Növényvédelmi előrejelzés

Elhúzódik a repcedarazsak rajzása

Agrofórum Online

Az elmúlt hét időjárását a nagyfokú bizonytalanság jellemezte. A hőséget időnként nyári záporok, zivatarok zavarták meg kiszámíthatatlan területi eloszlásban és mennyiségben. Az ország több térségében a kialakult zivatargócokban jelentős anyagi károkat okozott a jégeső. Másutt a lehullott csapadék nagysága nem pótolta a napi párolgással elvesző nedvességet, így gondot okozhat a vetőágy készítés az őszi káposztarepce számára, viszont kedvező a napraforgó és a rövid tenyészidejű kukorica éréséhez. Tart a napraforgó deszikkálása, illetve néhány helyen belevágtak a 300-as FAO számú kukorica táblákba.

A kukoricamoly 2. nemzedékének rajzása lefutóban van, ugyanis a csapdák egyre kevesebb lepkét fognak. A növények fertőzöttsége országszerte meglehetősen magas, nem ritkaság a 30-50%-os tőfertőzöttség, így erősen szeles betakarítás esetén sok törött kukorica szárral kell számolnia a gazdáknak.

Kukoricamoly kártétele

Egyes, vékonyabb szárú kukoricák esetében egyébként is lehetséges szártörés, ezt a hajlandóságot tovább erősíti a molyfertőzés. Mint a korábbi években, így most is nagy jelentősége lesz az alapos szárszecskázásnak a jövő évi molykár mérséklésében. Az amerikai kukoricabogár populáció erőteljesen lecsökkent, már kevés vándorló bogarat lehet látni, viszont több térségben emelkedett a gyapottok bagolylepke egyedsűrűsége. Az imágó létszám most egyaránt áll vándorló egyedekből és helyben kifejlődött lepkékből. Mindez figyelmeztet arra, hogy az érőfélben levő kukoricán és más növényeken, főként zöldségféléken a közeljövőben erősödő mértékű hernyókártételek alakulhatnak ki.

Gyapottok bagolylepke hernyójának kártétele

Az őszi káposztarepce árvakelések szomszédságában a repcedarázs 2. nemzedékének elhúzódó rajzása zajlik. A korábban kikelt álhernyók most még csak az árvakeléseken károsítanak, de a rajzás elhúzódó jellege miatt a későbbiekben repülő darazsak tojásaikat a kelő repcére fogják rakni. A korai kártételek kivédésében sokat fog számítani a rovarölő szeres vetőmagcsávázás, illetve a kikelt vetések állományvédelme.

A napokban, illetve szeptember elején fog tetőzni a parlagfű virágzása, így fokozódó pollenszóródással kell számolni az arra érzékeny embereknek. A napraforgó deszikkálása valamelyest csökkenti ugyan a fertőzött terület nagyságát, de rengeteg a kaszálatlan útmenti terület, és aggasztó mértékű az ápolatlan kalászos gabona- és repcetarló. Az itt kikelt parlagfű már szintén virágzik, így tovább növeli a pollenkoncentrációt a levegőben.

Parlagfű búzatarlón

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: mit hozott az eső?

2025. július 12. 08:10

A csapadék után fellélegeztek a növények – de a kórokozók és kártevők is újra támadásba lendültek a földeken.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság, perzselés, kártevők

2025. július 6. 13:10

Június utolsó hetében az extrém meleg és száraz időjárás kedvezett a kártevőknek, viszont a kórokozók visszaszorultak.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomok, atkák, bogarak

2025. július 5. 13:10

A forróság, az aszály és a kártevők is komoly nyomást gyakorolnak a nyári állományokra – figyelni kell minden részletre!

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság és vízhiány

2025. június 29. 08:10

A tartósan aszályos, forró időjárás nemcsak a kártevőknek, de a kertészeti kultúrák érési és stresszfolyamataira is komoly hatással van.

Rohamosan szaporodnak a zöld vándorpoloskák

2020. augusztus 9. 14:47

Takácsatkára szinte minden növénykultúrában számítani lehet, ha szükséges inkább most védekezzünk, nehogy a későbbiekben felszaporodjon a kártevő.

Növényvédelmi előrejelzés: a hőség a kártevőknek kedvez

2018. augusztus 8. 06:21

A sok évre visszatekintő meteorológiai statisztikák alapján a július a legmelegebb hónap. Erre cáfolt rá az augusztus első dekádjára jellemző hőséghullám. A nappali legmagasabb hőmérséklet az utóbbi napokban 30 0C- alatt ritkán járt, az éjszaka pedig nem csökkent 20 0C alá. A hőséget csak ritkán enyhítették záporok, zivatarok.

A szárazság mellett kártevők és kórokozók is veszélyeztetik az őszi vetéseket

2018. október 24. 08:45

A mezei pocok felszaporodása mellett igen jelentős a kabócák, a levéltetvek és a gabonafutrinka fertőzöttség az őszi vetésekben. Repcén egyre nagyobb jelentőségűnek tartják a tarlórépa sárgaság vírust, míg árpán és búzán az árpa sárga törpülés vírusa jelenti a fő veszélyt a növényekre.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés – március 09.

2022. március 9. 10:48

Bár a naptár szerint március közepe van, de az időjárás továbbra is télies képet mutat. Az utóbbi napokban is a nappali hőmérsékleti maximumok rendre nem érték el a 10 C0-ot, éjszakánként pedig borultságtól függően -5-10 fok alá süllyedt a hőmérséklet.