2016. január 31. 15:39
Az idén 81. alkalommal megrendezett kiállítást joggal nevezhetjük a „leg”-ek világrendezvényének.
2016. január 30. 19:28
38 ezer négyzetméteren több ezer mezőgazdasági gép, köztük 260 traktor mutatkozott be.
2016. január 30. 19:18
Magyarországon, szabadföldön keveset termesztenek tojásgyümölcsből, elsősorban a házi, ill. hobbi kertek növénye, de hajtatása 50-100 ha szokott lenni.
2016. január 30. 08:35
Nagy-György János, a Kverneland Hungária Kft. ügyvezetőjeként két újdonságot is bemutatott az Agrofórum kérésére.
2016. január 29. 11:02
Jelentős mérföldkőhöz érkezett az AXIÁL Kft. Ebben az évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját.
2016. január 28. 16:33
Újdonságokból a Lemken standján sem volt hiány a 2015-ös Agritechnica kiállításon.
2016. január 28. 13:47
Új feltételekkel indulhatnak 2016. szeptemberétől a fiatal gazdák az új Vidékfejlesztési Programban.
2016. január 28. 09:51
Az amerikai lepkekabóca észak-amerikai származású faj. Európában először Olaszországban, 1979-ben találták meg.
2016. január 27. 18:53
A Strautmann múltjáról, jelenéről és a jövőbe ívelő terveiről Keller Károllyal, a Strautmann Hungária Kft. kereskedelmi igazgatójával beszélgettünk.
2016. január 27. 18:51
Konkrét célkitűzésük, hogy a közeljövőben a hazaihoz hasonló falugazdász rendszer kialakításához nyújtson segítséget a kamara.