31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Ház, táj blog

Metszés tavasztól télig IV. rész – mit metsszünk ősszel?

Agrofórum Online

Naptárunkhoz tökéletesen igazodva érkezett meg idén az ősz. Szeptember első napjaiban jobban lehűltek az éjszakák, és a nyári tűző nap heve is egyszerre alábbhagyott. Mostanra már megcsípte az első dér a csipkebogyót, a színes falevelek pedig hűvös szellőn vitorláznak. Növényeink elkezdték felkészülésüket a nyugalmas téli hónapokra. Mi pedig az őszi metszési időszakra készítjük a metszőollókat.

A hűvösebb nappali és éjszakai hőmérséklet, valamint a rövidülő nappalokból adódó kevesebb fény fokozatosan lelassuló növekedésre készteti a növényeket. A melegebb őszi napokon folytatódik ugyan a fásszárú növények idei hajtásainak növekedése, a rügyeken már a hideg elleni védőbevonat képződik, a lombhullató fajok pedig útjukra engedik leveleiket.

A téli hónapokban a fiatal lombhullató díszfák és cserjék, a nyáron virágzó cserjék, gyümölcstermő bokrok, a nyírfa és a diófa, a füge, valamint az alma, szőlő és a körte körültekintő metszése érkezett el. Tavasszal eljött a lágyszárú és nyár végén virágzó évelők, a somfélék, az iszalagok, a díszfüvek, az örökzöld cserjék, a lombhullató díszfák, valamint a gyümölcsfák (az alma és a körte után a többi faj) koronaformáló metszésének ideje is.

A nyári hónapokban gyümölcsfáink és díszcserjéink metszési időszaka köszöntött ránk. Most következzenek azok a növényfajok, amelyeknek szükségük van ősszel egy kis alakító-kurtító metszési munkára. Megtudhatjuk, mely növényfajoknak lét- vagy terméskérdés, és melyek azok a fajok, amik megsínylenék az őszi metszést.

A télálló lilaakác metszésének is most jött el az ideje

Elérkezett az idő!

A következő táblázat foglalja össze a teljesség igényére törekedve az őszi metszést igénylő növényeink listáját:

Ősszel termő gyümölcsök (pl.: málna, szeder) Miután letermett az összes gyümölcs, rögtön nekikezdhetünk a metszésnek: a tövüknél levágva eltávolítható az öreg vesszők negyede, helyet adva az új, jövőre termőre forduló hajtásoknak.
Cseresznye- és meggyfa Őszi alakító metszésükkel elkerülhető a gyenge hajtások felszaporodása. A fák kívánt magasságának megtartása érdekében a vezérága(ka)t is visszavághatjuk. Gyümölcsfáink metszését még szeptemberben végezzük el!
Diófa A diófa száraz ágait most vehetjük kezelésbe!
Eperfa (Morus sp.) Van olyan eperfa, ami soha nem látott metszőollót, de az egészséges növény erős sarjképzési hajlama miatt szükséges koronaalakító metszését elvégezni. Ennek ideje az ősz közepétől a tél elejéig tartó hetek.
Télálló kúszónövények (pl.: vadszőlő, lilaakác, lonc) Erőteljes metszésükkel az oldalhajtások 20-30 cm-ig visszavághatók, így jelentős súlytól is megszabadítjuk a téli nyugalom idejére a növényt.
Jázmin Virágzás után (nyár vége-ősz eleje) minden évben erőteljes visszavágást igényel.
Lombhullató fák, cserjék Lombjuk elvesztése után remek alkalmunk nyílik a növény ágrendszerének áttekintésére. Mindenképp távolítsuk el az egymást keresztező, elhalt, gyenge vagy a növény középső tengelye felé növő hajtásokat.

Azokat a cserjéket (különös tekintettel a gyümölcstermőkre), amelyek a kert kevésbé védett részére kerültek, érdemes kétharmadáig-feléig visszavágni (pl.: bokorrózsa), hogy az őszi-téli viharos szelek ne tegyenek kárt az ágrendszerében. Minden esetben vágjuk le a beteg, elhalt, sérült és egymásnak érő ágakat, hajtásokat, így elkerülhető a fertőzés továbbterjedése és az esetleges kéregsérülések az ágak összedörzsölődéséből adódóan!

