Legyen saját fűszerkertünk – 2. rész

Az előző cikkből kiderült, mire szükséges figyelnünk a fűszerkert megtervezésekor, mit ellenőrizzünk a vásárlásnál, hogyan járjunk el a növények ültetésénél, szaporításánál és vágásánál. A cikksorozat második részében most bemutatásra kerülnek a különleges, virágukért is elismert fűszer-(és dísz)növények: a meglepő zsálya, a bohókás borsikafű és az ellenállhatatlan levendula.

A meglepő zsálya

A kertészetekben leggyakrabban a ligeti zsályával (Salvia nemorosa), azon belül is a kék színváltozatával (Salvia nemorosa ’Blauhügel’) találkozhatunk, de fellelhetők még a kertünkbe ültethető fehér ligeti zsálya (Salvia nemorosa ’Sensation Compact White’) és a piros virágot hozó ananász zsálya (Salvia rutilans) is. Az orvosi zsályával (Salvia officinalis) ritkán találkozhatunk. A továbbiakban a ligeti zsályával ismerkedhetünk meg.

Azért ragasztottam rá a meglepő jelzőt, mert a többi fűszernövény mellett olyan erőteljesen virít páratlan lila, bíbor vagy kék füzérvirágzatával, hogy még a dísznövényeket vásárlók is el-elcsábulhatnak, ha meglátják. Méh- és lepkebarát kertekben ott a helye, de ágyásban lévő évelő növénytársításokban, sőt még sziklakertek aljában is remekül mutat. Tőosztással vagy dugványozással szaporítható, előbbi esetben tavasszal, utóbbi esetben tavasszal vagy a nyár első napjaiban álljunk neki a szaporításnak.

Viszonylag helyigényes, ugyanis 40-50 cm magas bokorrá fejlődhet, ezt leszámítva igénytelen növény: egészségesen képes fejlődni a szegényebb, homokos talajokon is, illetve a napos-félárnyékos helyeken egyaránt. Vízigénye közepes, de tolerálja a szárazságot is. Sajnos nemcsak mi, hanem a levéltetvek és a meztelencsigák is odavannak érte, ezekre a kártevőkre fokozottan ügyeljünk! Rendszeres vágásával vagy az elhervadt virágok eltávolításával másodvirágzása elősegíthető.

Előszeretettel használják a konyhában tavaszi salátakeverékek, szárnyas- és sertéshúsos ételek különleges ízesítőjeként, valamint krémlevesekhez, olasz tésztaételekhez is remekül illik.

A bohókás borsikafű

A dél-európai származású hegyi csombor (Satureja montana), vagy további nevein borsikafű, borsfű, kerti izsópfű, bécsi rozmaring vagy pereszlény az egynyári kerti csomborral (Satureja hortensis) ellentétben évelő, akár 40 cm-re is növő félcserje. A borsikafű felálló szárai és tűlevélre hasonlító levelei a vele közeli rokon rozmaringhoz teszik hasonlatossá, de virágzata sokkal hangsúlyosabb: fehér vagy halványrózsaszín ajakos virágai már áprilisban nyílhatnak, de fő virágzási ideje a nyári hónapokat öleli fel. Ahogy a szél lengeti a szár végén csücsülő virágzatokat, azok mintha bohókásan integetnének nekünk vagy lökdösnék egymást.

A zsályával ellentétben a talaj milyenségére és a fénymennyiségre fokozottan kell figyelni a borsikafű esetében: határozottan a szegényebb, meszes, jó vízelvezetésű talajt kedveli, és napos helyen számíthatunk sokáig a közreműködésére. A túlságosan kötött talajban a tél folyamán kifagyhat, vagy pangó víz esetén berohadhatnak a gyökerei. Rendszeres metszéssel bokrosodásra ösztönözhetjük.

A borsikafű magvetéssel és zölddugványozással is szaporítható, amire 3-4 évente szükség is van a növényállomány cseréjekor: a hegyi csombor tövei ugyanis ez idő alatt elfásodnak.

