Zöldség-Gyümölcs

Vesse ezzel a növénnyel együtt a burgonyát, a krumplibogár távol marad tőle

Agrofórum Online

Létezik biztos, környezetbarát módszer a burgonyabogarak távoltartására? Egy izgalmas ötletet mindenképpen érdemes kipróbálni.

A 15 Celsius-fok körüli nappali csúcshőmérsékletek és a már-már aszályt idéző szárazság kicsalogatták az embereket a kertekbe. Sokan metszenek, permeteznek, ültetnek, füvet nyírnak ezekben a napokban, de nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy még előtte állunk a fagyosszenteknek (május 12–14.), ezért például a paradicsompalánták kiültetésével türelmesen kell várni.

A burgonyagumók ültetése viszont lassan aktuális, bár kérdés, hogy a talaj felső 10 centiméteres rétege elérte-e már a 8 fok körüli értéket. Ha a földünk laza, aprómorzsás szerkezetű, akkor a felmelegedésére nagyobb esély van, ellenkező esetben itt is érdemes elkerülni a kapkodást. Csapadék híján nem szabad megfeledkezni majd a megfelelő vízpótlásról, erre idén különösen ügyelni kell.

Az internetes szakoldalokon és a közösségi médiában tavasszal egymást érik a jobbnál jobb tanácsok azzal kapcsolatban, hogy érhetünk el gazdag termést. A burgonya esetében például sokan azt javasolják, hogy az ültetőgödrükbe olyan magvakat szórjunk, amelyekből kifejlődő növények aztán természetes módon elriasztják a főellenségnek számító krumplibogarat.

A korianderről van szó, amely könnyen termeszthető, ráadásul a magvai és a levelei is felhasználhatók. Lassan csíráznak, de ha vetés előtt óvatosan megroppantjuk a magokat, azzal a folyamatot felgyorsíthatjuk. A növény hosszú gyökere kicsit zavaró lehet a burgonya felásása során, viszont mindkettő szereti a gazdag és jól öntözött földet, valamint a napfényt, így jól megférnek majd egymás mellett.

Ha valaki nem szereti és nem használja a koriandert, akkor is érdemes a burgonya mellé vetnie, hiszen a kártevők látogatása így jelentősen megritkulhat, ráadásul környezetbarát módon. A koriander erős illata elfedi a burgonyáét, így a krumplibogarak nehezebben találnak rá kedvenc táplálékukra. Ráadásul a koriander virágzásakor keletkező illat magához vonzza a méheket, katicabogarakat, parazita darazsakat és fátyolkákat, amelyek szintén képesek megritkítani a burgonyabogarakat. A fűszernövény a levéltetvek és takácsatkák távoltartására is alkalmas.

Hatékony védekezési módszer a burgonyabogár ellen:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kívül szép, belül barna a birsalma? Több oka is lehet

2026. október 16. 07:10

A birsalma barnulása nem egyetlen problémára vezethető vissza. Más állhat a külső rothadás és más a felvágáskor látható húsbarnulás mögött.

Mikor érett a birs? A szín mellett ezt is érdemes figyelni

2026. október 14. 11:10

A birs kemény, fanyar húsa miatt többnyire feldolgozva kerül az asztalra. A jó minőséghez azonban a termőhelytől a szüret időpontjáig több részletre érdemes figyelni.

Kívül ép, belül rothadt a vöröshagyma? Ez állhat a háttérben

2026. október 13. 11:10

A hagyma belső rothadása gyakran csak tároláskor derül ki. A fertőzés azonban már a termesztés során kialakulhat.

Mi történik a körtével, amikor keménnyé és szemcséssé válik a húsa?

2026. október 12. 08:10

A körte szemcséssége bizonyos mértékig természetes, de ha a gyümölcshús feltűnően kemény, többféle okot is érdemes számításba venni.

Burgonya ír módra? Igen, így csinálja!

2025. szeptember 12. 15:10

Megemelt gerinc, jó vízelvezetés, pontos tőtávok: így ültesse a burgonyát ír módszerrel, szakmai ajánlások alapján.

Burgonya fókuszban – jövőépítés nemzetközi szemlélettel

2025. június 4. 16:10

A burgonya világnapjához kapcsolódó szakmai konferencián hazai és európai szakértők vitatták meg a termesztés, kereskedelem és fogyasztás aktuális kihívásait és lehetőségeit.

Északnyugat-Európában kisebb burgonyatermés várható

2021. november 30. 06:36

A burgonyatermesztők számára is drágult a növényvédelem, ami a közelmúltban szokatlanul magas késői károsodások okozta betegségnyomás miatt aggasztó.