Az őszi talajművelés aktuális feladatai különbözőek, attól függően, hogy őszi vetésű, vagy tavaszi vetésű növények talaj-előkészítéséről beszélünk. A növények magágyigénye kisebb-nagyobb mértékben különbözik. Az előveteményt több tekintetben is figyelembe kell venni. A betakarítás ideje a művelésre rendelkezésre álló időt, a tarlómaradványok mennyisége pedig a művelés módját szabja meg.
Kukorica elővetemény után a tarlómaradványok aprítását szárzúzóval, vagy tárcsás boronával (1-2. kép) a legjobb elvégezni, az alapművelés és az elmunkálás jobb minősége érdekében.
1. kép KNT 770 vontatott nehéztárcsás borona
2. kép Great Plaines kompakt tárcsa
Alapművelés forgatással
Az őszi talajművelés legfontosabb és egyben leginkább energia-, ill. költségigényesebb feladata az alapművelés. Az alapművelés általános módja az őszi mélyszántás, de napjainkban megfigyelhető a lazítós/nehéz kultivátoros tárcsás boronák térhódítása is.
Az őszi szántás követelményrendszere az általános szántási feladatokat csak a nagymennyiségű növényi maradványok (elsősorban kukoricaszár) bedolgozásának igényével egészíti ki. Ez viszont olyan igény, amelynek megfelelő kielégítése az utóbbi években mind nehezebb.
A növénytermesztés általános fejlődésének eredményeként az egyik legfontosabb növényünk a kukorica termésátlagai is folyamatosan növekednek. Ma már nem ritkaság a 10 t/ha szemtermés sem. A napjainkban használatos betakarítási technológiák követelményeként a termelésből csak a szem kerül le a tábláról, a gyakorlatilag azonos tömegű szár a területen marad. A kukoricaszár takarmányozási, ill. energetikai célú felhasználása ma még csak kutatási szinten eredményes, de esetleges gyakorlati alkalmazásuk esetén is a szártömeg mintegy 70%-a a táblán marad.
A későn lekerülő elővetemény után választható eszközök típusát az időjárás és a tarlómaradványok mennyisége határozza meg. Könnyebb a helyzetünk száraz körülmények között, főleg ha a szármaradványokat a betakarító gép aprítja fel és teríti szét. Ilyenkor egy tárcsás boronával (esetleg nehéz kultivátorral) végrehajtott tarlóhántás, más néven mulcsképző művelet után az őszi szántás jó minőségben végezhető. Nedves talajállapotok esetén, ami ősszel általános – célszerű, bár költségnövelő a külön menetben végzett szárhúzás, amelyet az előbb említett hántás követ.
A nagymennyiségű növényi maradvánnyal borított területek szántása igen nehéz feladat és különleges eke konstrukciókat igényel. A nagy „átömlő keresztmetszetet” biztosító növelt keretmagasság és osztástávolság a nagyméretű ekéknél viszonylag könnyen megvalósítható, míg a kisméretű, függesztett típusoknál a követelmény kielégítése már nehezebb. Ennek következtében a nagymennyiségű szármaradvánnyal borított területek tökéletes szántása továbbra is komoly fejlesztő munkákat, vagy szemléletváltoztatást igényel.
A nagymennyiségű kukoricaszárral borított területek szántásához a korábbi években már kialakultak a nagy keretmagasságú (750-950 mm) és osztástávolságú (900-1100 mm) ekék. Megfelelő előkészítő műveletek nélkül azonban ezek az ekék sem képesek eltömődésmentes, tökéletes forgató hatású munkát végezni. Mivel a felszínen maradó, ill. a felszín közelében elhelyezkedő szármaradványok a következő műveleteket (vegyszerbekeverés, magágykészítés, vetés) zavarják, szélső esetben megakadályozzák, ezért feltétlen keresni kell azokat a módszereket, megoldásokat, amelyek ezen a helyzeten kedvezően változtatnak. Az új, tökéletesebb forgató hatású ekék kialakításával, kiválasztásával párhuzamosan folynak a kísérletek különböző kukoricaszár előkészítési eljárásokkal, amelyek lehetővé teszik a tökéletes forgatást.
A kukoricaszár felaprításának eszközei a hajtott szárzúzók, amelyeket használhatunk önállóan, a szántással egy menetben (homlokfüggesztésű kivitel) és a kombájnra szerelten.
Korábbi vizsgálatok bizonyították, hogy:
- az állószár, ill. a kétszer tárcsázott kukorica tarló szántása nem tekinthető megfelelő módszernek,
- forgató hatás szempontjából legjobb eredményt a zúzott (külön menetben vagy kombájn adapterrel) és tárcsázott eljárás ad, de nagyságrendileg azonos hatásfok érhető el a zúzás (akár egy, akár külön menetben) utáni szántással.
