Növényvédelmi előrejelzés

Védekezni kell repcében, kalászosokban

Agrofórum Online

A kajszi termését elvitte a fagy. A kalászosokban és a repcében már védekezni kell, megjelentek a szárormányosok, a fénybogár, illetve a levélfoltosság és a sárgarozsda.

Március utolsó dekádjára elmúltak a fagyos éjszakák, nappalra pedig általában 10 oC fölé kúszik a hőmérő higanyszála. A talajok száradásával párhuzamosan fokozódik a szántóföldi és kertészeti munkák üteme. Sajnos a belvízzel borított területeken erre még várni néhány hetet. A tartósan vízzel elárasztott növényekben már most lehet látni a pusztulást. Itt gondoskodni kell más veteményről, vagy pedig ebben a szezonban ugarolni kell ezeket a területeket.

Őszi káposztarepcében megkezdődött a növények szárba indulása, sőt néhány helyen már rejtetten virágbimbókat is ki lehet tapintani. A korábbi hidegben visszahúzódott repce szárormányosok ismét támadásba lendültek, és folytatják károsításukat, illetve tojásrakásukat. Melléjük immár egyre nagyobb számban társulnak a repce fénybogarak, melyek kiéhezve keresik a táplálékul szolgáló virágbimbókat, melyeket megrágva jutnak a virágpollenhez. Rágásukkal megsértik a bibét, így abból már nem lesz becő. Ha a kártevők egyedsűrűsége eléri a veszélyességi küszöbértéket, haladéktalanul védekezni kell.

Őszi kalászos gabonákban már nem halogatható a T1-T2-es fejlődési típusú gyomok elleni védekezés, mert virágzik a tyúkhúr és a veronika is. Ahol sok napraforgó árvakelésre lehet számítani, ott még várhatunk a vegyszeres gyomirtással.

A dús, jól bebokrosodott őszi árpában és búzában egyre- másra jelennek meg a kórokozó gombák is. Árpában jellemzően a helmintospóriumos levélfoltosság és csíkoltság, búzában az idősebb leveleken a szeptóriás levélfoltosság a domináns, igaz egyelőre csak kis mértékben. Árpában és búzában egyaránt megfigyelhető a gabonalisztharmat tünete, és néhány tájegységben látható a sárgarozsda jellegzetes telepe a leveleken.

Sárgarozsda

Még egyik fertőzés sem erős, de felhívja a figyelmet a rendszeres határszemlék fontosságára. A következő napokban fog eldőlni, hogy melyik kórokozónak kedvez az időjárás, ugyanis, ha hűvös csapadékos lesz, akkor felerősödhet a sárgarozsda fertőzés. Ebben az esetben, nem halogatható a védekezés, mert rövid időn belül járvány lehet. Meleg, párás időben viszont a lisztharmat fertőzés erősödésére lehet számítani.

Alma ventúriás varrasodása

Már bizonyos, hogy a kajszi termését elvitte a fagy. Most termés híján alaposabb metszésben lehet részesíteni a fákat. Más kultúrákban kisebb a fagykár, lehet készülni a növényvédelmi munkálatokra. Az áttelelt alma és körte leveleken szóródásra kész a varasodás gomba aszkospórája, ezért a lemosó permetezés után ismét lehet folytatni a védekezést, ha megjön az eső. Most még kontakt készítményeket használjunk, de ha kifakadnak az első lomblevelek, elővehetőek a felszívódó gombaölők is. Támadásra készen állnak a sodrómolyok és az almafa levélpirosító levéltetű.

Már kihelyezhetőek a rovarok rajzását követő feromon csapdák, mert április elejétől több kártevő megjelenésére lehet számítani.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Heti viszonylatban öt hét után először drágult a kukorica

2023. július 9. 19:17

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárta a hetet.

Húsz havi mélypontra zuhant a búza ára

2023. március 23. 06:36

A chicagói gabonapiaci határidős jegyzésárak estek szerdán, a búza 20 havi mélypontra került a háborús fekete-tengeri exportmegállapodás folytatása miatt.

Augusztus óta nem volt ilyen olcsó a kukorica

2023. március 1. 06:36

Több mint hat hónapja a legalacsonyabb szintre estek az Egyesült Államokban a határidős kukorica jegyzésárak kedden.

JANOSH. Az új repcegeneráció tudásával felvértezve

2024. július 9. 11:40

A RAPOOL új hibridje szántástól az aratásig kamatoztatja kiemelkedő genetikai képességeit, aminek végeredménye a kiemelkedően magas hozam.