18℃ 9℃
szeptember 24. Gellért, Gerda, Mercédesz
Zöldség-Gyümölcs

Szigorítják az idénymunkát – ki talál így majd embert?

Agrofórum Online

Sok mezőgazdasági termelő szerint hátrányukra változtak az egyszerűsített foglalkoztatás feltételei, a szigorítás ugyanis jelentősen megnehezíti például az idénymunkások alkalmazását.

Ez a csúcsszezonban majd visszaüthet, pedig már így is nehéz a megfelelő létszámú kézi munkaerőt előteremteni például a zöldségek és gyümölcsök betakarításához. A kormány az intézkedéstől többletbevételt remél.

A hvg cikke szerint viszont a negatív hatások óriási veszteséget okozhatnak. Az írásban megszólal Apáti Ferenc, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke is, aki szerint

nonszensz, hogy az erősen munkaerőhiányos gazdasági környezetben nem könnyítjük, hanem nehezítjük a dolgozó kézhez jutást.

Az akkor még önálló (mára a nemzetgazdasági tárcába olvadt) Pénzügyminisztérium – mezőgazdasági szempontból – holtidőszakban, 2024 decemberében szigorított az egyszerűsített foglalkoztatásról (efo) szóló törvényen. Különféle alkalmi munkák mellett ez szabályozza a mezőgazdasági idénymunkát is.

A törvénymódosítás alapján jelentősen nőtt a közteher mértéke: 2025. február 1-jétől idénymunkánál naponként a minimálbér 0,75 százalékát, alkalmi munka esetén a 1,5 százalékát kell befizetnie a munkáltatónak.

A minimálbér emelkedése miatt mindez 2024-hez képest 62 százalékos emelkedést jelent. Idénymunkánál 1334-ről 2181 forintra, alkalmi munkánál 2668-ról 4362 forintra ugrott a munkások után fizetendő közteher – olvasható a hvg összefoglalójában.

Nagy érvágást jelent az is, hogy a csúcsidőszakra időzítettek egy másik szigorítást. 2025. július 1-jétől egy munkavállaló naptári évenként legfeljebb 120 napot dolgozhat ilyen keretek között, míg a jogszabály korábban munkáltatónként határozta meg a 120 napot.

Vagyis aki egy helyen már ledolgozta a 120 napot idénymunkásként, utána nem szegődhet el másik munkaadóhoz hasonló feltételekkel, pedig így is „lasszóval” kell fogni az alkalmas dolgozókat. Nyilvánvaló, hogy a változtatás a zöldség- és gyümölcstermesztésben máris pánikot okozott, hiszen ez a szektor a mezőgazdasági idénymunkások egyik legnagyobb foglalkoztatója.

További részletekért KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mikor érett a padlizsán? Három jel, amit érdemes figyelni

2026. szeptember 23. 07:10

A padlizsánnál nem a méret dönti el, mikor jött el a szedés ideje. A héj, a termés feszessége és a magok állapota többet elárul.

Közelednek a hideg éjszakák: mi legyen a még éretlen földicseresznyével?

2026. szeptember 19. 08:10

A földicseresznye maga jelzi, mikor szedhető. A burok és a bogyó színe sokat elárul, a teljesen zöld terméssel viszont várni kell.

Rengeteg chili termett? Így szárítsa meg, hogy ne menjen tönkre

2026. szeptember 18. 14:10

A chili szárítása egyszerűnek tűnik, mégis könnyű elrontani. A hőmérséklet mellett a falvastagság és a páratartalom is döntő.

Elégedetlenek voltak a talajviszonyokkal, elképesztő helyre költöztették a növénytermesztést

2026. szeptember 16. 13:10

Ha az időjárás és ebből adódóan a talajviszonyok egyre kevésbé megfelelőek az eredményes növénytermesztéshez, akkor a munkafolyamatot a föld alá is költöztethetjük.

Elindult a hazai idénymunka kereső portál

2020. április 6. 08:33

Az Agrárminisztérium a helyzet enyhítéseként és egyik megoldásaként online platformot hozott létre, ahol az élelmiszer alapanyagot előállítókat és termelőket köti össze a potenciális munkavállalóikkal.

70 ezer idénymunkást vár a brit mezőgazdaság

2020. május 20. 09:33

A mezőgazdaságban segédkező kelet-európai idénymunkások ilyenkor szokásos számának hozzávetőleg a harmada érkezett Nagy-Britanniába a koronavírus-járvány miatt - mondta kedden a brit környezetvédelmi és élelmezésügyi miniszter.

Nem akadályozza a koronavírus a mezőgazdasági munkákat

2020. március 29. 10:02

A gazdák változatlanul végzik a tavaszi munkálatokat és az állattenyésztésben is folyamatos a tevékenység. Mindenkitől kellő figyelmet, körültekintést igényel a kialakult helyzet, ugyanakkor a munkát el lehet és el is kell végezni.

Továbbra sincs ember mezőgazdasági feladatokra

2020. április 24. 13:39

Csak részben jelenthet megoldást a mezőgazdaság akut munkaerő-igényére a más ágazatok nehézségei miatt felszabaduló munkaerő. Az elbocsátott dolgozók közül főként azok mehetnek majd idénymunkákra, akiknek már van tapasztalatuk ebben és közel élnek a termelés helyszíneihez – véli Malatinszki György. A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint a mezőgazdasági szereplők számára hosszabb távon kifizetődőbb a technológiai fejlesztésre, a professzionális árutermelés feltételeinek megvalósítására koncentrálni.