Zöldség-Gyümölcs

Ekkor a legkelendőbbek a mikrozöldek

Agrofórum Online

Egy évtizeddel ezelőtt a mikrozöldek még nem voltak túl széles körben ismertek. Inkább olyan terméknek számítottak, amelyet főként a közép- és felsőkategóriás éttermek kínáltak az étlapjaikon, de ez mostanra megváltozott.

A mikrozöldeket forgalmazó helyi termelők mellett országos láncokat ellátó termesztők, valamint számtalan üvegházas termesztő lépett piacra, különösen az utóbbi öt-hat évben.

A City Roots most pénteken költözik be az új, 75 ezer négyzetméteres létesítményébe Dél-Karolinában. A cég tulajdonosai elmondták, hogy minden energiájukat a farmon belüli napenergiával biztosítják. Mindhárman építészek, így a helyi mérnökökkel együtt dolgoztak ki egy egyedülálló geotermikus fűtési és hűtési rendszert az üvegházuk számára.

Ez a rendszer körülbelül 80 százalékkal hatékonyabb, mint az ezt megelőző, ezért bíznak benne, hogy emiatt ők lesznek az első energia-semleges és szén-dioxid-semleges létesítmény a délkeleti régióban. A mikrozöldeket továbbra is organikus talajban, ellenőrzött környezetben termeszti, így nincs szükség műtrágyákra, gombaölő szerekre.

Az input költségei alacsonyabbak, de ez környezetbarát is. A mikrozöldek mindig is magasabb árfekvésű termékek voltak, de ők, lehetőségeik szerint megpróbálják lejjebb vinni az árat, hogy mainstream termékké váljanak.

Az új létesítménybe történő költözés egy olyan időszakban történik, amikor a mikrozöldek iránti kereslet némileg megváltozik. Az éttermek keresleti görbéje eltolódik, mert a karácsony utáni időszak gyengébb. A kiskereskedelmi kereslet azonban megélénkül, mivel az új évben sok fogyasztó az évkezdet miatt szívesen kezd diétázni, és jobban odafigyel arra, hogy mi kerül a tányérjára.

Egyre nagyobb az érdeklődés a fűszernövény fajták, például a koriander és a bazsalikom iránt is. A mikrozöldek iránti kereslet Valentin-nap környékén szokott leginkább megélénkülni.

(Foto: DamianH3/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fermentálás otthon: egészséges savanyúság lilakáposztából

2025. december 20. 07:10

A lilakáposzta fermentálása egyszerű, természetes eljárás, amely javítja a beltartalmat és hónapokra biztosítja az eltarthatóságot.

Reggeli uborkás víz? Meglepő, milyen változást hoz

2025. december 11. 08:10

Egy egyszerű ital, amelyre milliók esküsznek. Kiderült, miért issza egyre több ember az uborkás vizet. A hatás meglepőbb, mint gondolnánk.

Nem akármi termett egy váratlan termőhelyen, az íze is fantasztikus

2025. december 10. 09:10

Újabbnál újabb növényi kultúrákat kell megszoknunk szokatlan helyeken, a mediterrán térség flórája lassan az egész kontinensen elterjed.

Ezért nem mindegy, milyen aszalt gyümölcsöt eszünk

2025. december 9. 11:10

Az aszalt gyümölcs koncentrált tápanyag és cukor egyszerre. Egészséges lehet, de csak akkor, ha tényleg tudatosan választjuk és fogyasztjuk.

A háborús Ukrajnában kezdtek gazdálkodásba, lakásvásárlás helyett

2023. november 23. 08:10

A háború miatt Volodimir Mironenko és barátnője, Veronika Harkivból Ivano-Frankivszkba költözött. Új lakóhelyükön saját vállalkozásba kezdtek, amelyben mikrozöldeket és ehető virágokat termesztenek.

Mi a különbség a mikrozöld és a csíra között?

2025. november 22. 05:40

A csíráztatás és a mikrozöldek nevelése fenntartható és egészséges alternatívát jelent a lecsökkent zöldség- és gyümölcsválaszték idején.