Az elmúlt időszak hőségnapjai alaposan felgyorsították a növények fejlődését.
A nappali hőmérséklet szinte mindenhol 30-35 0C felett járt, éjszaka pedig nem hűlt a levegő 20 0C alá. A korai cseresznye és meggy termése pillanatok alatt megérett, sajnos a gyümölcsöt a korábbi esők miatt megtizedelte a gyümölcs monília. Már érnek a késői fajták is, de érés közben „robbant be” a cseresznyelégy rajzása, védekezni viszont szüret közben nem lehet. Más növények esetében is van bőségesen növényvédelmi tennivaló.
Várhatóan ismét sok problémát fognak okozni az idén is a molytetvek. Most elsősorban a káposztaféléken szaporodnak tömegesen, de házi kertekben minden növényen röpködnek tömegesen. A rendelkezésre álló készítmények és a meleg miatti gyors lebomlás miatt alacsony a biológiai hatékonyság. Az enyhe tél és a gyors szaporodás már több nemzedéket termelt az idén, pedig még csak a szezon közepén járunk. A káposztafélék miatt fontos megemlíteni a tömeges káposztamoly rajzást. Már hetek óta százas nagyságrendben repül a fénycsapdákba, ezért veszélyben a káposztafélék többsége. A rengeteg bagolylepke faj közül most kiemelkedő számban a C-betűs, a gamma, a saláta, a felkiáltó jeles, a vetési és a gyapottok bagolylepke repül. A zöldségfélék lombozatának lerágásával, a termés veszélyeztetésével, vagy pedig a gyökérnyak elrágásával mindegyik faj okozhat károkat a nyár és az ősz folyamán.
A közterületeken rendszeres gondot okozó vadgesztenye aknázómoly 2. nemzedéke elleni védekezést megnehezítette a június eleji csapadéközön, most pedig a hőség. A rózsaszín virágú ( Aesculus carnea) állítólag ellenáll a fertőzésnek, én láttam aknázott leveleket ezen a fajon is.
Rendszeressé vált a selyemfényű puszpángmoly rajzása. Bár a heti fogás csak néhány darab csapdánként, de elhúzódó rajzása miatt nehéz a védekezés a kártevő ellen.
A borsót most az akácmoly és a borsómoly veszélyezteti, még a zöldborsó állományokban is, a termés megrágásával. Mellette megjelenhet az aszkohitás levél- és termésfoltosság, a lisztharmat, valamint a borsórozsda.
Gyümölcsöseinkben folyamatosan repül a nagy farontó, a kis farontó, valamint az almafaszitkár lepkéje. Létszámuk nem magas, de az ágak rendszeres fertőzésével, főként fiatal gyümölcsös telepítésekben rendszeresen okozhatnak károkat.
Némi szünet után ismét fognak a feromon csapdák tarka szőlőmolyt, elvétve nyerges szőlőmolyt is. A szőlő virágzása miatt sok a méh az ültetvényekben, ezért csak méhkímélő készítményekkel védekezhetünk, akárcsak az amerikai szőlőkabóca, vagy pedig az amerikai lepkekabóca betelepedett egyedei ellen. Fennáll a szőlőperonoszpóra és a lisztharmat fertőzés fokozott veszélye az időjárási körülmények számukra kedvező alakulása miatt, de nem szabad elfeledkezni a szürkepenészes rothadásról sem, mert már most is képes megbetegíteni a kialakulóban levő szőlőfürt kezdeményeket.