Zöldség-Gyümölcs

Nem számít a burgonyatermés visszaesésére a terméktanács

MTI

Idén várhatóan nem csökken a burgonya belföldi termőterülete; a téli csapadék jót tett az ültetvényeknek- közölte az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács.

Az érdekképviselet a vetőburgonya-rendelések alapján valószínűsíti, hogy a termelők nem hagynak fel tevékenységükkel, és a termőterület 6 ezer hektár fölött marad. Bíznak abban is, hogy nem ismétlődik meg a rendkívüli, tartós meleggel párosuló, hónapokon át tartó aszály, amely a legfőbb oka volt annak, hogy tavaly a szokásos 40-45 tonnáról 30 tonna alá esett a hektáronkénti hozam.

Magyarországon így mindössze 144 ezer tonna étkezési burgonyát takarítottak be 2022-ben, miközben az éves fogyasztás évente meghaladja a 200 ezer tonnát, a szükséglet harmadát jelenleg behozatal fedezi. A belföldi készletek korábban, általában március-áprilisig kitartottak, de idén már január közepére alig maradt. Az aszály a minőségnek sem tett jót, a száraz talajban a krumpli nem tudott egyenletesen fejlődni, Európa más országaiban is formátlanabb, foltosabb lett, mint korábban – tették hozzá.

A téli csapadék a terméktanács szerint helyreállította a talaj vízkészletét, de az enyhe tél azt jelezheti, hogy az idő megint melegebb lesz a sokéves átlagnál. Szerencsére a belföldi burgonyaültetvények csaknem 90 százalékát öntözik, csapadékpótlás nélkül Magyarországon nem is lehetne már gazdálkodni, mert a burgonya rosszul viseli a meleget és az aszályt. A legnagyobb európai versenytársakat, a francia, holland és német termelőket felkészületlenebbül érte a tavalyi szárazság, ők csak most kezdik el a költséges öntözésfejlesztéseket.

Magyarországon a következő években az öntözéskorszerűsítés mellett a tárolás lesz a fontosabb fejlesztési irány, hogy a kisebb gazdáknak ne kelljen idő előtt, nyomott áron megszabadulni a terméstől. Júniusban az új krumpli napokon belül eljuthat a vásárlókhoz, de az őszi betakarításnál már szükség van korszerű raktárakra, mert a csírázást vegyszerekkel ma már nem, kizárólag hőmérséklet- és páratartalom-szabályozással lehet gátolni.

Termeléshez kötött uniós támogatás idén már nem jár az étkezési burgonya után, de a terméktanács abban bízik, hogy pusztán emiatt nem fordulnak el a gazdák a burgonyatermesztéstől, amely egész évre szóló, állandó felkészültséget igénylő tevékenység, nem jellemző, hogy egyik évről a másikra sokan kezdenének bele vagy hagynák abba. Magyarországon is hosszabb idő alatt esett vissza a termelés, 8 éve még meghaladta a 15 ezer hektárt a krumpli termőterülete. A terméktanács szerint 2023 nagyon fontos év lesz, hiszen most derül ki, hogy az időjárási szélsőségek és más nehézségek folytatódnak-e. Jórészt ettől függ, hogyan alakul hosszabb távon a burgonyatermelés jövője Magyarországon – hangsúlyozta a terméktanács.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kívül szép, belül barna a birsalma? Több oka is lehet

2026. október 16. 07:10

A birsalma barnulása nem egyetlen problémára vezethető vissza. Más állhat a külső rothadás és más a felvágáskor látható húsbarnulás mögött.

Mikor érett a birs? A szín mellett ezt is érdemes figyelni

2026. október 14. 11:10

A birs kemény, fanyar húsa miatt többnyire feldolgozva kerül az asztalra. A jó minőséghez azonban a termőhelytől a szüret időpontjáig több részletre érdemes figyelni.

Kívül ép, belül rothadt a vöröshagyma? Ez állhat a háttérben

2026. október 13. 11:10

A hagyma belső rothadása gyakran csak tároláskor derül ki. A fertőzés azonban már a termesztés során kialakulhat.

Mi történik a körtével, amikor keménnyé és szemcséssé válik a húsa?

2026. október 12. 08:10

A körte szemcséssége bizonyos mértékig természetes, de ha a gyümölcshús feltűnően kemény, többféle okot is érdemes számításba venni.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: támadják a kukoricát a vetésfehérítő bogarak

2023. június 27. 09:16

A front az eső mellett viharos szelet, helyenként jégesőt hozott, így a még álló búzatáblák egy részét is ledöntötte.

Csomagolt burgonyát gyűjtött be a Nébih az áruházláncok polcairól

2022. december 13. 09:34

A Szupermenta program legújabb tesztjében csomagolt burgonyákat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.

Mikor kezdjük el a burgonya előcsíráztatását a korábbi ültetéshez?

2025. január 11. 04:39

Azt szeretném megtudni, hogy mikor kezdhetjük el a burgonya előcsíráztatását a hamarabbi ültetéshez? Köszönöm válaszukat!

Drámaian csökkentek a zöldségfélék hozamai - Ennyibe kerül a burgonya, a káposzta, a sárgarépa és a hagyma

2018. november 29. 10:44

A zöldség- és gyümölcstermelők európai egyesülete (PROFEL) szerint az elmúlt 40 évben nem tapasztaltak hasonló válságot a gazdák, az aszály miatt ugyanis a zöldségfélék hozamai drámaian csökkentek.