15℃ 6℃
május 9. Gergely, Katinka, Alberta, Édua
Növényvédelmi előrejelzés

Fokozottan figyeljenek az árvakelések eltüntetésére! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

Szeptember utolsó hetében markáns változás következett be az időjárásban. A több hullámban érkező mediterrán eredetű csapadékfront több-kevesebb esővel áztatta a földeket. A csapadék jól jött minden növénykultúrának, különösen a kelőfélben levő őszi káposztarepcének, de elősegíti az őszi kalászosok talajelőkészítését is.

A repcevetések fejlettségi állapota rendkívül változó képet mutat. A legfejlettebb állományok 2-4 valódi leveles állapotúak, de a többség még csak most kel vagy kelőfélben van. A korábban tapasztalt erős repcebolha kártételt mérsékelte a lehullott csapadék, egyrészt azzal, hogy már nem szomjazik a kártevő, másrészt pedig felgyorsult a növény fejlődése, így már kevésbé érzékeny a bolharágásra.

Jelentősen megugrott a levéltetűvel fertőzött növények aránya, fejlettebb állományokban akár 40-60%-os is előfordul.

Kolóniák még nem alakultak ki, főként a szárnyas levéltetű fordul elő. A szívogató kártevő vírusvektor tevékenysége most fokozott veszélyt jelent az egészséges növényekre. A repcedarázs minden fejlődési alakja előfordul a vetéseken.

A kikelt és károsító álhernyók mellett tömeges a betelepedő és párzó imágók száma, folyamatosan rakják petéiket a repcelevelekre. A darazsak magas létszáma miatt fokozott figyelmet érdemelnek a repcevetések.

Csapadékosabb nyugati tájegységekben a peronoszpóra fertőzés folyamatos erősödése figyelhető meg, mely az utóbbi napok esőzései után más térségekben is erősödhet. A vetések gyomosodása tovább növekedett, a T1-T2 és évelő gyomnövények mellett folyamatosan kelnek a kalászos árvakelések is, így a gyomirtás hamarosan időszerűvé válik.

Repce peronoszpóra fertőzés

Tart az őszi kalászos növények alá a vetőágy előkészítés. A nyári aratás során elhullott magvakból erőteljes árvakelések fejlődtek. A száraz szeptember eddig gátolta fejlődésüket, de a jelenlegi időjárás hatására megnőtt a szeptóriás levélfoltosság, de várhatóan a többi betegség tünete is megjelenik rövid időn belül, így fontossá vált az árvakelések eltüntetése.

A vetések megkezdése előtt fontos a talajlakó kártevők felmérése. A cserebogár pajorok és a drótférgek fejlődését az idei szezonban kevésbé gátolta az aszály, ezért nagyobb fertőzésre kell számítani, mint 2022-ben.

Búza drótféreg

A kukorica betakarítása folyamatosan halad, a terjedőben levő forgatásnélküli talajművelés miatt sok kalászost vetnek közvetlenül a kukorica tarlók talajába. Az idei kukoricamoly fertőzés általában a növények 20-30%-át érintette, ezért különösen fontos a kukoricaszár minél alaposabb felaprítása. A kukoricamoly hernyó alakban, a szár alsó részén telel át, így a tökéletes szárzúzás csökkenti az áttelelés életfeltételeit.

Kukoricamoly kártétel száron

(Vezérkép: Agrometry/Facebook)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Törpül, sárgul az árpa?

2025. április 26. 13:10

Az árpa sárga törpülés vírus ellen, jobban mondva annak terjesztői ellen az őszi vetés után tudunk hatékonyan védekezni.

Házikerti teendők: fagykár, monília és szilvadarázs

2025. április 16. 13:10

A házikerti teendőket körvonalazza a monília, a poloskaszagú szilvadarázs megjelenése, valamint a fagykár is.

Levélfoltosság, őszi árpa: ideje elővenni a permetezőt + videó

2025. április 11. 14:30

A hálózatos levélfoltosság jelenlegi, korai stádiumában még lehetőséget ad a hatékony védekezésre az őszi árpában.

Növényvédelmi előrejelzés: fagykár és lappangó kártevők

2025. március 22. 08:10

Az esős napokkal egyidejűleg a hőmérsékleti értékek is csökkentek, az elmúlt napokban pedig visszatértek a fagyos éjszakák. A drasztikus lehűlés sajnos az idei évben is aggodalmat okozott a gyümölcstermesztők számára.

Össze kell gyűjteni a moníliás termést

2021. szeptember 23. 10:20

Az elmúlt héten tovább folytatódott a kora őszi, kellemes időjárás. A nappali hőmérséklet általában 20-25 Celsius fok között tartózkodott, időnként ennél is magasabb volt, éjszakánként viszont gyakran csak 5-10 fok volt. Az erős lehűlés miatt gyakori volt a hajnali harmatképződés. Az erős lehűlés és a harmatképződés elősegítette a gyümölcsszíneződést. Nagyobb mennyiségű eső csak a nyugati és az északkeleti tájegységekben hullott, másutt továbbra is a szárazság az úr. Szinte minden gyümölcs- és zöldségféle betakarítása folyik, amit viszont a csapadékmentes időjárás segít.

Aggodalomra adhat okot a repcefénybogár tömeges jelenléte

2020. március 30. 16:47

A kártevők közül most a repcefénybogár tömeges jelenléte ad okot az aggodalomra. A lehűlés okozta fejlődéslassulás miatt elhúzódik a repce virágzása, emiatt sok a megrágott bimbó.

Csak a lakott járatokban irtsuk a mezei pockokat! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2023. október 5. 08:40

Október első napjaiban folytatódott a csendes kora őszi időjárás, csupán egy gyenge hidegfront vonult át a Kárpát-medencén. Csapadék szórványosan esett, de nem áztatta át a talaj felszínét. Az időjárás elősegítette az őszi kalászosok vetőágy-előkészítését, valamint a kukorica betakarítását.

Még nem magas a csőfuzáriumos fertőzés mértéke

2020. október 7. 09:18

Október első hetében kissé változékonyabbá vált az időjárás. Száraz és nedves időjárási frontok váltogatták egymást, de alapvetően az évszaknak megfelelően alakult az idő. A több csapadék a nyugati tájegységekben esett, és keletre haladva fokozatosan csökkent a lehullott eső mennyisége. A mély fekvésű területeken, szélcsendes reggeleken állandósult a párásság és a köd, melyet a napsütés rövid idő alatt felszakított. A lehullott csapadék kedvezett a kiegyenlítetlenül kelő őszi káposztarepce fejlődésének, valamint a talaj előkészítő munkálatoknak, de a kukorica betakarítását is csak átmenetileg gátolta.