Az ATK NÖVI kutatói 2020-ban is számos új fajt fedeztek fel világszinten elsőként

2021. január 22. 11:10

Az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK NÖVI) mindig is jelentős szerepe volt az újonnan megjelenő kórokozók és kártevők kimutatásában, ami egyúttal az ezek elleni védekezés első lépcsőfokának tekinthető. A komoly klasszikus és molekuláris módszereket, illetve tudást igénylő kutatások a kártevőcsoportok közeli és távolabbi rokonainak a megismerésével is együtt járnak, ez pedig minden évben számos új faj felfedezését eredményezi a tudomány számára.

Tudnivalók a növényvédő szer vásárlási, forgalmazási és felhasználási engedélyek érvényességéről

2021. január 15. 06:56

A koronavírus-járványra tekintettel a növényvédelmi hatóság a 2020. november 4. napját követően lejáró zöld és fehér könyveket – a lejáró személyi okmányokhoz hasonlóan – a veszélyhelyzet megszüntetését követő 180 napig még érvényesnek tekinti.

Új rovarölő hatóanyagot jelentett be a Syngenta

2020. december 30. 08:38

A hatóanyagot először a világon 2020 szeptemberében Guatemalában jegyezték be. Néhány éven belül a tervek szerint a világ 60 országában is elérhető lesz.

Mobilalkalmazás a fenntartható növényvédelmi megoldások kiválasztásához

2020. december 3. 07:37

A Corteva Agriscience által fejlesztett IPM Pro alkalmazás segíti a gazdálkodókat a rovarkártevők elleni fenntartható megoldások alkalmazásában.

Agrárkamara: a növényvédő szerek racionális használatára szükség van

2020. november 21. 08:39

A növényi gyógyszerek okszerű és szakszerű használata nélkül jelentős termésveszteségek lennének, a megtermelt élelmiszer mennyisége drasztikusan csökkenne, az élelmiszerek drágulnának.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

8-10 milliárd dollár kártérítést fizethet a Bayer - közel a megállapodás

2020. június 24. 11:23

A német Handelsblatt értesülései szerint megszületett a Bayer Roundup miatti peren kívüli megállapodása.