Növényvédelmi előrejelzés

Kontakt gombaölő szerekkel permetezzük szüret után a meggy- és cseresznyefákat – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

Június vége forró napokkal záródott, majd kissé hűvösebb idővel köszöntött be a július. Országszerte szeszélyes eloszlásban csapadék is enyhítette a hőséget.

Nappal általában 30 °C közelébe emelkedett a hőmérséklet, éjszakánként viszont 15 fokra is lehűlt a levegő. A relatív páratartalom mindvégig igen magas volt.

A kertészeti kultúrákban általános növényvédelmi probléma a zöld vándor- és az ázsiai márványos poloska tömeges fellépése és nagymértékű szaporodása. Az imágók és lárvák szívogatása szinte minden növénykultúrára kiterjed, a lerakott petékből a lárvák folyamatos kelése figyelhető meg.

A kártevő fő szívogatási célpontja a növények generatív része, a bimbók, a virágok és a termések. A szívogatás által okozott foltok, deformációk most még nem feltűnőek, de rövid időn belül kifejezetté válnak. A védekezés megkezdése feltétlenül indokolt, mert a lárvák szaporodása folyamatos, ezt kell megállítani mielőbb.

Zöld vándorpoloska
Zöld vándorpoloska

Almában és körtében a varasodás fertőzési hajlama kissé csökkent, viszont a párás-meleg időben a lisztharmatos tünetek száma ismét erősödött. Még most is jelentős a baktériumos tűzelhalás fertőzésveszélye, újabb hajtástünetek jelennek meg az ültetvényekben.

A kémiai és a mechanikai (metszés) védekezésnek egyaránt nagy a fontossága.

Körtén megjelentek a mikoszferellás levélfoltosság tünetei, ezért indokolt a kórokozó elleni védekezés. Az almamoly mérsékelt egyedszámmal, de folyamatosan rajzik. A fertőzött gyümölcsök növekvő arányát már jól jelzi a gyümölcshullás is.

Almamoly rágása
Almamoly rágása

A zárt lombozatban töretlenül szaporodik az almafa vértetű, újabb és újabb „vattacsomók” megjelenése jelzi a terjeszkedést. A zárt koronában csak felszívódó készítménnyel mérsékelhető a kártevő szaporodása.

A meggy- és a cseresznyeszüret után is gondoskodjunk a fák lombozatának a védelméről. A sztigminás levéllikasztó betegség és a blumeriellás levélfoltosság jelenleg is fertőz, és felszaporodása korai levélhullást idéz elő fákon, ami káros hatással van jövő évi termésdifferenciálódásra.

Most kontakt gombaölő készítményekkel is jó eredményt érhetünk el.

A keleti gyümölcsmoly mérsékelt ütemben rajzik, az őszibarack hajtásvégeken viszont így is friss hernyókártételek figyelhetők meg. A szilvamoly rajzása ismét emelkedő, növekszik a fertőzött gyümölcsök aránya.

Őszibarackon keleti gyümölcsmoly hajtáskárkép
Őszibarackon keleti gyümölcsmoly hajtáskárkép

A dió nyugati dióburok-fúrólégy rajzáskezdete még várat magára, de bármelyik pillanatban elkezdődhet. A kihelyezett ragacsos sárga fogólapokat érdemes naponta ellenőrizni.

Szőlőültetvényekben korábban a forróság, most pedig a szárazabb idő gátolja a peronoszpóra, a lisztharmat, a szürkepenész és a feketerothadás terjedését, de a betegségek tünetei minden ültetvényben jelen vannak.

A párás-meleg idő most inkább a lisztharmatnak kedvez, de a feketerothadás szaporítóképletei is folyamatosan képződnek és szóródnak. Az amerikai szőlőkabóca-lárvák 45-50%-a L4-L5 fokozatú, ezért feltétlenül indokolt a védekezés folytatása.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Milyen betegséget jeleznek a rozsdabarna foltok a muskátli levelein?

2019. december 3. 06:37

G. Szidónia kérdése: Muskátli növényeim levelein ősszel rozsdabarna színű, apró „párnák” nőttek. Gyorsan felszaporodtak, elterjedtek, és leszáradtak a levelek. Azóta bevittem teleltetni a növényeket. Kigyógyíthatóak a tövek, vagy jövőre újból megjelenik a betegség?

Milyen kártevők ellen kell most megvédeni a szilvafákat?

2020. április 7. 04:36

R. Miklós kérdése: A kertemben több szilvafa is található. Milyen tavaszi kártevők ellen kell most megvédeni a szilvafákat?

Az Amazone bemutatja az UX 5201 SmartSprayer permetezőgépet

2021. május 8. 07:36

Az integrált SmartSprayer megoldás előnye annak pontossága a műholdakkal és drónokkal szemben, mivel milliméteres pontossággal ismeri fel a növényeket, és lehetővé teszi a valós idejű beavatkozást.

Bio növényvédő szerek helye a hagyományos termesztésben

2020. december 30. 12:02

Nufarm hibrid technológiával egy növényvédelmi programon belül okszerűen használhatunk hagyományos és biológiai készítményeket a nagyobb élelmiszer-biztonság és a kisebb környezeti terhelés érdekében.