Egyéb szakmai közlemények

100 kivágott fából 62 a tűzre megy, négyszer telne meg velük a Puskás Aréna

WWF Magyarország

Védett erdei élőhelyek pusztulnak – miközben a kivágott és erőművekben elégetett fa kétharmada nem az otthonok fűtését, hanem veszteségként az utcák és a környezet melegítését szolgálja.

A rendszerszinten rossz fakitermelési és fafelhasználási gyakorlat visszásságaira mutatott rá több szervezet egy vágásterületen, a Bükki Nemzeti Park közepén. Magyarországon az erdőterületek mintegy 95%-án folyik faanyagtermelés, védett és Natura 2000-es területeken is. Az erdőkben elsődlegesen a faanyagot látó gyakorlat legnagyobb kárvallottjai Magyarország nemzeti parkjai.

A Bükki Nemzeti Park közel fél évszázados fennállása ellenére területének jelentős részén ma is vágásterületek keletkeznek évről évre. A fakitermelésnek nem ritkán száznegyven-százötven éves, gazdag élővilágnak otthont adó tölgyesek, bükkösök is áldozatul esnek. Ezek az erdők pótolhatatlan élőhelyek – otthonai például a fokozottan védett fehérhátú fakopáncsnak, a parlagi sasnak, az uhunak, a hiúznak vagy a havasi cincérnek –, és kulcsszerepet játszanak a klímaváltozás hatásainak mérséklésében.

A kitermelt faanyag több mint fele ráadásul nem tartós felhasználásra kerül: 100 kivágott fából 62-t eltüzelünk, közülük 20 biomassza-erőműbe kerül. Ez évente 1,4 millió köbméter tűzifát jelent, ami közel négy Puskás Arénát töltene meg színültig rönkfával, beleértve a játékteret és a nézőteret is. A tűzifa mintegy 60%-a értékes, természetes erdeinkből származik.

A pazarló felhasználási mód mellett ezek az erőművek Magyarország villamosenergia-fogyasztásának csupán 2,7%-át fedezik. Egy kiegyensúlyozott nap- és szélenergia-mixben az évente felhasznált biomassza-mennyiség mindössze 41 modern, megfelelően elhelyezett szélturbinával és 570 MW többlet naperőművi kapacitással kiváltható lenne. Ez a jelenlegi hazai naperőművi kapacitás alig 7%-os bővítését jelentené.

A kialakult helyzet nem csupán egyes szereplők döntéseinek, hanem egy olyan erdőgazdálkodási, fafelhasználási rendszernek a következménye, amely hosszú időn át a faanyagtermelést helyezte előtérbe az ökológiai szempontokkal szemben.

Természetvédelem vs. gazdasági érdek

A szakmai tudás és tapasztalat rendelkezésre áll – a kérdés az, hogy milyen szemlélet és milyen ösztönzők mentén hasznosul. Bár az erdészetek a jogszabályok szerint járnak el, a jelenlegi rendszer mégsem képes garantálni legértékesebb erdeink védelmét. Hiába beszélünk nemzeti parkokról, a gyakorlatban az erdőtervezési folyamatok és a szakmai egyeztetések során a természetvédelmi szempontok gyakran alulmaradnak a gazdasági érdekekkel szemben.

Ahhoz, hogy ez megváltozzon, egyértelmű állami és jogi döntésre lenne szükség: ki kellene mondani, hogy a nemzeti parkokban és a fokozottan védett területeken kizárólag a természet megőrzése lehet a cél. Jelenleg ugyanis az egyeztetések sokszor csak kényszerű alkuk, ahol a természetvédelem csupán jelképes módosításokat tud elérni a fakitermelési terveken, miközben az erdő eredeti funkciója és élővilága sérül. Így hiába „szabályos” egy beavatkozás, az gyakran nemhogy nem segíti a természet megújulását, hanem egyenesen szembemegy azzal.

Az erdők védenek

Az erdők nem pusztán tüzelőanyagot jelentenek, hanem összetett ökológiai rendszerek. Hűtik a levegőt, párologtatnak, árnyékot adnak, csillapítják a szelet, és kiegyenlítik a szélsőséges időjárási hatásokat. Minél nagyobb és összefüggőbb egy erdő, annál erősebb ez a védelmi hatás. Ha a vágásterületekkel feldaraboljuk vagy eltüntetjük őket, ezek a funkciók megszűnnek – és a következményeket mindannyian megérezzük.

