Növényvédelmi előrejelzés

A jelenlegi időjárás a növényeknek és a károsítóknak egyaránt kedvez

Agrofórum Online

Az átlagosnál hűvösebb május után nyáriasan meleg június köszöntött a mezőgazdaságra. A kellemes meleg és a jelenlegi bőséges vízellátottság hatására a növények intenzív hajtásnövekedésbe kezdtek. A jelenlegi időjárás nemcsak a növényeknek, hanem a betegségeknek és a kártevőknek is egyaránt kedvez, ezért bőségesen akad növényvédelmi tennivaló.

Kiváló példa erre a szőlő, mely fejlettségben eddig jócskán elmaradt a korábbi években megszokottnál, ugyanakkor igen heterogén a növekedése még azonos fajtán belül is. Egyes fajtákon már megkezdődött a virágzás, de még találhatók fejletlen fürtkezdemények. Az áprilisi szárazságban csak a lisztharmat veszélyeztette a szőlőt, most egyszerre támad a peronoszpóra, a szürkerothadás és a lisztharmat.

Kártevők közül a korábbi igen intenzív tarka szőlőmoly rajzás mellett sok szőlőiloncát fognak a feromon csapdák. Mellettük kis számban ugyan, de jelen van a nyerges szőlőmoly és a szőlő aknázó fényesmoly is. Megkezdődött az amerikai szőlőkabóca lárvakelése, jelenleg a lárvák zöme L1-es lárvafokozatú. A szőlő ültetvénybe kihelyezett sárga színű ragacsos fogólapokkal kövessük figyelemmel a kabócák fejlődését, az optimális védekezési időpont meghatározása érdekében. A mezőgazdasági kormányzat ebben az évben is nyújt vissza nem térítendő állami támogatást az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéshez, mert ez a kártevő a vektora a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma betegségnek, mely karantén károsítónak minősül hazánkban is.

Szőlő sárgalapos csapdázás

A gyümölcsösökben károsító gyümölcsmolyok közül tömegesen rajzik a szilvamoly, de bőséges a fogás barackmolyból és keleti gyümölcsmolyból is. Almásokban az almamoly mellett fognak a csapdák almamagmolyt, dióban pedig dió aknázó fényesmolyt.

Május utolsó napjaiban elkezdődött a selyemfényű puszpángmoly repülése is. Most még csak néhány egyed a napi fogás, de hamarosan erősebbé válik a rajzás. A lepkéket nemcsak a feromon csapdák fogják, hanem jól repül az esti lámpafényre is, a kártevő könnyedén felismerhető jellegzetes szárnyrajzolata alapján.

Selyemfényű puszpángmoly

Inváziós kártevőnk, az amerikai lepkekabóca lárvái jelenleg L1-L2-es fejlettségűek. Rendkívül széles tápnövény köre miatt már most is nagyon sok növényen szívogatnak.

Amerikai lepkekabóca imágó

A kiültetett káposztaféléken nagy tömegben telepedett meg az üvegházi és a mezei molytetű. A növényekhez hozzáérve felhőként röppennek fel, majd telepszenek vissza a növényekre. Igen nehéz az ellene való védekezés, különösen házi kerti körülmények között, gyérítésre kiválóan megteszi a sárga színű ragacsos fogólap, melyre jól repül a kártevő.

Moníliás cseresznye

Cseresznyében és meggyben a korai fajták már érnek. A sok eső és az elmaradt védekezések miatt már most igen jelentős a moníliás gyümölcsrothadás. A később érő fajtákat még van lehetőség megóvni a kórokozótól, de sürgősen cselekedni kell. Egyúttal védekezzünk a cseresznyelégy, valamint a hajtásvégeken jelentkező fekete levéltetvek ellen is, az élelmezés egészségügyi várakozási idő betartása mellett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Bakrófajok károsítják a kelő kukoricát, napraforgót

2021. május 11. 13:52

Az elmúlt hét időjárását ismét a változékonyság jellemezte. A mérsékelten meleg napokat szeles idővel érkező lehűlések követték, a napi maximumok széles határok között mozogtak, de az átlag gyakran nem érte el a 10 Celsius fokot, a minimumok gyakran megközelítették a 0 fokot, de többnyire nem fagyott a fagyzugos helyeket leszámítva. A talajhőmérséklet még mindig 10-12 Celsius fok körül alakul csak, emiatt vontatott a napraforgó és a kukorica kelése. A nyugati és északi tájegységekben viszonylag bőségesen hullott eső, más országrészekben viszont csupán néhány milliméter esett, így ezeken a területeken nem szűnt meg az aszály.

Megjelentek az amerikai fehér szövőlepke első egyedei

2019. május 27. 10:05

A májust eddig jellemző csapadékos periódustól szépen „kipendült” a határ. Most minden szép zöld, mintha sosem szenvedtek volna a növények a májusig tartó tavaszi aszálytól. A melegedésnek indult talajból már több tápanyagot képesek felvenni a növények, főként a kukorica, így már múlóban a sárga levélszín, viszont elég gyakran látni liluló növényfoltokat a táblák mélyebb fekvésű részein, ami a preemergens gyomirtó szerek gyökérzónába történő bemosódására utal.

Egyre nagyobb tömegben támad az amerikai lepkekabóca

2018. június 28. 06:04

A kertészeti kultúrák közül a meggytermesztés értékesítési gondjai mellé néhány térségben növényvédelmi probléma is társult.

Nem halogatható a regulátorozás a repcében!

2019. október 29. 11:17

A repcék többsége már elérte a 7-8 leveles állapotot, így már nem halogatható a regulátorozás. Le kell lassítani a további intenzív növekedést, inkább a gyökérnyak erősödjön a továbbiakban.