Magyar gazda: múlt és jövő

A talajművelés illemtankönyvének bemutatója

Agrofórum Online - Fotók: Dekemati Igor és Sziraticza Rebeka

„Ahogy a képek, a szobrok, a faragványok nem mennek ki a divatból, úgy valószínűleg a könyvek sem.” (Csányi Vilmos)

 

2018. január 26-án tartották meg Dr. Birkás Márta professzor legújabb, Talajművelési ABC című könyvének bemutatóját a Szent István Egyetemen.

A rendezvény megnyitásaként Dr. Kovács Gergő Péter egyetemi adjunktus köszöntötte a kollegákat, termelőket, támogatókat, oktatókat, hallgatókat, volt tanítványokat, barátokat és tisztelőket. Ezután a könyvek dedikálása következett.

A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának dékánja, Dr. Posta Katalin beszédében kiemelte, mekkora öröm egy ilyen magas színvonalú szakkönyv bemutatása karunk, egyetemünk és a magyar agrártudomány életében. Hangsúlyozta, 2015 a talaj éve volt, amikor is a szerző elkezdte írni a könyvet. A dékán asszony szerint fontos a példamutatás, amelyet Birkás Márta tesz a szakma és a tudomány világában. Nagyváthy János felvilágosult gondolkodó, gazdász író szavait idézte: „A termesztőnek tulajdonságai: az értelem, a serénység, a jó rend, a takarékosság, és a megkímélés.” Említést tett két hallgató vitájától, amelynek az intézet folyosóján volt fültanúja. Az egyik hallgató véleménye az volt, hogy a könyv – az internetes forrásokkal ellentétben – hiteles gyűjtemény, energiát és időt takarít meg az, aki olvassa. A dékán asszony végül megemlékezett Dr. Birkás Márta januári születésnapjáról.

A Mezőgazda Kiadót dr. Lelkes Lajos képviselte. A szakkönyvkiadási igazgató fontosnak tartaná az agrárium vezetőinek megmozdulását a tudomány és az agrárirodalom válságos helyzetének megsegítéséért. Elmondta, hogy a szerző nem kért honoráriumot, ám saját maga megszerezte a támogatói hátteret a könyv elkészítéséhez. „Az örömért dolgozott ez a nagyszerű szerző”. Hozzátette, hogy ötven évnyi kiadói munkája alatt kevés ilyen példás alkotóval találkozott.

Professzor asszony visszaemlékezett a 2014-ben a Döbröközben megrendezett Väderstad talajművelési bemutatóra, ahol a könyv első gondolata megszületett. Az új kiadványt a Földművelés és földhasználat című tankönyv készítése közben kezdte el írni, majd 2017. július 19-én fejezte be. Megemlítette az egyetem főépülete előtt elterülő parkot, amely inspirálta a könyv írása közben: „Jólesik a lelkemnek”. A Professzor Asszony elárulta, hogy előadói és írásbeli stílusát Sipos Sándor tanítómesterének köszönheti.  „Az életben a saját ösvény megtalálása a cél, s haladni tovább rajta: példát mutatni szeretettel, bizalommal.”

Birkás Márta professzor asszony, jobbján Légrádi Miklóssal, balján e cikk szerzőjével, Zsár Ernő Tamással

Dr. Kassai Katalin, a Növénytermesztési Intézet igazgatója szerint a „Legjobb ajándék, amit magunk készítünk”, s ez a könyv Dr. Birkás Márta professzor ajándéka a tudományos és gazdálkodó élet résztvevőinek. Az intézet igazgatója továbbá fontosnak tartja az agrártörténelem kiemelkedő alakjainak említését a könyvben.

Néhány támogató gazda is felszólalt a jeles eseményen. Elsőként Czina György bekecsi gazdálkodó kért szót, aki 1985-ben talajművelés tantárgyat hallgatott Birkás Márta tanársegédnél. Visszaemlékezései szerint gyakorlati oktatást kaptak tőle, s szemléletváltásra ösztönözte őket oktatójuk. A talajközpontú gazdálkodást helyezte előtérbe, új fogalmakkal és elvekkel. Mikó Ferenc enyingi gazdálkodó kukorica termésrekordját többek között a szántás nélküli művelésnek köszönheti. A Hód-Mezőgazda Zrt. képviseletében Földesi László a terepen történő folyamatos oktatás kiemelkedő szerepét hangsúlyozta megújuló elméleti és gyakorlati fogásokkal.