Az Erdőszeretet Szövetség, a Greenpeace Magyarország, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország védett erdeink védelmében, a rossz fakitermelési és tűzifa-felhasználási gyakorlat miatt szólalt fel február 4-én Lillafüreden.

A szervezetek szerint közös feladatunk megállítani az erdők további kizsákmányolását. Az erőforrás-pazarlás visszafogására, természetkímélőbb erdőgazdálkodási és -kezelési gyakorlatokra, hatékonyabb felhasználási módszerekre van szükség. Rámutattak, hogy ha csak annyival kevesebb fát vágnánk ki, amennyi jelenleg biomassza-erőművekbe kerül, máris egyötödével csökkenne a fakitermelés volumene, így a legértékesebb védett területeink – köztük a nemzeti parkok legértékesebb idős erdei – a faanyagtermelés terepei helyett jelentős részben háborítatlan élőhelyekké válhatnának.

A szemléletváltás nem elméleti kérdés. Az ország erdőterületének egy kis részén már ma is működnek olyan, folyamatos erdőborítást biztosító kezelési módok, amelyek egyszerre óvják az élőhelyeket és hosszú távon is biztosítanak faanyagot. A tudás és a tapasztalat rendelkezésre áll – most a döntések ideje jött el.

A szervezetek a találkozóval arra hívták fel a figyelmet, hogy egy olyan erdőgazdálkodási szemléletre van szükség, amely az erdőt nem tüzelőanyagként, hanem élő rendszerként kezeli. Az erdők sorsa nem csupán természetvédelmi kérdés, hanem mindannyiunk életminőségének és jövőjének alapja.

(Forrás: WWF Magyarország)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Virághagymát rendel az interneten? Ezekből látszik, hogy jó minőség érkezik

2026. szeptember 21. 11:10

Az online rendelt virághagyma minőségét csak átvételkor látjuk, de már vásárlás előtt több adat elárulja, mire számíthatunk.

Egy egyszerű trükk, amellyel egyforma hosszú lesz a tűzifa

2026. szeptember 19. 14:10

A tűzifa darabolásakor rengeteg idő elmehet azzal, ha minden egyes hasáb hosszát külön kell kimérni. Egy egyszerű méretsablonnal gyorsabban haladhat a munka, és a végeredmény is egyenletesebb lesz.

Miért nincs illata sok bolti rózsának? A válasz a nemesítésben keresendő

2026. szeptember 16. 14:10

Egy csokor rózsához szinte ösztönösen hozzátartozónak érezzük az illatot. A kereskedelemben kapható fajtáknál azonban gyakran éppen ez az, ami hiányzik.

Gyógyít vagy mérgez? Meglepően vékony a határ egyes kerti növényeknél

2026. szeptember 15. 07:10

Több mérgező kerti és vadon élő faj vegyületeiből ma is fontos gyógyszerek készülnek. Attól, hogy egy hatóanyag növényi eredetű, még nem veszélytelen.

Zöldítés támogatása: új pályázat fás élőhelyekre

2025. április 8. 13:10

Április 16-án indul az a frissen megjelent támogatási konstrukció, amely az agrár-erdészeti rendszerek kialakítását célozza.

Indul a szavazás Magyarország legszebb erdejére

2023. február 12. 06:38

Keresik Magyarország legkedveltebb erdei helyét, természeti kincsét. A 22 héten át zajló szavazás résztvevői nyereményjátékban vehetnek részt.

Erdészek a fenntarthatóságért - Erdei Vándortáborok és örökerdő gazdálkodás a Bakonyerdő Zrt.-nél

2019. július 20. 06:34

Az ország több más erdőgazdaságához hasonlóan a Bakonyerdő Zrt. is kiemelten fontos feladatának tartja a környezettudatos nevelést, amelynek az erdei iskolák mellett az Erdei Vándortáborok is fontos eszközei.

A román Tagro traktorok hódítottak az Agritechnicán

2023. december 10. 11:10

Jelentős teret hódított néhány év alatt a piacon a román Tagro traktormárka, amely a hannoveri Agritechnicán is bemutatkozott, mégpedig erdészeti célú „testvérével” együtt, amely az amerikai piacon is keresett lehet.