Életmód
Életmód

Szedd magad a Kertben a tulipánt!

Szedd magad a Kertben a tulipánt!

Agrofórum Online

Április hónapban pedig leginkább a tulipán látványában gyönyörködni, azt fotózni, illetve akár szüretelni is a ’Szedd magad’ program keretében. Mindezt pedig Nyíregyházától nem messze, Ferenctanyán.

„Ez nemcsak egy egyszerű kert, itt minden Rólad, Rólunk szól! Lehet itt kreatív emberekkel találkozni, érdekes eseményeken részt venni, játékosan fejlődni, kikapcsolódni akár egyedül, akár társaságban.”

Török-Bolek Tünde több évtizedes felsővezetői karriert hagyott maga mögött, amikor három évvel ezelőtt úgy döntött – ahogy maga fogalmaz – létrehozza „szerelem-projektjét”, vagyis a Kertet, amelyet közösségi események színterének álmodott meg és amelybe francia levendulát telepítettek férjével.

„A környéken voltunk levendulaszüreten, úgy találtunk rá erre a területre, amely Nyíregyházától 15 kilométernyi távolságra van. Az első gondolat csak a levendula volt, majd, amikor hozzáláttunk a telepítéséhez, akkor alakult ki az az elképzelés, hogy szeretnék egy helyet, ahol tavasztól őszig lehet programokat szervezni, így nem csak a ’Szedd magad’ akcióról szólna. Az első évben a 2500 tő levendula mellé 7000 tulipán hagymát ültettünk, és azt gondoltuk akkor, hogy ez rengeteg … Mindennek a magyarázata az, hogy ezt megelőzően teljességgel más területen dolgoztunk, férjem külkereskedő, én pedig egy nagy hazai élelmiszeripari gyár vezetője voltam.”

Tündéék igen hamar ráébredtek arra, hogy a tulipánok mennyiségét rosszul mérték fel, így az első évben szó sem lehet a ’Szedd magad’ programról, azokat vágott virágként tudják csak értékesíteni. „A jelenlegi tőszámunk már 20.000, ez azt jelenti, hogy még mindig nagyon picik vagyunk ezen a piacon, de ezen nem is akarunk változtatni. Nem szeretnénk bekapcsolódni nagyobb szervezetbe, mert azt gondoljuk, hogy elveszítené a varázsát a Kert. Tehát területet nem akarunk növelni, mostanra azonban már tudunk ’Szedd magad’ akciót is tartani, a levendulából kettőt immár a hátunk mögött is tudhatunk. A tulipánok számát igyekszünk még növelni, a célunk egyszerű: több, és még ennél is szebb legyen a mező.

Mindent ketten csinálunk a férjemmel. Egy hektáros a terület, ez pont annyi – szoktuk is viccesen mondani -, hogy gépesíteni még nem érdemes, ahhoz viszont épp elég, hogy mi viszont bepusztuljunk a munkába… Mindebből az az igaz, hogy bár a munka rengeteg, de mi minden percét mégis nagyon élvezzük. Mára eljutottunk oda, hogy végre kialakítottuk azt a kert képet, amit kezdetektől szerettünk volna.”

Aki a Kertbe érkezik, azt látja, hogy középen helyezkedik el a levendula ültetvény, az egyik oldalán pedig a tulipán mező, a másik oldalon pedig egy fás, ligetes rész van, ahol – mondja Tünde -, a ’Szedd magad’ eseményeken piknikeket szoktak rendezni, valamint családi játszóteret, szabadtéri játékokat biztosítanak az ide érkező gyerekeknek.

„Amikor a Kertet terveztük, akkor én már azt gondoltam, hogy váltani szeretnék, magam mögött akarom hagyni a sok éves felsővezetői pályámat. Akkor voltam 50 éves, szerettem volna az elkövetkező években nyugodtan élni. Így, két évvel ezelőtt vállalkozóként folytattam tovább az életemet, élelmiszeripari kis- és középvállalkozásoknak kínálok szakmai segítségnyújtást, a Kerttel való foglalkozást pedig hobbinak terveztem. Az első levendulaszüret után azonban úgy gondoltam, hogy érdemes az élelmiszerekben is megjelennie az általunk termesztett, illetve termő gyógynövényeknek, a rózsának, a levendulának. Így kezdtünk bele a különleges szörpök, majd ahogyan a kis fáink növekedtek, a lekvárok készítésbe. Ezekre a termékekre igen nagy érdeklődés mutatkozott, Nyíregyházán kívül immár Debrecenben, ill. Budapesten is elérhetőek. Mivel ezt a tevékenységet teljes egészben egyedül végzem, ezért mára eljutottam oda, hogy választani kell a „szerelem projekt” és a korábbi munkám között: nem tétovázom sokat, hiszen nagyon élvezem, hogy a hobbimnak élek.”

