19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Ház, táj blog

Metszés tavasztól télig III. rész – mit metsszünk nyáron?

Agrofórum Online

Nyáron sem pihenhet egy növényfajokban gazdag kertet karbantartó metszőolló. Dísz- és haszonnövényeink közül is sokakat kell kezelésbe vennünk az év legmelegebb hónapjaiban. Mire figyeljünk a nyári metszési munkálatoknál? Mely növényeket kell felvennünk a nyári listára?

A téli hónapokban a fiatal lombhullató díszfák és cserjék, a nyáron virágzó cserjék, gyümölcstermő bokrok, a nyírfa és a diófa, a füge, valamint az alma, szőlő és a körte körültekintő metszése érkezett el. Tavasszal elérkezett a lágyszárú és nyár végén virágzó évelők, a somfélék, az iszalagok, a díszfüvek, az örökzöld cserjék, a lombhullató díszfák, valamint a gyümölcsfák (az alma és a körte után a többi faj) koronaformáló metszésének ideje is. Most, a nyári hónapokban pedig…

Gyümölcsfáink metszése

A nyár, és különösen a július a gyümölcsfák metszésének tipikus hónapja. Ahogy az a cikksorozat első részében is szerepelt, most se felejtsük el, hogy

A fás szárú növények nyugalmi állapotban végzett metszése általában a vegetatív fejlődést segíti (leveles hajtások erőteljes növekedése), a nyár közepén végzett művelettel az erőteljes növekedésű hajtások fejlődését megállítva a generatív fejlődés lesz túlsúlyban (bőséges virágzást és termésképzést indukálunk).”

Így nyár közepén metszhetjük az alma-, birs-, körte-, cseresznye-, szilva-, nektarin-, őszibarack-, sárgabarack- és eperfáinkat. Természetesen ezeknek a munkálatoknak a szükségessége nagymértékben függ a fa kialakított koronaformájától, valamint korától, egészségi állapotától.

Nézzük át, milyen feladatok várhatnak ránk ezek függvényében:

  • Szellős koronaforma kialakítása érdekében ritkítsuk meg az idei, új hajtásokat! Így biztosítjuk, hogy több víz, tápanyag és napfény érjen el a kialakuló termésekhez.
  • A csúcshajtás visszametszésével ösztönözzük az oldalirányú hajtások növekedését. Az idei új hajtásrészt (ami erőteljes növekedésű fajtánál a hajtás felénél is kezdődhet) mindig az egyik levél felett közvetlenül metsszük le.
  • Az erőteljesebb, többéves oldalhajtások visszavágásával rövid termőnyársak kifejlődését segítjük, amit házikerti körülmények között sokkal könnyebb a családnak is kezelni. Ebben az esetben az ág tövétől számított 3-5. rügynél, a rügy felett közvetlenül metsszük meg a hajtást.

Amennyiben már kialakítottuk a fajnak, fajtának is ideális faszerkezetet, amit könnyen tudunk kezelni, úgy nincs már szükség drasztikus visszavágásra.

Csonthéjas gyümölcsfáinknál (pl.: szilva, barack, cseresznye) kifejezetten ügyeljünk az időjárási körülményekre: nyirkos, esős időben semmiképpen se metsszünk, mert a nedves vágási felületek kiváló lehetőséget jelentenek a növénypatogén baktérium- és gombafajoknak.

A gyümölcsfákon túl a bogyós gyümölcsöket termő növényeink (pl.: ribiszke, fekete ribiszke) idei, lágy hajtásait is megmetszhetjük. A kertünkbe frissen került bogyósokat jellemzően az 1-2 évben nem szükséges metszeni, hadd növekedjenek és erősödjenek! A többéves növények metszésével egyrészt nem hagyjuk túl nagyra nőni és nagyon elkanászodni a ribiszkét, másrészt a gyümölcsfák esetéhez hasonlóan több tápanyagot, vizet és fényt kap a fejlődő termés.

