A természet fázósan húzza össze megkopott kabátját. Hol van már az elmúlt ősz ezerszínű ragyogása?! A szántások egyhangúságát is csak itt-ott töri meg egy-egy zöldülő vetés, vagy a fakóra száradt kukoricatarló és az erdők is belesüppednek valami borongós szürkeségbe.
Bízzunk benne, hogy mire Ön ezt olvassa, már régen elfelejtettük a mezei munkákat – persze a szántások kivételével.
November elején még azt mondták a híradások, hogy a kukoricának mindössze 25-30%-a van csak betakarítva és a várható 9 millió tonnás termés igencsak próbára teszi a gazdákat. Azt is mondták, hogy lassan bedugulnak a tárolók és ha ilyen vontatott ütemben folyik a betakarítás, akkor még decemberben is róják majd a kombájnok a kukoricatáblákat; – azért ez remélhetőleg mégsem lesz úgy – amire ugye, emberemlékezet óta nem volt példa. Illetve volt. Úgy negyven évvel ezelőtt, jó 20 cm-es hóban, december elején kézzel törtük a kukoricát a tsz-ben. Az elnök is, a főkönyvelő is, a szíjártó, a kovácsok, vagyis mindenki beleértve magamat is. Akkor még se kombájn, se csőtörő, egyszóval semmi technika, csak a puszta kezünk. Persze a termés is kisebb volt, mondjuk a mai színvonal fele, egyharmada. Ami érdekes, hogy ennek ellenére elegendő volt, a nagyobb állatállomány, meg a piac számára is – és a bevétel sem volt rossz …
Azóta nagyot változott a Világ. Haladt is, változott is, de vajon ezek mindenben az előnyünkre váltak? Nem szoktunk ezzel foglalkozni. Hagyjuk, hogy elhamvadjon bennünk a kérdés, mint egy eldobott cigarettacsikk.
Térjünk vissza kukoricához. Reméljük, hogy a November – Szent András hava – szárazabb lesz az átlagosnál, ha már a Nyár csapadékosabb volt, és lesz idő a betakarításra, (vagyok így november elején, amikor ezt a kis jegyzetet írom).
Tárolás, értékesítés, ekörül járnak a gondolatok, de ahogy múlik az idő, egyre inkább másfelé is el-el kanyarodnak.
Közeleg a Karácsony. Miközben még a gazdaság gondjai nyomasztanak bennünket, a gondolatai már az ünnepek körül járnak. Hogy is lesz, mint is lesz? Modern kifejezéssel élve már ide is logisztika kell. Optimálisan összehozni a családot a gyerekeket, nagyszülőket, unokákat egyéb rokonokat.
És ilyenkor eltűnődünk egy kicsit, visszaemlékezve gyermekkorunk régi Karácsonyaira.
Azok voltak az igazi Karácsonyok – mondogatjuk és valahol talán igazunk is van. Tudjuk a múló idő mindig szebbé teszi az akkor volt valóságot, de egy kétségtelenül igaz: kevesebb volt a csillogás és gazdagabb a lélek.
Készülünk a szeretet ünnepére. És mit látunk? Tülekedő, morcos embereket, akik egyre több hiábavalóságot vásárolnak össze, elfelejtve, hogy a szeretet nem mindig csereszabatos az ajándékok tömegével.
Készülünk a Karácsonyra. Eleinte nem értettem, hogy miért mondják ezt a szeretet ünnepének, amikor valójában másról van szó: Születésnapról. Több mint 2000 éve olyan Valaki született a Világra, aki meghatározta az Időt, hiszen tőle számítjuk a múltat, a jelent és a jövőt.
Valami újat hozott: a szemet-szemért, a fogat-fogért helyett a segítő kezet, a megbocsájtó alázatot. És akkor megértettem, hogy eben az Ünnepben testesült meg az időtlen, határtalan szeretet.
Legyen meghitt Karácsonyunk!
A tábla széléről 2005 decemberében – Dr. Bódis László