Agrárgazdaság

Hogy Magyarország ne utolsó előtti legyen az EU-ban az agrárium termelékenységét illetően

Agrofórum Online

Hatékonyság 2025 Konferencia és Kiállítás Debrecenben, február 13-án.

Az Eurostat friss statisztikája szerint Magyarország az utolsó előtti a mezőgazdaság hatékonyságát illetően az EU 27 tagállama közül. Nem lehetünk rá büszkék, de nem szabad beletörődni sem!

Jó hír, hogy a termesztési és termelési ciklus minden fázisában van tere a szignifikáns fejlődésnek. Az előrelépés előfeltétele a megszerzett tudáson alapuló tudatosság, és ebben kapnak most segítséget a gazdálkodók.

A hazai agrárium ugyanakkora ráfordítással kisebb értéket, másként fogalmazva, ugyanakkora értéket nagyobb költséggel állít elő, mint a sokszor etalonnak tekintett nyugat-európai gazdálkodók. Ám a hátrány odafigyeléssel ledolgozható.

Bár a magyarországi talajok állapota és minősége sokkal jobb, mint ott, ennek ellenére a talaj mikrobiológiájának javításával jelentékeny terméstöbblet érhető el. A termőhelyi adottságok figyelembevételével kialakított vetésforgó, majd a megfelelő vetőmagok kiválasztása és vetéstechnológia szintén sok pluszt hozhat a konyhára.

A tudatos és megfelelő időben elvégzett, modern műtrágyával történő tápanyagpótlás nemcsak a költségeket csökkenti, de a kisebb veszteség miatt szintén hozamnövekedéssel jár. Az időben végzett öntözést és növényvédelmi beavatkozásokat szintén busásan meghálája a növény.

Az állattartásban és -tenyésztésben is az lehet versenyképes, aki képben van a takarmányozási technológiák és költségek, az állategészségügy területén is.

Mindezen pontokat egyszerű összegezni, de nehéz megfelelni megfelelő szaktudás és a legújabb technológiai trendek követése nélkül.

A rendezvényen a magyar agrárium neves képviselői, cégei mutatják be, milyen modern és hatékony megoldásokat kínálnak a növénytermesztésben és állattartásban, négy szekcióban (Növénytermesztés–Állattenyésztés–Gazdálkodás–Precízió és AI), mintegy 30 előadás és 5 kerekasztal-beszélgetés keretében.

Az eseményen annyi nélkülözhetetlen információhoz juthatnak a résztvevők, amennyit egyébként csak több szakkönyv elolvasásával, vagy több hetes továbbképzéseken lehetne megszerezni. Minderre most egy intenzív szakmai nap alatt, 4 szekcióban lesz lehetőség.

Mint ahogy azt Németh István, a Magro.hu ügyvezetője elmondta, ha a gazdálkodók minden előadásból csak egy javaslatot fogadnak meg, már akkor nagy eséllyel sokkal hatékonyabban fognak termelni és eredményesebben fogják zárni az idei szezont, újra növekedési pályára tudják állítani a gazdálkodásukat.

Tájékoztatás:

Németh István ügyvezető
Magro.hu piactér és szakmai portál
Tel: 20/424-9664

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mi várható a napraforgóolaj piacán?

2026. szeptember 9. 16:10

Sok termelő döntött idén a napraforgó mellett, látva a magas piaci árat. De milyen folyamatok alakítják az árat? Mi várható a közeljövőben?

Gazdanapló, E-GN, adminisztráció… az ARASZ segít!

2026. augusztus 26. 10:10

2026-ban újabb komoly fejlesztésekkel tudtuk könnyíteni az agrár-adminisztrációt több mint 10 ezer gazdálkodónak, akiknek a napló vezetése már az ARASZ-ban történik!

Ukrajna agrárpotenciálja: ennyivel nőhet a kibocsátásuk a háború után

2026. július 14. 16:10

A határzár rövid ideig való kinyílása ismét ráirányította a figyelmet Ukrajna agrárpotenciáljára. Nem érkezett ez idő alatt semmi érdemi piacbefolyásoló tétel, de az ország EU-csatlakozási folyamatának esetleges felgyorsulására mindenképpen fel kell készülnünk.

Fontos változások az elektronikus Gazdálkodási Naplóban, ezeknek sokan örülni fognak

2026. április 28. 16:10

Újra frissült az Gazdálkodási Napló növényvédelmi adatlapja. A módosítás célja, hogy a jogszabályban meghatározott adattartalom egységesen, de a gazdálkodó számára minél egyszerűbben és könnyen átlátható módon legyen rögzíthető.

PREGA X 2025: szerezd meg a jegyed!

2024. december 13. 17:10

2025. február 4-én és 5-én az Agroinform 10. alkalommal rendezi meg a PREGA Precíziós Gazdálkodási Konferenciát és Kiállítást, ezúttal Kecskeméten.

Nufarm-prekonferencia Keszthelyen - A növényvédősök munkája az egészséges élelmiszer záloga

2020. január 30. 13:33

A január közepén Keszthelyen megrendezett XXX. Növényvédelmi Fórumhoz kapcsolódóan tartott a Nufarm Hungária Kft. konferenciát a növényvédelem aktuális kérdéseiről.

Farkas Sándor: folytatódnak az agrárium fejlesztését szolgáló pályázati lehetőségek

2022. november 30. 13:08

A magyar mezőgazdaságban a 2023-2027-es uniós fejlesztési ciklus támogatásainak okos felhasználásával a termelékenység a másfélszeresére, a hozzáadott érték a kétszeresére nőhet az évtized végére - mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára az Agrárszektor 2022 konferencián szerdán Siófokon.

Bábolnai Gazdanapok 2019 - kiállítói tájékoztató

2019. augusztus 12. 08:46

2019. szeptember 5-én újra megnyitja kapuit a 32. BÁBOLNAI GAZDANAPOK! Fontos részletekről számolunk be az eseménnyel kapcsolatban.