Az őszi szántás hazánkban legelterjedtebb eszközei a kellő szilárdságú mélyszántó ágyekék. Az utóbbi években azonban itthon is felismerték a váltvaforgató ekék előnyeit, s bonyolultabb kivitelük és magasabb beszerzési áruk ellenére növekszik alkalmazásuk.
A váltvaforgató ekék közös jellemzője, hogy az egyirányú szántást jobbra-, ill. balra forgató eketestekkel valósítják meg, amelyeket a fogás végén a táblavégi forgón kell felcserélni. Az egyirányú szántást megvalósító váltvaforgató ekék előnyei:
- bakhát- és orommentes, vagyis egyenletes felszínű és homogén állapotú szántás, amelynek eredményeként csökkenthető az elmunkáló műveletek száma,
- fogásmentes szántási mód, amellyel nagymértékben csökkenthetők a táblavégi fordulók üresjárati veszteségei,
- lejtős területek szakszerű szántása, vagyis a barázdaszeletek folyamatos felfelé forgatása, amely az erózió elleni védekezés legfontosabb alapfeltétele.
Ezzel szemben a váltvaforgató ekék:
- nehezebbek, bonyolultabbak és ennek következtében az áruk és üzemeltetési költségeik magasabbak,
- a hagyományostól eltérő felépítésük és üzemeltetési módjuk következtében használatuk magasabb szakértelmet kíván.
A váltvaforgató ekék azonban nemcsak alapváltozatokban készülhetnek, hanem a művelő- és kiegészítőelemek széles választékát felhasználva, számos különleges igényt kielégítő formában. A hagyományos szántási feladatokat ezek kiválóan ellátják, de a káros tömör rétegek (eketalp) kialakulása ellen, önmagukban nem képesek védelmet nyújtani, főleg akkor nem, ha a szántóvas megfelelő él-állapotáról nem gondoskodunk. Amint az köztudott e tömör rétegek zavarják a talaj levegő-, víz- és tápanyag-gazdálkodását és így végső soron a termés mennyiségét is csökkentik. A tömör rétegeket tartalmazó talajok művelése csak megnövekedett energiafogyasztással és fokozott művelőelem-kopással lehetséges, ami viszont rontja a növénytermesztés gazdaságosságát.
A káros tömör rétegek megszüntetése történhet középmély lazítókkal, de megvalósítható ekére szerelt altalajlazítókkal is. Ez utóbbi megoldás sem új, csak a gyakorlatban kevéssé használatos. Ennek oka korábban a traktorok nem elegendő teljesítménye volt, míg napjainkban az ismeretek hiánya, vagy bizonyos adatok nem megfelelő értelmezése az akadályozó tényező.
A modern, változtatható fogásszélességű váltvaforgató ekékkel a változó üzemeltetési feltételek között is kiváló munkát végezhetünk (3. kép).
3. kép Rabewerk mélyszántó eke
A konstrukciós és infó-kommunikációs fejlesztések eredményeit felhasználva, fokozatmentes mélységállítással és fogásszélesség változtatással a kívánt forgató, lazító, porhanyító hatás elérhető. Ugyanakkor a megfelelő művelőelemek (a termőhelyi adottságokhoz illesztett teljes vagy réselt kormánylemez, előhántó vagy beforgató lemez) megválasztásával az energiafelhasználás is kedvezően befolyásolható. Különösen fontos a feledés homályából előkerülő altalajlazítós változatok szerepe, amelyek hozzájárulhatnak a versenytárs mulcstechnológia ekével történő megvalósításához. Ami azt jelenti, hogy képesek vagyunk a sekély (10-20 cm) forgatásos mulcsréteg létrehozására és ugyanakkor a réteg alatti 20-35 cm mélységű lazításra egyazon menetben.
Az utóbbi idők hosszútávon ható fejlesztési tendenciájának jeleit az ekék beállítását, kezelését, üzemeltetését megkönnyítő elektronikus szabályozó technikában lehet felfedezni. A traktorok elektrohidraulikus szabályozó berendezései a fedélzeti számítógéppel együtt olyan távlatokat nyitnak, amelyeket ma még szinte elképzelni is nehéz. A traktor függesztőberendezését, a szintező és fogásszélesség állító távirányítású mechanizmusokkal, a mélységhatároló kerékkel (kerekekkel) összekötve olyan szabályozási szint érhető el, amellyel az üzemeltető számára nem marad más feladat, mint a traktor vezetése és a számítógép monitor figyelemmel kísérése.
A szántó gépcsoportok fejlesztésében korszakos irányzatot az elektronika betörése jelent. Az ilyen irányú fejlesztési eredmények mérföldkőnek számítanak a precíziós szántás megvalósítása érdekében. Ilyen megoldás található a Kverneland i2500 váltvaforgató ekén (4. kép), amelynek ISOBUS kapcsolatú elektronikus szabályozási rendszere lehetővé teszi az eke komplett beállítását a vezető ülésből az IsomatchTellus, a Tellus Go vagy a traktor terminálja által.
