Zöldség-Gyümölcs

Megfelelő megoldás az üvegházi párásodásra

Agrofórum Online

Wim de Weert 15 éve foglalkozik szamócatermesztéssel Portugáliában, amit a holland és a francia piacra szállít. A gazda ma úgy tartja, már sokkal korábban ezzel kellett volna foglalkoznia.


Tizenöt évvel ezelőtt Wim de Weert Hollandiából Portugáliába költözött, hogy egy Farótól tíz kilométerre északra található eperültetvényt (Rei de Morangos) hozzon létre. „Kezdetben mi neveltük a növényeket, és eladtuk őket a portugál termelőknek, de nem sok hasznát vették a tanácsainknak. Így hát elkezdtünk mi is epret termeszteni” – mesélte.

Wim jelenleg több mint két hektáron termeszt szamócát. Az általa és egy 1,5 hektáros parcellával rendelkező termesztőtársa által termesztett szamócát értékesíti. Wim társult a Veiling Zaltbommellel, illetve – a piacon keresztül – a Fruits Rouges elnevezésű francia nagykereskedelmi cégnek is szállít.

„Az utóbbi időben olyan fajtákat termesztünk, mint a Magnum és a Favori, amelyek Franciaországban igen keresettek. Oda és Hollandiába november végétől április légvégéig szállítunk szamócát.”

A helyi piac kevésbé vonzó a Rei de Morangos számára. 
„A turistákat leszámítva Dél-Portugáliában az emberek nem igazán költekeznek. A portugálok nem fizetnek 6-8 eurót egy kiló eperért. Egy kőhajításnyira vagyunk Huelvától, ahol 6500 hektáron termesztenek epret. Ezek minőségileg egyáltalán nem összehasonlíthatóak a mi eperjeinkkel, de fél kilogrammja mindössze 1,80 €-ért kapható” – mondta Wim.

A holland a szamócát kókuszrostos szubsztrátumon, hideg üvegházakban termeszti.
„A páratartalom miatt ez kihívást jelent, de szándékosan nem használunk fűtést. A szállítást leszámítva így egyáltalán nincs ökológiai lábnyomunk. A logisztika azonban az évek során jelentős költséggel járt. Hollandiába kétnapos út vezet, azonban a szállítási költségek körülbelül öt év alatt megduplázódtak” – magyarázta De Weert.

A páratartalommal kapcsolatos problémák megelőzése érdekében két évvel ezelőtt kétrétegű műanyagba fektetett be. „Ez jól működik. Ha rossz az időjárás, akkor is száraz marad a belső tér. Nálunk háromévente van rossz időjárás, annak minden hozadékával. A kétrétegű műanyag tetővel ez már nem jelent problémát.”

A múlt héten vihar tombolt a portugál bogyós gyümölcsöket termesztő faiskola területén. „Két nap alatt 130 milliméter eső zúdult le ránk, ami okozott némi kárt” – mondta Wim. Vízhiánnyal azonban nem kell számolnia. „Itt télen is átlagosan 650-700 mm eső esik. Ha ezt összegyűjtjük, akkor azt egész évben remekül fel tudjuk használni. Csak ez még nem része az itteni kultúrának.”

Wim a 15 évnyi portugáliai tartózkodás után nem vágyik vissza Hollandiába.
„Úgy gondolom, hogy Hollandia mára egy jogszabályokkal megnyomorított, mogorva országgá vált. Sokáig volt ott egy vállalkozásom, amitől már sokkal korábban meg kellett volna szabadulnom. Itt Portugáliában ugyanis a vállalkozókat szívesen felkarolják, és örülnek, ha 20 embert foglalkoztatsz. Még mindig meg lehet élni ebből” – összegezte.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kívül szép, belül barna a birsalma? Több oka is lehet

2026. október 16. 07:10

A birsalma barnulása nem egyetlen problémára vezethető vissza. Más állhat a külső rothadás és más a felvágáskor látható húsbarnulás mögött.

Mikor érett a birs? A szín mellett ezt is érdemes figyelni

2026. október 14. 11:10

A birs kemény, fanyar húsa miatt többnyire feldolgozva kerül az asztalra. A jó minőséghez azonban a termőhelytől a szüret időpontjáig több részletre érdemes figyelni.

Kívül ép, belül rothadt a vöröshagyma? Ez állhat a háttérben

2026. október 13. 11:10

A hagyma belső rothadása gyakran csak tároláskor derül ki. A fertőzés azonban már a termesztés során kialakulhat.

Mi történik a körtével, amikor keménnyé és szemcséssé válik a húsa?

2026. október 12. 08:10

A körte szemcséssége bizonyos mértékig természetes, de ha a gyümölcshús feltűnően kemény, többféle okot is érdemes számításba venni.

Az üvegházépítők téli csodavilágot teremtettek

2024. január 24. 11:40

Nem csak zöldségtermesztők építenek ma már üvegházat, noha a szerkezet és a tervek más épületek esetében is majdnem ugyanolyannak tűnnek első blikkre. De akkor ki és miért akar üvegházat emelni?

Hogyan fejlődik a vertikális gazdálkodási modell?

2023. április 5. 12:18

Mostantól 2050-ig a világnak 10 milliárd embert kell majd táplálnia. Az élelmiszer-ellátás azonban nem növekszik hatékonyan szerte a világon, és ugyanez igaz az elosztásra is.

UV-lámpákkal a szamóca kártevői ellen?

2022. december 30. 08:28

A takácsatka nagy károkat képes okozni a szamóca ültetvényekben. Erre jelenthet ígéretes megoldást egy formabontó módszer!

12 kertészeti robot, amire érdemes odafigyelni

2022. július 16. 14:12

Íme, tizenkét kertészeti robot-megoldás, amelyekre érdemes odafigyelni.