Házikert

3 zöldség, amit ősszel is vethetünk

Agrofórum Online

Ki mondta, hogy ősszel nem lehet vetni zöldséget? Vannak bizony olyan zöldségfélék, amit kifejezetten ajánlott ősszel vetni, nemcsak télállósága miatt, hanem azért is, mert akkor a késő őszi időszakban is hozzájuthatunk általuk a friss zöldségekhez.

Retek

A retek az utóbbi időben az a szeszélyes növény lett, ami a tavasszal hirtelen beérkező melegekre már virágzással reagál gumósodás helyett. Így a retekfej növelése helyett sokszor már csak egy felmagzott növényünk lesz. Ellenben, ha ősszel vetjük augusztus végétől szeptember végéig, akkor még hónapos retket simán szüretelhetünk! Főleg a magaságyásokban és a mélymulcsos ágyásokban fogunk szerencsével járni, mert ott magasabb a talajhő a sima szabadföldi termesztéshez képest. Azért a csírázáshoz nem árt a meleg, de napközben még bőven van annyi hő, hogy szépen fejesedjen a retek a földben.

Rukkola és tél alá vetett tépősaláta

A rukkola és a tépősaláta az az aduász, amit évek óta augusztus végén vetünk. Miért? Mert ilyenkor a nyári meleget kedvelő földibolhák már nem károsítják, vagy legalábbis eléggé meggyérültek, másik ok, hogy a hidegben is szépen fejlődik.

A késő ősszel vetett tépősaláta a hótakaró alatt is szépen képes áttelelni akkor is, ha már leveleket hozott. Bármilyen meglepő, nem fagy el. Így enyhébb teleken mi télen is tudjuk szedni, illetve az első koratavaszi zöldségeket tiszteljük benne magaságyásainkban.

Újhagyma

Az újhagyma azért nagy kedvencünk, mert gyakorlatilag egész évben vethető. Enyhébb teleken, ha védettebb helyre duggatjuk, akkor még a zöld levei sem fagynak el. Erre pár éve már mi is rendre duggatunk el augusztus végén, szeptember közepén újhagymának valót. Mivel a talajban még van annyi hő, hogy szépen elkezdjen növekedni, a csapadékmennyiség is kedvező lehet, így az újhagyma akár novemberben is szüretelhető.

Az újhagyma és más hagymák is gazdagok vitaminokban és ásványi anyagokban, így ajánlott is a hagymafogyasztás és termesztés. A fokhagyma és vöröshagyma azért már egy szeszélyesebb verzió, őszi duggatásnál maradjunk csak a friss újhagymánál.

Bár most csak három számunkra is fontos zöldségnövényt említettünk, mint ősszel is vethető, de azért nem árt ha tudjuk, hogy ezen kívül számos más zöldséget is vethetünk ilyenkor. Egy rövidtenyészidejű fehérrépa, egy metélőpetrezselyem, egy karalábé vagy spenót is könnyebben termeszthető, ha őszre időzítjük. Ugyanígy a brokkoli is édesebb és ízletesebb lesz a hideg közeledtével és szebben is fejesedik.

Virágzó kert télen? Igen, ezek a növények dacolnak a faggyal

2026. január 17. 14:10

A téli virágzó dísznövények nemcsak színt, hanem életet is visznek a kertbe a leghidegebb hónapokban.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Zöld Kert-TÉSZ: a prémium minőség garantált

2019. november 27. 13:43

A gyorsaság nagy szerepet játszik a sikeres értékesítésben, a betakarítást követő egy héten belül a paprikának meg kell érkezni a rendeltetési helyére, a boltok polcaira.

70 ezer idénymunkást vár a brit mezőgazdaság

2020. május 20. 09:33

A mezőgazdaságban segédkező kelet-európai idénymunkások ilyenkor szokásos számának hozzávetőleg a harmada érkezett Nagy-Britanniába a koronavírus-járvány miatt - mondta kedden a brit környezetvédelmi és élelmezésügyi miniszter.

Miért van ennyi különböző színű növény?

2023. december 6. 15:10

Ismerje meg a növényi pigmenteket és a növényekben betöltött szerepüket.

Nem mi szabjuk meg, milyen utat választunk, hanem a környezetünk...

2021. január 5. 10:39

"Azt, hogy milyen FruitVeB-et szeretnénk, leginkább az határozza meg, hogy milyen ágazatot képzelünk el. Víziónk egy olyan zöldség-gyümölcs ágazat, melyben magas színvonalon működő, európai léptékben versenyképes, termelési színvonalukban homogén termelő és feldolgozó üzemek állítják elő az ország önellátásához szükséges árumennyiséget és elégítik ki az exportpiac igényeit." Interjú Dr. Apáti Ferenccel, a FruitVeB új elnökével.