Növényvédelmi előrejelzés

Tűzelhalás: most maximális a fertőzési veszély

2018. június 7. 04:34

A gyümölcsösökben szinte minden kultúrában folyamatosan kell védekezni, a szőlőbogyók a legérzékenyebb fenológiai stádiumban vannak.

Aratás előtt: csapatokban gyülekeznek a gabonaszipolyok

2018. június 6. 08:07

Az elmúlt héten is folytatódott a fülledt nyári meleg időjárás. A fülledtséget csak néha szakította meg egy-egy zápor- zivatar, mely sok helyen okozott károkat a vetésekben. A hirtelen lezúduló csapadék megdöntötte az érőfélben levő kalászos gabonaféléket, melyek már így várják ki az aratás kezdetét. 

A molytetvek tömegszaporodásának időszaka van

2018. május 31. 04:30

A tartósan meleg, nyarat idéző időjárás felgyorsította minden kertészeti növény fejlődését. A növények zöme most 2-3 hetes előnyben vannak a korábbi években megszokotthoz képest.

Még megvédhető a napraforgó, elkerülhető a burgonyavész

2018. május 30. 07:19

A hetek óta tartó nyárias időjárás hatására minden növény fejlődése a megszokottnál jóval előrébb tart.

Nagyon kitettek a gyümölcsösök a károsítóknak, kórokozóknak

2018. május 23. 08:03

Az időjárási körülmények most főként a kártevők szaporodásának kedveznek a kertészeti kultúrákban, de a helyi körülmények néhány kórokozó terjedésének is kedvező feltételeket teremtenek.

Levéltetű: pár nap és 100 százalékos a fertőzöttség

2018. május 22. 11:16

Az időjárási körülmények most főként a kártevők szaporodásának kedveznek szántóföldön és kertészeti kultúrákban egyaránt, de a helyi körülmények néhány kórokozó terjedésének is jó feltételeket teremtenek.

Járvány lehet a szőlőkben, az almát a varasodás veszélyezteti

2018. május 16. 13:49

A szőlő, a szeder, a mogyoró, az alma, a körte, a cseresznye, a meggy és a barack növényvédelméről.

Megérkezett a csapadék, támadnak a betegségek és a kártevők

2018. május 15. 08:38

Az időjárás alakulása eddig inkább a kártevőknek kedvezett, a betegségek járványszerű fellépését mindeddig nem figyelhettük meg.

Nem kímélik a károsítók a szőlőt, zöldséget, gyümölcsöt sem

2018. május 11. 04:53

A kihajtott burgonyán megjelentek az első burgonyabogár imágók. Szinte minden növényen jelentkeznek a levéltetvek első kolóniái.

Fehérpenész, fóma, vetésfehérítő, kalászfuzáriózis – védekezni kell!

2018. május 9. 09:39

Az őszi káposztarepce elvirágzóban van. A növényvédelemben most elsősorban a becők védelmére kell összpontosítani. A kalászosok is védelemre szorulnak!