2020. augusztus 18.
A tavalyi esztendőben a vetésszerkezet összességében az előző éviekhez hasonlóan alakult, de egy-egy jelentős mértékű változás is előfordult.
2020. augusztus 18.
A Kleffmann és Partner Kft. független piackutató cég, mely 1995 óta tevékenykedik Magyarországon. Kizárólag a gazdálkodóktól származó információk alapján méri fel a vetőmag, műtrágya, valamint növényvédő szer piacot. Alábbi összeállításunkkal is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik bármelyik kutatásunkban segítségünkre voltak.
2020. augusztus 17.
A növényvédelemre az aratási szezon csúcsidejében is összpontosítani kell, a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke ugyanis nem vár arra hogy a kombájnok leálljanak. A Szerencsi Mezőgazdasági Zrt.-nél éppen ezért július első napjaiban is rovarcsapdával figyelik a kártevők populációit. A gazdaságban 1500 hektáron termesztenek siló és szemes kukoricát, amit az állatok takarmányozása mellett humán felhasználásra is értékesítenek. A toxinmentesség éppen ezért rendkívül fontos, a gombabetegségek megelőzésében pedig az egyik kiemelt feladat a rovarkártételek minimalizálisa.
2020. augusztus 17.
A BMVK Alapítvány augusztus 18-án és 19-én megrendezi a Szentlőrinci Szántóföldi Gép- és Talajművelési bemutatót.
2020. augusztus 17.
A napraforgó betakarítást segítő szükséges és elégséges beavatkozás az állományok desszikálása. Ez a folyamat a természet által is biztosított, így a szükségszerűség sokszor vita tárgya a termelési gyakorlatban.
2020. augusztus 17.
A heti USDA-becslés adatai és a termésről szóló egyéb hírek eredője az árak emelkedését hozta.
2020. augusztus 17.
Kertembe minél több rózsát szeretnék ültetni. Milyen betegségek fordulnak elő leggyakrabban a rózsákon? Hogyan védekezzünk ellenük?
2020. augusztus 17.
Chicagóban múlt héten a kukorica ára 5,5 százalékkal drágult, a szójabab 3,4 százalékkal került többe, a búza enyhébben 3,4 százalékkal drágult. Az előbbiekkel ellentétesen mozgott a repce a kurzusa, amely 1 százalékkal került lejjebb. Európában inkább a vevők domináltak ez elmúlt öt napban, a malmi búza és a takarmánybúza is drágult. A kukorica stagnált, a repce viszont az Egyesült Államokhoz hasonlóan vesztett értékéből.
2020. augusztus 17.
A SAATEN-UNION ellenálló fajták és hibridek, valamint a megfelelő agrotechnika kombinációját ajánlja.
2020. augusztus 16.
Az ötletversenyre olyan egyetemi hallgatói csapatok jelentkezését várták, akik innovatív ötletükkel, hatékony megoldásaikkal segíthetik a hazai mezőgazdaság digitalizációját.