A gabonafélék geopolitikai dimenziójának elemzése kulcsfontosságú az élelmezésbiztonsági kérdések megértéséhez. Ukrajna a háború kezdete óta lényegében visszanyerte gabona-exporterejét, miközben a konfliktus egyfajta „velejárójaként” diverzifikálta a szállítási útvonalakat, és ez a jövőben stratégiailag előnyére válhat.
Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőrévé nőtte ki magát, ám az idei, várhatóan alacsonyabb termés miatt kérdés, mennyire tudja majd geopolitikai fegyverként használni a búza exportját, mivel a belső ellátás biztonságát is garantálnia kell.
Globális kihívások a gabonatermesztés előtt
Sébastien Abis, a francia Nemzetközi és Stratégiai Kapcsolatok Intézete (IRIS) munkatársa és a Club Déméter think tank igazgatója szerint az elmúlt években a nemzetközi kapcsolatok alakulásában meghatározó szerepet kapott a mezőgazdaság, fontos geopolitikai tényezővé vált, ezen belül is elsősorban a népélelmezésben kulcsfontosságú gabonatermesztés került a középpontba.
Napjainkban a globális mezőgazdasági termelés területének felén gabonaféléket termesztenek, ez a 8 milliárd ember napi energiabevitelének felét adja. A termelés elválaszthatatlan a klímaváltozástól is: úgy kellene többet termelni a globális élelmezésbiztonság érdekében, hogy közben minél kisebb legyen a környezetterhelés.
Noha a búzát sokan tipikusan európai terméknek gondolják, a világ két legnagyobb termelő országa Kína és India. Az őket követő Oroszország is hozzájuk hasonlóan a BRICS-csoport tagja, és mára egymaga a világ gabonaexportjának 25-30%-át adja.
Ugyanakkor a BRICS-országok között van Brazília, amely, noha a világ legnagyobb mezőgazdaságai közé tartozik, búzatermelésben relatíve gyenge. A világ legnagyobb búzaimportőrei között vannak az erősen emelkedő népességszámú országok, így többek között Indonézia, Nigéria, valamint Törökország.
Utóbbi egyre nagyobb arányban orosz gabonát vásárol, és többek között nagy mennyiségben tésztát készít belőle, aminek zömét aztán exportálja. A búzaimport a Földközi-tenger déli partvidékének országai esetében meghatározó, de a klimatikus problémák miatt egyre rosszabb az önellátási mutatójuk, folyamatosan nő az importfüggőségük.
Itt megjegyzendő, hogy a 2023-as év spanyolországi aszálya már a spanyolok esetében is soha nem látott nagyságú gabonaimportot tett szükségessé, nagymértékben Ukrajnából.
Egyértelműen az észak-afrikai országok a világ legnagyobb gabonaimport-függői, ezek között első helyen áll 110 millió feletti lakosságával Egyiptom, ahol a társadalmi béke érdekében létezik egy olcsón hozzáférhető „szociális kenyér”, ami mögött erős állami szubvenció – és gabonaimport – van.
Aktuális folyamatok és kilátások a nemzetközi gabonakereskedelemben
Arthur Portier, az Agritel Argus Media France agrár think tank vezető tanácsadója, globális gabonapiaci szakértő szerint a rendelkezésre álló adatok alapján az látható, hogy Ukrajna az orosz-ukrán konfliktus kezdete óta lényegében visszanyerte exporterejét, miután különböző módszerekkel, főleg a tengeri szállítással sikerült megoldást találni a logisztikai problémákra.
Viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ukrajnai termelők még ma is részben a 2021-es rekordtermés jelentette bevételre alapoznak, amikor szerencséjükre az árak is viszonylag magasak voltak.
A konfliktus miatt mostanra a búza, napraforgó és árpa esetében kb. -20%, a repcénél -10% a termelési visszaesés, a kukoricánál ez valamivel kisebb, mivel azt inkább az ország északnyugati részén termelik. Nagy kérdés, hogy ha véget is ér a konfliktus, milyen gyorsan és hatékonysággal lehet az érintett termőföldeken az infrastruktúra helyreállítását, az aknamentesítést elvégezni.