A konyhában felhasználható bors mellett vagy bors helyett káposztás, gombás, burgonyás ételekbe, de kerülhet savanyúságokba is. Ezenkívül a hüvelyes zöldségekből készült ételekhez adják, mivel csökkenti azok puffasztó hatását.

Az ellenállhatatlan levendula

Bár a levendulát gyógynövényként tartják számon, de bátran helyet adhatunk neki a dísz- és fűszernövények sorában is.

A hazánkban végigsöprő levendula-láznak még messze nincs vége: a tihanyi fesztiválnak (mely az 1920-as években telepített, 100 hektáros „öreglevendulás” ültetvényre épül) és a számos, mindennapi ajándékötleteknek is szerves része ez a számunkra ellenállhatatlan, de a természeti elemeknek messzemenőkig ellenálló növényfaj.

A közönséges levendula (Lavandula angustifolia) örökzöld, méhcsalogató, akár 80 cm-re is megnövő, dúsan elágazó félcserje. Jól mutat nagy dézsában a teraszon, virágágyásban egy növénytársítás tagjaként, vagy csoportosan ültetve a kertben. Virágzása július elején indul meg, amikor kékes- vagy sötétlila, apró álfüzéreket hoz egészen ősz közepéig.

Amennyiben napos, meleg, viszonylag védett helyet, jó tápanyag- és vízgazdálkodású talajt tudunk számára biztosítani, télállóságát növeljük, és hosszú évekig kertünk kitartó tagja lesz. Ültetésekor gondolkodjunk előre, ugyanis az idősebb növények térigénye elérheti a 100 cm-t is!

A levendula szaporítható dugványról és magról is. Erőteljes metszését érdemes őszre időzíteni: ekkor a kétharmadára visszavágva a növényt növeljük a következő évi hajtásfejlesztési esélyeit.

Konyhánkban a zsályás saláta vagy borsikafűvel ízesített húsok utáni desszerthez sokrétűen felhasználhatjuk: torták, száraz sütemények, piskóták ízét tehetjük aromás levendulaízűvé (akár a levendula mézének segítségével), de kerülhet Provence-i stílusban elkészített húsos ételekbe vagy szószokba.

Érdemes még említést tennünk az Európa-szerte kedvelt angol és francia levenduláról is. A télálló, de kissé fagyérzékenyebb angol levendula (Lavandula latifolia) az alapfajhoz képest korábban virágzik, nagyobb virágzatot és hosszabb szárat fejleszt. Virágának színe a sötétlilától a fehérig sokféle árnyalatot felvehet.

Gondozása és környezeti igénye a közönséges levenduláéhoz hasonló, egyedül metszésének idejét kell tavaszra időzíteni: áprilisban érdemes a fás részekig visszavágni az idősebb növényeket, a fiatalabbaknak még kiültetés után 1-2 évig nyugtot adhat a metszőolló.

A francia vagy spanyol levendula (Lavandula stoechas) lóg ki leginkább a sorból: ez a Földközi-tenger térségéből származó, melegigényes cserje sokkal nagyobb, kompakt virágokat fejleszt, melyek fehér és sötétlila árnyalatban is léteznek. Gondozásában eltér a közönséges és angol levendulától: sokkal vízigényesebb, főként hosszú virágzása idején, illetve sokkal fagyérzékenyebb, ezért érdemes védett helyen teleltetni. Ezenkívül inkább a semleges pH-jú talajt kedveli, nem a meszes vagy savas kémhatásút. Mivel levelei hajlamosabbak a gombás fertőzésekre, ügyeljünk az alulról történő öntözésére!

Remélem, kellő segítséget nyújtott a cikk a kiválasztott, virágzó fűszernövények gondozásához. A következő cikkben a cickafark, kakukkfű, oregánó és rozmaring kerül terítékre.

Eredményes és örömteli kertészkedést kívánok!