Légrádi Miklós lengyeltóti gazda első találkozásuk alkalmával meglátta a csillogást Birkás Márta szemében, a lelkük találkozott, és barátok lettek. „A könyv és szerzője egy, az alkotás maga az ember.” Szerinte az ember a gondolatainak szüleménye „Ahol a kincsed ott a szíved.” – mondta. Fontosnak tartja, hogy Birkás Márta élete a szakma és a tudomány, amiért áldozatokat hoz, sőt egész életét ennek áldozta fel. Köszönettel tartozunk érte mindannyian. Légrádi úr szerint nem a kiöregedő prófétát kell várni, hanem hírnökeit, akik cserélődnek, és viszik tovább a hírt. A prófécia egy elv, amelyet Birkás Márta szeretettel visz tovább, sőt aktualizálja. Ő a szakma missziós papnője , aki hirdeti az igét. A gazdálkodó úgy gondolja, könyvet kiadni nagy felelősség, mivel annak mindenkinek hasznára kell válnia, igazi értéket kell képviselnie: eszmét, elvet. Szerinte „illemtankönyv” is lehetne a könyv beceneve. Légrádi Miklós a termékeny nőhöz hasonlította a termékeny talajt, mivel mindannyiunk életében a nő a legszeretettebb kincsünk, ezért érzéssel kell bánni vele.

Dr. Sűrű János elnök-vezérigazgató a professzor asszony évfolyamtársa volt. Fontos érdemének tekinti a szántás nélküli művelés elterjesztését Tolna megyében. Szerinte a könyv eredményes, a magyar mezőgazdaság számára kiemelkedő munka. Dr. Kalmár Tibor a Vaderstad Kft. ügyvezetője Birkás Márta tanítványa volt. „A könyvnek könnyen emészthető stílusa van, minősége fantasztikus.”

Mindenki hosszú munkát kívánt egészségben dr. Birkás Márta professzor asszonynak.

A tekintélyes gazdák és támogatók között korban és tapasztalatban is kevésnek éreztem magam a felszólaláshoz, ezért néhány sorban pótlom köszönetnyilvánításomat. A gondos talajművelés mindig kiemelt szerepet kapott gazdaságunkban, amelyhez hozzáadódtak a Birkás Márta újító tanai. Gazdaságomban nem tudom teljesen mellőzni a forgatásos művelést, ám tökéletesítettük a szántásos rendszert, tudunk „jól szántani” – ahogyan a Tanárnő fogalmaz. Figyelmet kíván, nem kizárólag a talajművelés terén találhattam saját „ösvényre” Birkás Márta által. „Írói vénámat” a mélyen tisztelt professzor asszony ébresztette fel bennem, s csiszolgatta az egyetemi évek alatt. Azóta büszkén ajánl, mint „jó tollú gazda ifjút.”. Az újító szót több felszólaló is említette, ezért azt hiszem, találó az ajándékul tőlem kapott palack bor, amelyen községünk címere látható az alábbi latin felirattal: „Renovare semper convenit” – Megújulni mindig érdemes. Aki figyel Bikás Mártára, ezt az elvet kapja tőle. Köszönjük szeretetét és bizalmát!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Istenáldotta búza

2018. május 15. 12:38

Ellentmond a józan észnek, mégis szeretem a búzatermesztést. Pedig évről évre csekély haszon marad rajta.

Fiatal repcetermesztők az ország különböző részeiről

2018. május 8. 10:18

Ezúttal nem saját tapasztalataimat osztom meg az olvasóval, hanem három rátermett magyar fiatal gazdát faggatok a repce termesztéséről, saját tapasztalataikról.

A repcetermesztés kritikus elemei

2018. március 9. 06:53

Három „T” betűs kulcsszó gondos megvalósítását kívánja meg a sikeres repcetermesztés: talajmunka, tápanyagellátás és telelés.

Az új esztendőre

2018. január 1. 11:27

Addig kell belefeküdni a hámba, míg fiatalok vagyunk, ne féljünk megfeszíteni életünk istrángjait.

Az ultra-sekély talajművelésben rejlő agronómiai lehetőségek

2020. augusztus 12. 08:57

Joggal merül fel a kérdés, ha most újdonságként itt van a fenti címben említett az ultra-sekély művelés, akkor vajon létezik-e sekélyművelés is? Nos, a válasz talán azért egyszerű, mert az okszerű sekélyművelés kidolgozása is a Väderstad nevéhez kötődik, egészen pontosan egy 20 évvel ezelőtt bemutatott munkagéphez, a Väderstad Carrier-hez, akkori nevén Rexius Carrier-hez.

Nem a gép színe számít, hanem az, ami mögötte van – A Väderstad tökéletesítette a forgatásnélküli technológiát Sárváron

2022. december 22. 14:12

Minden évben saját termésversenyt rendeznek a partnereiknek, akik tőlük vásárolják a vetőmagot.

A talaj az egyik legjelentősebb, nem megújuló erőforrásunk

2023. április 4. 10:36

Új fenntarthatósági díj és nyilvános pályázat hívja fel a figyelmet a termőtalajok hasznos szervezeteinek, többek között a földigiliszták talajban betöltött nélkülözhetetlen szerepére.

Robottechnológiába fektet az Amazone is

2022. június 14. 13:01

Az AMAZONE csoport megerősíti fejlesztési együttműködését a holland AgXeed B.V. startup céggel.