Zöldség-Gyümölcs

Enyhe tél után irtózatos fagy: szinte teljesen tönkrement a gyümölcstermés Kanadában

Agrofórum Online

Megsemmisítette az enyhe hónapokat követő erős fagy a várható gyümölcstermést Brit Columbiában. Máris a várható ellátási gondok miatt aggódnak a helyiek a Kanada nyugati részén található tartományban.

Kanadában kevés olyan terület van, amely gyümölcstermesztésre alkalmas, még kevesebb, ahol szőlőt termesztenek és bort állítanak elő. Brit Columbia viszont kellemesen meleg, kiegyenlítetten csapadékos óceáni éghajlatának köszönhetően éppen ilyen. Azonban az idei tél megcáfolta a tartomány jó hírét.

A helyi gazdák arról panaszkodnak, hogy az idén a szokásosnál melegebben kezdődött az évszak, amit januárban a sarkvidéki levegő betörése szakított meg, a fagy martalékává téve a teljes várható gyümölcstermést: többek között az őszibarackot, szilvát, nektarint és cseresznyét.

A gyümölcsfák az enyhe időjárásban hamar rügyezni kezdek, majd hirtelen több tíz fokot esett a hőmérséklet, és a –27 Celsius-fok körüli hidegek – a „tökéletes vihar”, ahogy egy helyi termelő nevezte – következtében a bimbók elfagytak, így a nagy termésről szőtt álmoknak hamar vége szakadt. A helyiek közül többen nem tudják, hogy bevétel hiányában hogyan fogják átvészelni az évet.

A területre érkező szakértő is elmondta, hogy a kár hihetetlenül nagy, a környéken tízből tíz gyümölcsösről elmondható, hogy 100%-os a terméspusztulás. A fák ugyan túlélték a sarkvidéki hideget, de gyümölcsöt ebben az évben biztosan nem hoznak. Talán az alma- és a körtefák bírták még a legjobban a szélsőséges körülményeket.

A szőlő is megszenvedte az időjárást, várhatóan kicsi és gyenge minőségű lesz az idei termés, ami természetesen a borkészítésre is rányomja a bélyegét, továbbá nagy bajban lesznek az idénymunkások is, akik nem fognak tudni hol munkát vállalni. Ugyancsak gond, hogy várhatóan kevesebb turista fog érkezni a régióba, ami egyébként frekventált környéknek számít Kanadában.

A helyiek csak remélik, hogy az állam valamilyen formában kompenzálja majd őket.

Ne felejtsük el, itthon sem ért véget a tél. Az elmúlt napokban tapasztalt 15 fok körüli, tavaszi időjárásban a növények elkezdtek ébredezni téli álmukból. Ebben a helyzetben nálunk is katasztrófát okozhat egy erősebb hidegfront érkezése.

(Fotó: IlonaBurschl/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hűtő vagy konyhapult? Hol romlik gyorsabban a paradicsom?

2026. február 1. 08:10

Hűtőbe teszi vagy a pultra? Egy rossz döntés, és a paradicsom gyorsan íztelen, fonnyadt lesz. Megmutatjuk, hol rontja el.

A legegészségesebb zöldségek és gyümölcsök – a lista első helye meglepő

2026. január 28. 07:10

Ezek a zöldségek és gyümölcsök nemcsak finomak, hanem valódi fegyverek a betegségek ellen. Nem mindegy, mi kerül a kosárba!

Nem hinnénk, de ezt teszi a kivi a szervezetünkkel

2026. január 24. 07:10

Magas C-vitamin-tartalom, emésztést segítő enzimek és sokoldalú felhasználás jellemzi a kivit. Megnéztük, mit tud valójában.

Gyümölcs- és zöldségágazati program indul

2026. január 14. 16:10

Nagyszabású, 700 millió Ft összesített költségvetésű kutatás-fejlesztési program indul, mely a gyümölcs- és zöldségtermesztés kihívásaira ad majd válaszokat.

A tafrinás levélfodrosodás járványveszélyét hozta vissza a lehülés

2020. március 24. 14:06

Az őszibarack esetében a moníliás fertőzés mellett a tafrinás levélfodrosodás járványveszélyét hozta vissza a hideg és csapadékos időjárás.

A gyep regenerálódása a tél folyamán: hogyan segítsük?

2026. január 4. 05:40

Cikkünkben részletesen bemutatjuk, hogyan gondoskodhat úgy a pázsitról, hogy a tavaszi induláskor egészséges, üde zöld gyep fogadja.

Kertbarátok figyelem: fagyos éjszakákra számíthatunk!

2024. március 13. 06:40

Fagyos időszakra számíthatunk a közeljövőben. Mik a fagykár-megelőzés lehetőségei? Miért hullik a szilva? És mit tehetünk a gyepben megjelenő kétszikű gyomok ellen? Zsigó György növényorvos tanácsait olvashatják kiskerti növényvédelem terén.

Péntek hajnalban több helyen süllyedt 0 fok alá a hőmérséklet

2023. április 28. 11:54

Péntek hajnalban több helyen süllyedt 0 Celsius-fok közelébe vagy az alá a hőmérséklet, a Nógrád vármegyei Zabarban kerekítve mínusz 4 fokot mértek.