Agrárgazdaság

Fontos változás, mostantól a fiatalok könnyebben hozzájuthatnak az első 10 hektár földjükhöz

Agrárminisztérium

A generációváltást és a helyi gazdaságok megerősítését segíti az új földügyi szabályozás, amely egyszerűbbé teszi a földszerzést a gazdálkodásba kezdők számára az első 10 hektár föld tulajdonjogának megszerzéséig – tájékoztatott közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A jelenlegi földforgalmi törvény alapján a jogosulti csoportokat az alábbi sorrendben illeti meg az elővásárlási jog:

Első helyen illeti meg elővásárlási jog az államot a Nemzeti Földalapról szóló törvényben meghatározott földbirtok-politikai irányelvek érvényesítése céljából, valamint közfoglalkoztatás, illetve más közérdekű cél megvalósítása érdekében.

A Magyar Államot a közös tulajdonban álló föld esetében a tulajdonostárs tulajdoni hányadának harmadik személy javára történő eladása esetében a földműves tulajdonostárs követi.

Harmadik helyen található a földet használó olyan földműves, aki helyben lakó szomszédnak minősül, vagy helyben lakónak minősül, vagy akinek a lakóhelye vagy a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa az adás-vétel tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van.

Negyedik helyen az olyan földműves, aki helyben lakó szomszédnak minősül.

Ötödikként a helyben lakó földműves szomszédot követi az állattartótelepet üzemeltető helyben lakó földműves, aki tulajdonszerzésének a célja az állattartáshoz szükséges és azzal arányban álló takarmányszükséglet biztosítása és rendelkezik a meghatározott állatsűrűséggel.

Hatodik helyen illeti meg elővásárlási jog az olyan földművest, aki helyben lakónak minősül.

Végül utolsó helyen illeti meg elővásárlási jog azokat a földműveseket, akiknek a lakóhelye vagy a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa az adás-vétel tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van.

Amennyiben egy adott jogosulti csoporton belül több személy is, élve elővásárlási jogával, a szerződésre vonatkozó elfogadó nyilatkozatot tesz, akkor a földforgalmi törvény a következő sorrendet állítja fel:

a) családi mezőgazdasági társaság tagja vagy őstermelők családi gazdaságának tagja,

b) fiatal földműves,

c) pályakezdő gazdálkodó.

Végül eljutottunk a mostani változtatáshoz, amelynek értelmében július 1-től nem gyakorolható elővásárlási jog az első tíz hektár földjét megszerző azon gazdákkal szemben, akik a föld fekvésétől számított húsz kilométeren belül helyben laknak vagy mezőgazdasági üzemközponttal rendelkeznek.

„A fiatalok számára vonzóbb lehet a földművelői életpálya, ha azt látják, hogy könnyebben hozzájuthatnak az első 10 hektár földjükhöz, ráadásul a lakóhelyük közvetlen közelében”

– emelte ki Nagy István. Az új rendelkezés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a feltételeknek megfelelő adásvételi szerződést nem kell közzétenni, azaz a jóváhagyási eljárás befejezésére is hamarabb kerülhetett sor. Ez lényeges adminisztratív terhet vesz le a gazdák válláról, és jelentősen meggyorsíthatja a folyamatot.

A tárcavezető arra is kitért, hogy a szabályozás a visszaélések elkerülését is biztosítja. Ugyanis az első 10 hektár nem az adásvétel időpontjában ténylegesen fennálló földtulajdont jelenti, hanem a vevő által valaha, bármilyen jogcímen megszerzett földek összes területét, ide értve azokat is, amelyek utóbb kikerültek a tulajdonából. Így elkerülhető, hogy a megszerzett földek továbbadásával bárki is visszaélhessen a törvényben biztosított kedvezményes lehetőséggel.

(Fotó: Aleksandar Andjelkovic/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Augusztus 30-ig tartanak a nyári szezonális ellenőrzések

2025. július 22. 05:40

A 2025. évi nyári szezonális ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei számos területeken végeznek ellenőrzéseket.

Gabonapiaci körkép + videó

2025. május 29. 16:10

A gabonapiaci mozgásokat számos tényező befolyásolja. Hová vezet a jelenlegi vámháborús helyzet? Mi határozza meg a hazai agráriumot gabonapiaci tekintetben?

Az erdőnek az állam részére történő felajánlása, értékesítése, valamint állam általi kisajátítása

2025. február 26. 08:10

Az erdő mint ingatlan állami tulajdonba kerülésére a jelenlegi jogi szabályozás többféle módot is tartalmaz.

Merre csúsznak az olajosmagok?

2025. február 23. 14:10

Január harmadik hetében még Magyarországon és Ukrajnában is tovább emelkedett a napraforgó felvásárlási ára.

Feldman Zsolt: az Európai Unió mutasson szolidaritást a kelet-európai gazdálkodókkal

2023. május 31. 10:26

Az Európai Unió mutasson szolidaritást a kelet-európai gazdálkodókkal annak érdekében, hogy az ukrán gabonaimport miatt eladatlanná vált kelet-európai készletek ne a raktárakban maradjanak, hanem kerüljenek értékesítésre - hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden az MTI-nek adott brüsszeli nyilatkozatában.

Melyik méz segíthet csökkenteni a vérnyomást és javítani a koleszterinszintet?

2023. november 13. 07:10

Ismerje meg a napraforgó ezer titkát egy csepp mézben – ezzel a szlogennel hirdetett kampányt a napraforgóméz népszerűsítéséért az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME).

Kártalanítással segítik a gazdák talpra állását

2025. április 11. 11:10

A fertőzés megfékezése után a kormány kártalanítással segíti a gazdákat, hogy az állattenyésztés mielőbb újrainduljon.

Nagy István: cél a magyar élelmiszeripar modernizációja

2022. január 22. 12:36

Az Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című felhívás kapcsán eddig 64 kérelem részesült több mint 46,2 milliárd forint támogatásban.