják.
  5. Heligan ananász – ára: 1500 dollár (kb. 441 000 forint)
  6. Kocka formájú görögdinnye – ára: 800 dollár (kb. 235 200 forint)
  7. Sembikiya Queen eper – ára: 85 dollár (kb. 25 000 forint)
  8. Dekopan narancs – ára: 80 dollár (kb. 23 520 forint)
  9. Sekai Ichi alma – ára: 12 dollár (kb. 3 528 forint)
  10. Buddha-alakú körte – ára: 9 dollár (kb. 2 646 forint)

(Fotó: Noe León/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Paradicsompüré kényszermunkával? Kínai lehet az olasz paradicsom

2024. december 15. 14:10

A ZDF és a BBC televíziók kutatása szerint kényszermunkával készülhet Kínában a paradicsompüré, nem Olaszországból származik.

Hogyan védjük meg a szabadföldi növényeket a fagytól?

2024. december 8. 10:10

Az éjszakai fagy nagy mértékben képes károsítani a növényeket. Minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál nagyobb pusztítást végezhet.

Üvegházakra felvitt bevonat növelheti a termelés hatékonyságát

2024. november 30. 16:10

Az üvegházakat vonnák be azzal a rejtélyes bevonattal, amely az UV-fényt vörössé alakítja, amely jobban elősegíti a növények fejlődését.

Hihetetlen, a görögök most kezdik a szamóca betakarítását

2024. november 27. 14:40

A görög szamócatermesztők helyzete továbbra sem fenékig tejfel: a legnagyobb gondot – ahogy az előző években is – a munkaerő jelenti.

Miért egészséges a fekete berkenye?

2024. augusztus 14. 14:40

A fekete berkenye ugyan amerikai faj, de Európában is elterjedt. Bogyója sokféleképpen feldolgozható és nagyon egészséges.

Kiderült: az egészséges étrend egyben környezetkímélő is

2024. június 27. 10:10

A Planetary Health étrendet követőknél alacsonyabb a kockázata a korai halálozásnak, ráadásul a környezetterhelés is bizonyítottan csökken.

Zöld, ízes, dolce vita: próbálja ki a sokoldalú rukkolát!

2024. május 19. 14:10

A rukkola mindent tud, amit a fejes saláta. Viszont erősebb ízű és még egészségesebb. Ismerkedjen meg a rukkolával!

Téli finomság, ami a testnek is jót tesz: együnk sok céklát!

2023. január 7. 05:38

A cékla egy jól tárolható zöldség, ráadásul a vérképzésben is segítségünkre lehet, tehát fogyasszunk belőle jó sokat!