8℃ 5℃
november 14. Aliz, Vanda, Huba, Klementina
Ház, táj blog

Tojásdíszítési technikák otthon

Agrofórum Online

Különlegesebb húsvéti hímes tojásokra vágyunk idén? Hogyan díszítsünk, hogy egyedi tojásokat kapjunk? Gyerekekkel is elkészíttethető tojásdíszítési technikákat gyűjtöttünk össze.

Készítsünk húsvét ünnepe alkalmával hímes tojást! De mit jelent pontosan a „hímes” szó? A „hímzés” szóval egy szótőről fakad, de ezzel még nem tudjuk teljesen összekapcsolni a húsvéti tojásokkal. A hímes melléknév jelentése díszített, régiesen színes mintákkal ékes, tarka foltokkal díszes. A romantikus költők a virágokkal ékes, tarka, színpompás szavak helyett is alkalmazták, így Csokonai Vitéz Mihály is, mint „Hamar követje a tavasznak, Hímes pillangó, idvezlégy!”, Mikszáth Kálmán írónk egyik szereplője pedig „Hanyatt feküdt a hímes gyepen az udvaron.”

Szimbólumok, színek és történelem

Már magának a tojásnak, mint húsvéti jelképnek is igen gazdag a jelentésvilága. Általánosságban véve a tojás a legősibb termékenységszimbólum, ami húsvétkor hagyományosan piros színt kap, így a feltámadt Jézus Krisztus vérét jelképezi.

Nem is hinnénk, de a tojásfestést nem az újkor embere találta ki: régészeti leletek szerint már vándorló őseink is díszítettek tojásokat. A tojásokon megörökítették a hitviláguk és mindennapi életük egyes mozzanatait, így a család, a pásztorkodás, a vadászat, a természet, a sámánizmus egyes jelképeit rajzolták a tojásokra. Ha úgy tetszik, a tojásdíszítés volt őseink „barlangfestése”.

Némi gyakorlás után megpróbálkozhatunk a viaszolással is

A húsvét alkalmával díszített, tarka vagy egyszínű tojások elkészítésére számtalan, gyönyörű módszer született, lássuk hát ebben a cikkben, hogy a találékony, családos magyar ember fantáziáját hova sodorhatja a szél a tojásdíszítési ötletek terén.

Használjunk filctollat, tűfilcet!

Mossuk meg, majd főzzük meg a tojásokat! Ha a tojás természetes alapszínére szeretnénk rajzolni, akkor hagyjuk őket kihűlni, és indulhat az alkotás! Ha szeretnénk festőlével adni a tojásnak egy kis alapszínt, akkor először fessük be, hagyjunk elég időt neki a száradásra, és utána álljunk neki rajzolni! Kiváló technika az osztott tojások készítéséhez (amikor függőlegesen, vízszintesen rajzolunk sorokban mintát, vagy kettő-négyfelé osztjuk a tojás oldalát).

Praktikus az elején eldönteni, hogy milyen tollakkal szeretnénk rajzolni. Ha valaki csak fehér vagy fekete kontúrszíneket használna, akkor érdemes adni a tojásnak egy kis alapszínt. Ha viszont szeretnénk a filctollakkal színezni is, akkor jó meghagyni a tojás alapszínét, és arra alkotni (ahogy a képen is látszik).

A vízszintes vagy függőlegesen osztott díszítéshez használhatunk tűfilcet

Leshetünk az internetről vagy könyvekből motívumokat, vagy szabadjára engedhetjük a fantáziánkat a rajzoláshoz. Gyerekekkel is bátran próbáltassuk ki ezt a technikát, és felnőtteknek is kiváló időtöltés!

Festés ecsettel

Ha szeretnénk az otthoni festőkészletünket tojáson is kipróbálni, bátran vágjunk bele! Már a tojás alapszínét megadhatjuk egy szabadon választott színnel, és amint ez megszáradt, indulhat a móka! Így festhetünk a tojásra nagyobb motívumokat (állatot, virágot, foltokat) vagy részletesebb mintázatot is kitalálhatunk. Ha úgy tartja kedvünk, megtarthatjuk az alapszínt is, és sokféle, különleges színű tojást kínálhatunk a locsolóknak.

Festés – Egy világos alapszínre bármilyen tavaszi motívum kerülhet

Amit mindenképp érdemes tudni, hogy vízfestéket ebben az esetben ne használjunk, mert nem fogja be a tojás héját. A sűrűbb festékekhez (pl.: akril) se használjunk vizet, mert a tojás felületén hamar lecsorog, illetve víz nélkül a festék is hamarabb szárad.