Kányabangita

Dísznövényeink metszése

Dísznövényeink közül most a cserjék kapnak főszerepet a metszésben. Minden, tavasszal virágzó díszcserje esetében az a metszés lényege, hogy különböző korú hajtásokat egyszerre neveljünk rajta. Ezt minden évben elvégzett alakítási munkálatokkal lehet biztosítani: az idei, egészséges hajtások közül az erőseket hagyjuk növekedni a cserje ágrendszerében. Ezek a hajtások a második évben hoznak pár kis virágot, de jellemzőbb a folyamatosan növekedés, erőteljes oldalhajtás-képzés. Harmadik évben aztán meghálálva a türelmünket virágba borul. Miután ez a hajtás „révbe ért”, virágzás után a talaj felett lemetsszük, így helyet adva a következő nemzedéknek. És kezdődik az egész előről.

Tavasz végéig virágzó díszcserjék (pl.: aranycserje, babarózsa, madárbirs) Ezeknek a fajoknak a metszését rögtön virágzás utánra szükséges időzítenünk. De előfordulhat, hogy egyes években úgy megnőnek, mintha húznák őket. Nyár közepén lehetőségünk van a ritkításukra, az idősebb hajtások teljes visszametszésére, amivel helyet adunk a friss, új hajtásoknak.
Tavasszal virágzó díszcserjék (pl.: kányabangita ,jezsámen, rózsalonc, gyöngycserje, gyöngyvirágcserje, gyöngyvessző) Ezek a fajok jellemzően a rövid oldalhajtásokon hozzák a virágokat, ezért fiatalításukra minden évben szükség van. Emellett a túl magasra nőtt, vagy elöregedett, esetleg beteg hajtások metszését is végezzük el!
Bokorrózsák Hosszabb virágzásuk érdekében leszedhetjük az elnyílt virágokat, így több energiája jut a növénynek az új virágokra. Azokat a hajtásokat, amelyeken az összes virág elhervadt, visszavághatjuk a feléig (egy levél felett), így a képződő oldalhajtásokon ősszel virágtengerünk lesz

A legmelegebb vagy legszelesebb napokban végzett kerti munkákhoz kitartást, az eredményhez elégedettséget és sok örömet kívánok!

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Fontosabb hazai csípőszúnyogfajok II.

2026. szeptember 11. 05:40

Hazánkban általánosan elterjedt szúnyogfajok a mocsári szúnyog, a dalos szúnyog, a gyűrűs szúnyog és a házi szúnyog, jelen cikkben ezek a fajok kerülnek bemutatásra.

Iskolakezdés és élelmiszer-biztonság – jótanácsok a Nébih-től

2026. szeptember 8. 05:40

A Nébih felhívja a figyelmet az élelmiszer-biztonság legfontosabb szempontjaira, hogy a gyerekek biztonságos, minőségi és elegendő tápanyagot tartalmazó élelmiszert egyenek.

Fontosabb hazai csípőszúnyogfajok I.

2026. szeptember 4. 05:40

Nemcsak a beporzó rovarokkal érdemes tisztában lennünk, hanem a melegebb évszakokat megkeserítő szúnyogfajokat is megéri figyelni.

Levéltetvek elleni védekezés

2020. június 26. 07:22

A cseresznyelégy és a monília után a következő legdühítőbb ellenségeink a levéltetvek, amelyből idén különösen sok van jelen a kertekben és ültetvényekben. Ezek az apró rovarok kolóniákat alkotva telepszenek meg a növényeink fiatal hajtásain már kora tavasszal, miután pete alakban sikeresen átteleltek a fák kéregrepedéseiben, rügyein, egyéb növényi részeken. Évente több, akár 10-12 nemzedékük is fejlődik hazánkban.

Helyspecifikus öntözés

2026. július 24. 07:10

A helyspecifikus öntözés a precíziós gyümölcstermesztés egyik legfontosabb eleme. Szenzorok, meteorológiai adatok és automatika gondoskodnak arról, hogy a fák mindig a szükséges vízmennyiséget kapják.

Stressz ,,helyett” gyümölcsöt és zöldséget!

2023. január 2. 15:25

Az Edith Cowan Egyetem (ECU) új kutatása szerint a gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrend folytatása csökkenti a stresszt.

Hasznos vagy káros a tyúkhúr?

2020. augusztus 1. 04:36

K. Ernő kérdése: A tyúkhúrról úgy tudtam korábban, hogy egy közönséges gyomnövény. Az utóbbi időben viszont többször is hallottam, hogy az ültetvényekben kedvező hatásai lehetnek. Mi az igazság? Hasznos vagy káros a tyúkhúr a szőlő- és gyümölcsültetvényekben?