Szolidaritási folyosó
A konfliktus kitörése előtt az áru 90%-a Odesszából indult útnak, az egyik legnagyobb átrakodó-elosztó központ pedig Görögország volt, ezt váltotta föl a nyugat felé induló út – a szolidaritási folyosó – ami azonban különösen a vele határos országok gabonapiacát erősen destabilizálta.
Ukrajna tengeren mára gyakorlatilag ugyanolyan mennyiséget szállít, mint a konfliktus előtt. Egyre nagyobb mennyiség indul újra Odesszából, miközben csökken – de nem szűnik meg – a vasúton és a Dunán történő export, a közúti viszont marginalizálódik.
A konfliktus velejárójaként Ukrajna, támogatóinak segítségével, diverzifikálta a szállítási útvonalakat, és hosszabb távon, stratégiailag ez a jövőben előnyére válhat. A háború előtti viszonyokhoz képest jócskán emelkedtek a költségek, ezért létfontosságú volt, hogy a három nagy ukrajnai kikötőből (Odessza, Csernomorszk, Pivdennyi /Juzsnij/) induló szállítás újra minél nagyobb arányú legyen, ugyanis így az újra alacsony árak miatt „csak” 2 dollárt veszítenek tonnánként.
Tehát gyakorlatilag önköltségi áron, de működtetik szektorukat, ezzel megtartják globális piaci részesedésüket, szemben a gdanski útvonal 37 dolláros, vagy a dunai szállítás 7 dolláros veszteségével. A háború kirobbanása előtti időszakban egyébként még 76 USD volt a tonnánkénti nyereségük, természetesen a tengeri szállítás esetében.
Oroszország ezzel párhuzamosan a világ legnagyobb búzaexportőrévé nőtte ki magát. Az idei termés azonban 10-15 millió tonnával lehet kevesebb, így ebben a helyzetben a Kremlnek el kell döntenie, kockáztatja-e a belső ellátást annak érdekében, hogy továbbra is minél jobban ki tudja használni a gabonaexportban rejlő diplomáciai lehetőségeket.
Az ukrán mezőgazdaság és az EU-tagság összefüggései
Arthur Portier szerint egyértelmű, hogy a szolidaritási korridor létrejötte és működése erős hatással volt az uniós gabonapiacra. A konfliktus kirobbanása előtt ötéves átlagban az EU 4 millió tonna kukoricát importált Ukrajnából, ez kb. 2 millióval nőtt meg, alacsony áron.
A spanyolok inkább ukrán kukoricát vettek és nem a hagyományos forrásból, azaz Délnyugat-Franciaországból hozták be ezt a terményt, amit elsősorban az állattenyésztésük használ föl. A búza esetében a vám megszüntetése miatt jelentős piaci zavarok keletkeztek Európában, a már amúgy is telített piacon.
A cél elméletben az volt, hogy az európai infrastruktúra álljon az ukránok rendelkezésére a globális exporthoz, ezzel szemben az áru jelentős része Európában ragadt. Ami az ukrán EU-tagságot illeti, a kutató szerint nem lehet úgy Ukrajnát felvenni, hogy az uniós agrárpolitikát ne rajzolnánk át alapjaiban.
Ukrajna „hatalmas falat”, gabonatermelése nagyobb, mint Franciaországé, és a megtermelt mennyiség zömét exportálja. Abban persze van geopolitikai-diplomáciai potenciál, hogy ha az ukrán mezőgazdaság az uniós agrárium részévé válna, az az uniós búzaexport-alapot kb. 60%-kal növelné meg, elérve ezzel az évi 50 millió tonnát, ami nagyjából annyi, mint az orosz búzaexport.
dr. Somogyi Norbert
Magyarország Nagykövetsége,
Párizs / SZTE MGK, Hódmezővásárhely
dr. Bartha Péter
Magyarország Nagykövetsége, Párizs
A cikk teljes terjedelmében az Agrofórum újság 2024/07-es számában olvasható. KATTINTSON!