4. kép Kverneland 2500 i-Plough az intelligens eke
Alapművelés forgatás nélkül
A hazánkban ismeretes és használatos talaj-előkészítési technológiákban, ahogy azt már korábban jeleztük, az alapművelés szántásos és szántás nélküli eljárásai egyaránt megtalálhatók. A szántás nélküli alapművelés főbb előnyei:
- kisebb energia felhasználás,
- alacsonyabb költségráfordítás,
- egyenletesebb, a további elmunkálás szempontjából kedvezőbb talajfelszín,
- növényi maradványt tartalmazó víz- és szélerózióval szemben ellenálló talajfelszín,
- kedvezőbb rög- és morzsaméret és -eloszlás.
Természetesen az előnyök mellett kedvezőtlen hatások is jelentkeznek, amelyek közül a leglényegesebbek a következők:
- kevésbé hatékony gyomirtás (főleg az évelő féléknél), kevésbé hatékony műtrágya-bekeverés,
- hagyományos magágykészítőgépek számára előnytelen növényi maradványokat tartalmazó felszíni talajréteg,
- a lazítószerszámok működéséből adódó alacsonyabb művelési talajnedvesség határ,
- nagy tömegű szármaradványok esetén előforduló eltömődésveszély.
A szántás (forgatás) nélküli alapművelési technológiák hosszú utat jártak be, amíg eljutottak a napjainkban terjedő mulcsképző megoldásokig. A szántás nélküli eljárásoknál az alapművelés megvalósításában komoly versenyt futottak a tárcsásborona-, ill. a kultivátorfejlesztők. Amerikai minták alapján először a nehéztárcsás-boronák, majd európai hatásra a nehéz kultivátorok (5. kép) váltak vezérgéppé az új, talajvédő és környezetkímélő eljárásokban. Végül a fejlesztők kompromisszumot kötöttek és kialakították a tárcsás borona – szántóföldi kultivátor kombinációkat (6. kép), amelyekben igény esetén a kultivátortagok középmély lazító elemekre (7. kép) cserélhetők.
5. kép Kühne NK 4000 kombinált nehéz kultivátor
6. kép Vaderstad kombinált mulcskultivátor
7. kép Kombinált mulcslazító
Az összetett követelmények kielégítésére alkalmas típusok a következő művelőelemeket tartalmazzák részben, vagy egészben:
- tárcsás csoroszlya sor,
- tárcsás borona sor(ok),
- kultivátor sor(ok),
- középmély lazító,
- henger vagy hengerborona.
A vetésváltás, ill. az alkalmazott talaj-előkészítési technológia függvényében a kombinált alapművelőgépek építésének két fő vonulata figyelhető meg. A csupán őszi alapművelésre használandó típusoknál a lazítóelemek a tárcsasor között, vagy azok mögött helyezkednek el és a gépen nincs lezáró eszközsor. A nyári és őszi alapművelésre egyaránt alkalmas változatoknál a lazítóegység mindig a tárcsasorok között helyezkedik el és a hátsó tárcsasor mögött elmunkáló elemsor kerül beépítésre.
A tárcsás boronák területén robbanásszerűen terjed a kompakt (más elnevezés szerint „rövid”) tárcsa. A nagy sikert annak köszönheti, hogy a tárcsalapok egyedi (vagy iker) csapágyazása eredményeként, a gép szerkezethossza nagymértékben csökkenthető, s ezáltal a tárcsa jól kombinálható. Vigyázni kell azonban arra, hogy a nem kielégítő függőleges terhelés következtében kemény, tömődött talajon behúzási gondok jelentkezhetnek.
A nehéz kultivátorok fejlődését és elterjedését nagyban segíti a talaj- és erózióvédelmi szempontból támogatott mulcs-technológia népszerűvé válása. Ezért a korábban is gyártott nehéz kultivátorokhoz új, a mulcsképzést jobban segítő szerszám változatokat, ill. a művelet sor lezárására szolgáló henger/hengerborona változatokat (többféle gumihenger) fejlesztettek ki.
Az előzőekben vázolt kombinált alapművelő eszközök létrejötte után technológiai továbblépést a magágykészítés és vetés összekapcsolása hozhat. A művelet összekapcsolásnak Nyugat- és főleg Észak-Európában agrotechnikai okai vannak, amelyek jól társíthatók az utóbbi idők ökológiai és ökonómiai elvárásaival. Ez a fejlesztési törekvés a magágykészítő–vetőgép kombinációk rendkívül széles választékában testesül meg. A ma már hagyományosnak tekinthető rotációs borona–vetőgép kombinációk mellett nagy számban készülnek a mulcsművelő-vetőgép változatok. Ezekben a kombinációkban a kultivátor mellett mindinkább meghatározók lesznek a kompakt tárcsák.
Az AF szaklap átszerkesztett változata Dr. Jóri J. István: Az őszi talajművelés eljárásai és eszközei (2017. 10. 36. old.) című írása alapján.
