Zöldség-Gyümölcs

A mohó kereskedők tönkretették a spanyol olívaolaj-piacot?

Agrofórum Online

Az olívaolaj a spanyol konyha alap és örök tartozéka. Vagy legalábbis annak tűnt, egészen mostanáig, szégyenszemre ugyanis az ibériai országban is megtörtént a trónfosztás. A napraforgóolaj egyszerűen olcsóbb alternatíva a rohamosan növekvő árak következtében.

Az olajfa csonthéjas terméséből, az olajbogyóból préseléssel előállított olívaolajat a spanyolok állítják elő a legnagyobb mennyiségben a világon, 40 százalék a piaci részesedésük.

Ők maguk is nagy fogyasztók, 107 millió litert vásároltak belőle 2024 első felében – ezzel azonban most az egészségesebb alternatívának gondolt termék jelentősen lemaradt a napraforgóolaj mögött, amelyből 179 millió litert értékesítettek ugyanebben az időszakban.

Nagy fordulat ez, hiszen tavaly még a sütéshez használt olaj 62 százaléka olívaolaj volt, és csupán 34 százaléka napraforgóolaj a spanyol mezőgazdasági minisztérium adatai szerint. Már 2023-ban is látszott ugyanakkor a baj, hiszen az esztendő első felében 18 százalékkal estek az eladásai, miközben a napraforgóolajé 25 százalékkal nőttek.

Tradíció ide vagy oda, a számok magukért beszélnek: tavaly a napraforgóolaj literje átlagban 1,86 euróba került Spanyolországban, míg az olívaolajé 6 euróba, ami 50 százalékos emelkedést jelentett a 2022-es évhez viszonyítva.

A gondot a tavaszi hőhullámok, majd a sorozatos aszályok jelentették, és ez a probléma már a második évben jelentkezik a spanyol olajfatermő vidékeken. Tavaly akár 14,5 euróig is felkúszott az extraszűz olívaolaj literenkénti ára a szupermarketekben, ez pedig sokakat leszoktatott a termékről.

A termelők éppen a kereskedőket vádolják a visszaeséssel, mondván, az áruhiányt az árak mértéktelen emelésére használták fel. Állításaik szerint a legnagyobb láncok 59 százalékot tettek rá a beszerzési árra. Idén Spanyolországban a termelés 50 százalékos visszaesésére számítanak a kedvezőtlen időjárás miatt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Torma: a húsvéti asztal elengedhetetlen kísérője

2025. április 20. 16:10

Magyarország a tormatermesztés egyik európai nagyhatalma. Évente mintegy 10-11 ezer tonna tormát takarítanak be közel 1250 hektárról​.

DélKerTÉSZ: klímavédelem technológiai fejlesztésekkel

2025. április 4. 11:10

A klímaváltozás hatása már közvetlenül érezhető a magyar zöldségtermesztésben, derül ki a DélKerTÉSZ 2024-es beszámolójából.

Március 25. – Magyar gyümölcs tájfajták napja

2025. március 21. 12:00

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe alkalmából a hazai őshonos gyümölcsfajták megőrzésének fontosságárára hívják fel a figyelmet.

Kilónként 72 forint a sárgarépa termelői ára Hollandiában

2025. február 28. 11:10

A domináns termelői árszint 17-18 eurócent körül van, és ez a szint az elmúlt hetekben meglehetősen stabil maradt.

Az olajbogyó-termelők egyre nehezebben állnak talpra a Gázai övezetben

2023. november 28. 16:40

A Gázában folyó háború október 7-i kezdete óta a gazdák nem dolgozhatnak a termőföldjeiken. Az olajbogyó betakarítási szezonja elkezdődött a Gázai övezet középső részén fekvő Deir al-Balahban, ám a palesztinok nem tehetnek semmit.

Élelmiszerek népszerűsítését finanszírozza az Európai Unió

2018. október 23. 14:37

Az Európai Bizottság 172,5 millió euróval (mintegy 55,2 milliárd forint) finanszírozza az uniós agrár-élelmiszeripari termékek népszerűsítését Európában és világszerte – közölte az uniós bizottság.