Szalvéták a tojáson

Ez legalább olyan izgalmas lesz, mint az előbbi két technika. Válasszunk kisebb mintázatú szalvétákat, és vásároljunk dekupázs ragasztót, amit direkt a szalvétatechnikához alakítottak ki. Erre szükség lesz, mert a szalvéta minden rétegét el kell távolítani, és csak a mintás rétegével fogunk dolgozni.

A szalvétatechnika tojásokon is működik

A megfőtt, kihűlt tojás felszínét óvatosan, ecsettel bekenjük a ragasztóval, és rásimítjuk a szalvétát. Ezután a szalvétára még kennünk kell egy vékony ragasztóréteget, így tartósan rajta marad a tojáson a minta. A szalvétából vágjunk ki kisebb részeket, hogy ráférjenek a tojásra. Ezt a technikát idősebb, ügyesebb gyerekek is bátran próbálják ki! A ragasztótól nem kell félni, egy enyhén fehéres, majdnem teljesen folyékony állagú, normál hőmérsékletű ragasztó, amelynek egy cseppjétől még nem ragadnak össze az ujjaink.

Papírzsinórok és fonalak

Ha nem szeretünk rajzolni vagy festeni, és különösebben a dekupázs technika sem nyerte el a tetszésünket, esetleg próbáljuk ki a tojásokat fonalakkal, vagy bármilyen, zsinórszerű, ragasztható anyaggal beborítani. Nagyon változatos szín- és formavilágot tudunk kialakítani ezzel a technikával is, és nemcsak a locsolóknak adhatunk ezekből a tojásokból, de a kifújt tojásokból évekig gyönyörű dísz is lehet az otthonunkban.

A papírzsinórok és a fonalak segítségével az egész tojást be tudjuk borítani

Rövid kitérő: hagyományos módszerek

A hagyományos tojásdíszítési technikák közül is ki lehet próbálni azt, amelyik megtetszik nekünk. Az egyszerűbb technikák közé tartozik a berzselés, a pingálás, de a nagyobb gyerekekkel vagy a párunkkal, testvérekkel kipróbálhatjuk a karcolást vagy a viaszolást is.

A technikákat természetes festőlevekbe mártott tojásokkal lehet a leginkább hagyományőrző módon elkészíteni. A különböző fűszerek, zöldségek, gyümölcsök és egyéb konyhai alapanyagok segítségével változatos színű, természetes hatású tojásokat kapunk.

Alkotásra fel! Mindenkinek áldott és boldog húsvéti ünnepeket kívánok!

Kapcsolódó cikkek:

Az ökológiai sövény növényei

2025. november 13. 05:40

A sövények kiterjedt lehetőséget adnak menedékként a kertünk hasznos állatainak az időszakos vagy hosszabb ideig tartó nyugalmi időszakokhoz.

Ökológiai sövény – a fenntartható, fajgazdag kert élő védőfala

2025. november 11. 05:40

Az ökológiai sövény kialakításához különböző időben virágzó, különböző terméseket hozó, lombhullató és örökzöld cserjéket kell kombinálni.

Mindenszentek és halottak napjának hagyományai

2025. november 1. 05:40

Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából az elhunytakról való megemlékezés napjává.

A sünbarát kert növényei

2025. október 16. 05:40

Nagyon fontos, hogy segítsük a környezetünkben élő hasznos rovar-, kétéltű-, madár- és emlősfajokat, hogy hosszú távon egészséges kertet gondozhassunk!

Vegán tojást állítanának elő, de egyelőre akadnak vele nehézségek

2024. március 12. 15:10

Vajon mit szólnak a tojástermelők a vegán tojáshoz? A Neggst nevű startup cég más alternatív tojástermékek mellett héjas vegán tojást is szeretne piacra dobni.

Nem várható tojáshiány

2023. március 30. 08:03

Továbbra is belföldön termelt tojást érdemes választani, mert az garantáltan jó minőségű, és biztosítja a termelés fennmaradását, ezzel együtt az ország ellátásbiztonságát is.

Csak etikusan működő vállalkozásoktól származó tojást fog értékesíteni a Tesco

2019. április 18. 11:11

A Tesco számára fontos, hogy a jó ár-érték ajánlat mellett olyan termékeket tudjon kínálni a vásárlóknak, amelyek fenntartható és etikusan működő vállalkozásoktól származnak, szem előtt tartva a baromfi állatjóléti szempontokat.

Új módszer miatt szűnhet meg a csibemészárlás

2018. december 22. 17:02

A "Seleggt" fantázianevű módszerrel a kutatók a még ki nem kelt tojásról is úgy 95 százalékos valószínűséggel meg tudják állapítani, hogy abból egy hím vagy egy nőstény baromfi bújna ki.