23℃ 12℃
május 30. Janka, Zsanett, Johanna, Nándor
Zöldség-Gyümölcs

Jelentős fejlesztés előtt áll a paprikatermesztés

AM

A szentesi zöldpaprika a magyar agrárium megőrzendő kuriózuma. A régió stratégiai zöldségtermesztő terület, ahol az elmúlt években jelentős fejlesztések teremtették meg a jövedelmezőbb gazdálkodás feltételeit és biztosítják a paprikatermesztéssel foglalkozók és családjaik jövőjét - hangsúlyozta az Agrárminisztérium miniszterhelyettese Szentesen, a X. Magyar Paprika Napja szakmai rendezvényen.

Farkas Sándor a Délalföldi Kertészek Szövetkezete által immár egy évtizede minden évben megszervezett eseményen az ágazat fejlődését szemléltetve elmondta: Magyarországon 2020-ban mintegy 83 ezer hektáron folyt zöldségtermesztés, amely 2010-hez képest 22,7%-kos növekedést jelent. Emellett a hajtatott zöldségfélék területe az ezredfordulóhoz képest több mint 40%-kal csökkent, de a termőfelület csökkenését – az uborkát és a fejeskáposztát kivéve – nem követte a termésmennyiség visszaesése. Ma már kultúrától függően 30-60%-kal kisebb termőfelületen nagyságrendileg ugyanazt a mennyiséget állítják elő a gazdaságok. Ez technológiai fejlesztéssel valósulhatott meg – fogalmazott.

A miniszterhelyettes részletezte: 2020-ban a 3450-3500 hektáros zöldséghajtató felületből 160-180 ha üvegház, 600-700 ha blokkfólia és 760-880 ha fóliasátor volt. A teljes zöldséghajtató felületből 500-600 ha fűtött, 95-96%-ban geotermikus energiával. A paprikatermesztésre rátérve elmondta, hogy az országban ötezer család foglalkozik ezzel a keresett élelmiszerrel. A vidékfejlesztési pályázatok keretében megvalósuló üvegházépítéseket követően várhatóan már jelentősebb mértékű lesz az üvegházi körülmények közötti hajtatott paprikafélék termesztése – mondta.

Farkas Sándor a szentesi zöldpaprikát a magyar agrárium fontos, megőrzendő kuriózumaként említette, olyan termékként, amelyet külföldön is sokfelé elismernek. A térségben a legfontosabb növény a paprika, amellyel üvegházban 65 hektáron, fólia alatt körülbelül 300 hektáron foglalkoznak. A városban az elmúlt 5-10 évben fontos fejlesztések valósultak meg, új üvegházak, fóliablokkok épültek, jelentős lett a biológiai növényvédelem, folyamatosan növekszik a talajnélküli termesztés aránya és egyre jobban terjed a korszerű klíma, öntözés és tápanyagvezérléses gazdálkodás.

Az ágazat jelentős fejlesztési lehetőség előtt áll. Tavaly óta összesen mintegy 128 milliárd forintos kerettel nyílt pályázati lehetőség a kertészeti ágazat számára. A vidékfejlesztési források lehetővé teszik, hogy a termelők jobban kihasználják a termálvizet, jelentős összeget fordítsanak technikai, technológiai korszerűsítésre. Mindezen fejlesztések mellett a szakképzés színvonalát is emelni szükséges azért, hogy megfelelően felkészült szakemberek álljanak az ágazat, az egész agrárium rendelkezésére – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

Nagypéter Sándor, a házigazda Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke a folyamatos technológiai fejlesztés, beruházás és újítás mellett a termelői integrációk fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a sikerhez, az eredményes gazdálkodáshoz elengedhetetlen a biztos értékesítési csatornák kiépítése. A termelő és a kereskedő összefogása, a folyamatos párbeszéd, a fogyasztói igények megismerése és kiszolgálása sem szorulhat háttérbe. Párbeszéd, közös érdek, boldog fogyasztó – zárta köszöntőjét a Délkertész elnöke.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Brokkolihiány a klímaváltozás miatt

2025. május 28. 14:10

Az enyhe tél és a spanyol árvizek miatt idén kevesebb brokkoli és karfiol kerülhet a brit boltokba – figyelmeztetnek a termelők.

Torma: a húsvéti asztal elengedhetetlen kísérője

2025. április 20. 16:10

Magyarország a tormatermesztés egyik európai nagyhatalma. Évente mintegy 10-11 ezer tonna tormát takarítanak be közel 1250 hektárról​.

DélKerTÉSZ: klímavédelem technológiai fejlesztésekkel

2025. április 4. 11:10

A klímaváltozás hatása már közvetlenül érezhető a magyar zöldségtermesztésben, derül ki a DélKerTÉSZ 2024-es beszámolójából.

Március 25. – Magyar gyümölcs tájfajták napja

2025. március 21. 12:00

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe alkalmából a hazai őshonos gyümölcsfajták megőrzésének fontosságárára hívják fel a figyelmet.

Örülhetnek a hajtató kertészetek, májusban pályázati kiírás érkezhet

2024. március 14. 11:10

A hajtatott paprika és paradicsom ma már egész évben megtalálható a boltok polcain, április közepétől pedig az ágazat teljes egészében nemcsak a hazai, hanem az exportpiacokat is friss, egészséges áruval látja el.

Mivel kezeljem a paprikát és az uborkát a fólia alatt, ha sárgulnak, száradnak a leveleik?

2023. július 16. 14:36

Mivel kezeljem a paprikát és uborkát, melyek most fólia alatt vannak? Sárgulnak, száradnak. Mi lehet a bajuk?

Magyar innováció hozhat áttörést a paradicsomokat támadó egyik vírus ellen

2022. május 24. 17:42

A fertőtlenítési és tisztítási megoldásokat kínáló Ecowian Magyarország Kft., és a MATE biotechnológiai kutatóintézet kutatócsoportja megtalálta a megoldást a paradicsom- és paprika termesztését veszélyeztető, paradicsom barna termésráncosodás vírussal szemben.

A színes talajtakarás jelentősége

2021. szeptember 26. 10:44

A megfigyelések szerint a piros takarás hatására világosabb gyümölcsszín alakult ki, ami piacossága miatt kedvezőbbnek bizonyult, mint a fekete fólia esetében.