Zöldség-Gyümölcs

A gyümölcstermést a fagy nem befolyásolta

Agrofórum Online

A hosszan tartó súlyos mínuszok ellenére a gyümölcsfáink termése kiválónak ígérkezik – közölte a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Zrt (MKSZN).

 

Soha nem voltak még ilyen ellenállóak a hazai gyümölcsfák a kemény téli időjárásban. Az akár mínusz 17 Celsius-fokra lehűlt keleti gazdaságokban épen maradt mind az alma, mind a meggytermés – ez derült ki az MKSZN újfehértói telephelyének vizsgálataiból. A szakemberek 8 alma- és 6 meggyfajtából szedtek le rügymintákat, amelyeket a helyi laboratóriumban értékeltek ki.

– November végétől kezdett lehűlni a levegő, és egész decemberben, januárban, sőt még februárban is folyamatos mínuszok voltak. A fák december elején mélynyugalmi állapotba vonulnak, és általában csak olyankor van probléma, ha az erős hidegben pár napra vagy hétre melegedés áll be. Ekkor ugyanis beindul a fák nedvkeringése, amely egy újabb erős mínuszban sérülékennyé teszi a rügyeket, így azok megfagyhatnak – magyarázta Szabó Tibor, az MKSZN tudományos főmunkatársa.

A szaporítóanyag-előállítással, termesztéstechnológiai módszerek kutatásával és fejlesztésével foglalkozó magyar cég munkatársai Újfehértón kétméteres magasságból, véletlenszerűen vettek mintát a rügyekből. A meggyfajták közül egyedül a Debreceni bőtermő rügyei sérültek jelentősebben, itt a leszedett minta negyede károsodott. A szakemberek szerint azonban még ez sem jelenti azt, hogy gyenge lesz a termés, hiszen rengeteg virág található egy fán és a bőséges gyümölcshozamhoz elég, ha ezeknek 15-20%-a megköt.

Az előremutató terméshozamot egyedül a májusi lehűlések veszélyeztetik, ha azonban kora tavasszal nem lesznek mínuszok, bőséges gyümölcsszüretre számíthatunk.

(MKSZN/NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gyümölcs- és zöldségágazati program indul

2026. január 14. 16:10

Nagyszabású, 700 millió Ft összesített költségvetésű kutatás-fejlesztési program indul, mely a gyümölcs- és zöldségtermesztés kihívásaira ad majd válaszokat.

Miért kerül ennyibe a csíra a boltban? Otthon fillérekből megoldható

2026. január 14. 08:10

csíra drága a boltban, de nem ok nélkül. Megmutatjuk, mi van az ár mögött, és hogyan spórolhatunk otthon.

Magyar fejlesztés a nemzetközi élvonalban – kihirdették a FRUIT LOGISTICA Innovációs Díj jelöltjeit

2026. január 13. 14:10

A FRUIT LOGISTICA 2026 jelöltjei között magyar fejlesztés is szerepel, amely a technológiai kategóriában méreti meg magát Berlinben.

Szlovák–magyar összefogás a gesztenyéért: határon átnyúló válasz egy régi gondra

2026. január 13. 07:10

Fogy a termés, nő az import. Egy szlovák–magyar együttműködés új alapokra helyezheti a gesztenyetermesztést.

A magyarok eszik az unióban a legkevesebb zöldséget

2019. április 2. 08:04

Kevesebb mint egyharmada a lakosságnak evett legalább egyszer naponta zöldséget (30 százalék), ezzel a lista utolsó helyén állunk.

Miért kell eltávolítani metszéskor a gyümölcsmúmiákat?

2020. február 17. 14:21

L. Zsuzsanna kérdése: Cseresznyefámon számos aszalódott, csomóban összeragadt termés maradt, nem hullottak le. Csak az elmúlt 2 évben figyeltem meg, korábban nem voltak. Ezek is gyümölcsmúmiák?

Ökológiai gazdálkodásban felhasználható egyszerű anyagok II. rész

2020. április 4. 05:36

Az egyszerű anyagok nem minősülnek növényvédő szernek, de ha van, be kell tartani az élelmezés-egészségügyi várakozási időt, ügyelni kell a dózisra és a kezelés idejére.

Fog valaha teremni a magról nevelt avokádó?

2023. január 25. 04:38

Milyen igényei vannak a magról nevelt avokádónak? Fog valaha teremni?