A szeder öreg vesszőinek negyedétől kell megválnunk

További kiegészítésként meg kell említeni a nyáron termő bogyósok (pl.: nyári málna) metszésének mikéntjét: mivel ezek a fajták az egyéves vesszőikről hozzák a termést, ezért minden évben 5-8 egészséges vessző meghagyásával a következő évben elérhetjük a legnagyobb várható termésmennyiséget. A meghagyott vesszőket kötözzük támasztékhoz!

NE metsszük meg!

A díszfüvek, valamint a kis- és középtermetű évelő növényeinknek hajtásai télen védelmet nyújtanak a növény tövének a kifagyás ellen, így az ősszel még növekedésnek indult új hajtások is megússzák első telük mínuszait és vacogtató szeleit.

A leanderhez hasonló, nem télálló cserjéinket kíméljük az erőteljes metszéstől – kivéve, ha növényvédelmi szempontból szükséges – mert az előforduló melegebb napokon a metszés után beindulhat az új hajtások gyors növekedése.

Sövénynövényeink metszését érdemes még szeptemberben elvégeznünk, amennyiben szükséges. A fagyérzékeny növényfajok (pl.: puszpáng) alakítását mindenképp hagyjuk meg tavaszra!

A fertőzött ágakat és hajtásokat gyűjtsük össze

Fokozottan figyeljünk a körülményekre!

Ahogy arra a téli és tavaszi metszés idején is figyelnünk kell, egy esetleges metszés után bekövetkező fagy nagy kárt tehet a növényünkben. Ennek elkerülésére mindig körültekintően válasszuk meg a metszés időpontját, főleg a téli hónapokhoz közeledve! Gyümölcstermő növényeink (főleg a cseresznye, meggy) esetében különösen kerüljük a borús, esős napokon végzett metszést, és alaposan zárjuk le a metszési sebeket! Fiatal növényeinket ősszel ne metsszük vissza radikálisan, most inkább kevésbé vágjuk vissza, és inkább tavasszal nagyobb mértékben!

Kellemes időt és elegendő energiát kívánok az őszi kerti munkálatokhoz!

Osztálykirándulás az élelmiszer-biztonság jegyében – tudatosságra int a Nébih

2025. június 20. 05:42

A cikkben szereplő praktikus tanácsok segítenek azoknak, akik otthon készítik elő az útravalót az egy- vagy többnapos kalandokra.

Szelíd óriások a kertben – ne bántsuk őket!

2025. június 15. 05:40

Három csodás, őshonos rovarunkat mutatjuk be: az óriás tőrösdarazsat, a mezei tücsköt és a kék fadongót, melyektől egyáltalán nem kell tartanunk.

Növényfelismerő applikációk – mit érdemes tudni a használatukról?

2025. május 27. 05:40

Kézenfekvő megoldás, hogy a mindig nálunk lévő mobiltelefonokra letöltsünk egy növényfelismerő applikációt, hiszen gyorsan elővesszük, készítünk egy fényképet a kérdéses növényről, és várjuk az alkalmazás segítségét: a fajmeghatározást.

Kincsek, amiket az erdőben kell hagyni

2025. május 3. 05:40

Az erdőlátogatások során könnyen elragadhatja az embert a lelkesedés, ha valami nem mindennapi „kincsre” bukkan az avarban. Tudnunk kell azonban, hogy mi az, ami semmiképpen nem jöhet haza velünk az erdőből!

Amit a madárinfluenzáról tudni érdemes IV. rész

2021. október 23. 09:36

Hogyan lehet sikeres a madárinfluenza elleni védekezés? Mit tehetünk mi, és mit tesz a hatóság a betegség terjedésének megelőzése érdekében?

Saslikparti

2019. szeptember 13. 04:39

Használjuk ki az ősz napsütéses hétvégéjét egy kerti sütögetésre, melynek egyik közkedvelt fogása az egyszerű, de nagyszerű rablóhús, más néven saslik.

Őszi erdő – teli kosár

2023. október 16. 06:40

Az őszi kirándulások alkalmával rengeteg értékes gyógynövényt, termést, levelet, gombát gyűjthetünk, de nagyon fontos tisztában lennünk a gyűjtés szabályaival annak érdekében, hogy ne sértsük meg a törvényt, és vigyázzunk a természet értékeire!

Ismerjük fel a beporzó rovarokat a kertünkben! – A méhfélék I.

2023. szeptember 19. 06:40

Ki ne ismerné gyerekkorától kezdve a legszorgosabb rovarokat, amelyek egy rendkívül izgalmas közösség részei. Számtalan méhfajjal találkozhatunk a kertben, és érdemes róluk tudni egy s mást.