Növénytermesztés

Drasztikusan kevesebb burgonyát termesztünk

Agrofórum Online

A tavalyi esztendőben a vetésszerkezet összességében az előző éviekhez hasonlóan alakult, de egy-egy jelentős mértékű változás is előfordult.

Az ipari növények területe második éve csökken, a napraforgót és a repcét is kisebb területen vetették, mint az előző évben. Helyette ismét a gabona kapott nagyobb szerepet a vetésszerkezetben – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2019 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített.

2015 óta több mint 40 százalékkal nőtt a takarmánynövények vetésterülete, ezáltal részesedésük a vetésszerkezetben 10 százalékra emelkedett. Elsősorban a szénák, azon belül a lucerna területe lett nagyobb, amiben szerepet játszik az ökológiai területek kötelező kijelölésére vonatkozó ún. zöldítési program is – hívta fel a figyelmet a KSH. A zöldségfélék területe egy év alatt nem változott, hosszabb távon azonban a termékcsoport szerepe nőtt.

A burgonya területének zsugorodása tovább folytatódott, 2015-höz képest 27 százalékos, 2010-hez képest 41 százalékos a csökkenés.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

Gazda vélemény: Változtatni kell a szántóföldi gazdálkodáson

2026. október 6. 16:10

Kiszáradnak a területek, csökken a terméshozam: A jövőben víztakarékosabb talajművelésre és humuszképződésre van szükség.

Újabb mínusz: 5,4%-kal csökkent a kiskereskedelmi forgalom

2024. január 10. 12:40

2023. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest, míg 0,8%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest.

Újabb mélyponton a sertésállomány

2020. augusztus 26. 08:47

2019. december 1-jén 909 ezer szarvasmarhát tartottak a gazdálkodók, 2,7 százalékkal többet, mint az előző év azonos időpontjában.

KSH: a hazai ellátás a kedvezőtlen kalászos termésadatok ellenére is biztosított

2022. október 6. 14:36

A Központi Statisztikai Hivatal idén is – mint minden évben – felmérte a kalászos gabonák terméseredményeit, és az adatok pontosan rámutatnak az éghajlatváltozás okozta kihívásokra. Az előző évhez hasonlóan a 2022-es évet is a csapadékhiány és a nyár folyamán többször jelentkező hőhullámok jellemezték, aminek következtében a kalászos gabonák terméseredményeiben jelentős visszaesés következett be, ugyanakkor a hazai ellátás a kedvezőtlen kalászos termésadatok ellenére is megfelelően biztosított.

A sertésállomány a nagyméretű gazdaságoknál koncentrálódik

2022. február 20. 04:36

A sertést tartó gazdaságok száma 67 százalékkal visszaesett 2020-ra, és alig haladta meg a 48 ezret.