Szörpök…

Amelyeknek alapjai az itt a Kertben termő gyógynövények. Ezek a levendula, bodza, menta, citromfű, csalán, csipkebogyó, illetve a rózsa, amely pár kilométerrel távolabbról, Tündéék családi házának a kertjéből származik. „Élelmiszeripari mérnökként lételemem a kísérletezés. Érthető hát, hogy a rendelkezésre álló alapanyagokkal kipróbáltam, hogy milyen is az, amikor az én ízlésvilágomnak megfelelő szörpöket készíthetek. Hagyományos hőkezelési eljárással dolgozom, a szörpök nem tartalmaznak tartósítószert vagy színezéket. Nem csak nekem nyerték el a tetszésemet, hanem a vásárlókét is, sőt, a rózsából készült, ragyogó piros színű, átlagosnál fűszeresebb ízvilágú szörp a Magyar Ízek versenyén ezüstéremmel debütált.”

A Kert gazdái a növényvédelmet csak természetes anyagokkal végzik, biotermelést folytatnak, de ahogy Tünde megfogalmazza, ez nincs ’lepapírozva’, a minősítés megszerzése ugyanis nem szerepel rövidtávú céljaik között.

És akkor április hónap sztárjai, a tulipánok…

„A jelenlegi telepítés alkalmával 15 ezer hagymát helyeztünk el a földbe, a régiek egy részét fel kellett számolni, hogy ezek elférjenek. Jelenleg hatvan méteres sorokból van négy darab, az ezekben lévő fajtákat nagy gonddal, különböző szempontok szerint választottuk ki.” Tünde elsorolja, hogy a legfontosabb az volt, hogy kb. negyven-hatvan cm magasak legyenek, vagyis vágásra alkalmasak, a következő pedig az, hogy ne egyszerre virágozzanak le: „Nagy részük, ahogy a szakirodalom fogalmaz, a márciusi-áprilisi tenyészidejű, ez az időtartam azonban inkább Hollandiára jellemző, Magyarországon a virágzás inkább április hónap közepére tehető.”

Az áprilisi virágözönt a későbbi tenyészidejű fajtáknak köszönhetően egy májusi is követi: „Van két, kimondottan késői fajtánk, ez azt jelenti, hogy ezek májusban borulnak virágba, így a ’Szedd magad’ akciónk nem csak egy szűk idősávra korlátozódik. A formák tekintetében a hagyományosak élveznek előnyt, de a színekben a választék igen bőséges, a sárga, piros minden árnyalata megtalálható nálunk, mint ahogyan a lilás rózsaszín is. Tizenhárom fajtát ültettünk el a jelenlegi telepítés alkalmával. Ezek mind saját beszerzések, egy holland kertészetből érkeznek hozzánk, onnan szállították be a hagymákat tavaly ősszel. A közvetlen értékesítés remekül működött. Mi természetesen az anyagiak miatt döntöttünk emellett a beszerzési forma mellett, hiszen így jóval kedvezményesebbek a költségek, mintha viszonteladótól vásároltunk volna, és ekkora mennyiségben néhány forint különbség is sokat jelent.”

A Ferenc tanyán, a tájegységhez viszonyítva kicsit kötöttebb a talaj, amely azért lényeges, mert a vízháztartása jobb, nem szárad ki hamar és mindez kedvez a tulipánoknak is: „A homokos talajon folyamatos, nagy mennyiségű öntözéssel lehetne csak azt elérni, hogy a korai növekedés beinduljon. Természetesen az öntözésre nálunk is szükség van, ez kell ahhoz, hogy a virág magassága, illetve feje is megfelelő méretűvé fejlődjön. Egyébként a tulipán nem túl igényes növény, virágzáskor nem kívánja meg tápanyagpótlást, erre majd csak azt követően van szüksége, ekkor a hagyma magába szívja azt a földből, és sokkal szebb lesz a következő évben.”  Ezeket a nemesített tulipánokat – tudom még meg – kétévente fel kell szedni, át kell nézni, pótolni kell azokat. Azért is szükséges ezt megtenni, mert évről évre mélyebbre „ássák” magukat a földben.

Ez évben, első alkalommal a Kert nem csak virág, hanem hagyma értékesítésével is foglalkozni fog, de ez még kicsit odébb van, addig még előttünk a szüret, amelynek pontos időpontja még nem tudható, bár nagyjából már meg lehet határozni azt: „Ahogy én saccolom, húsvét körül elkezdődik és három hétig fog tartani. Ehhez fogunk mi is a nyitvatartással igazodni, ilyenkor ez a három hét a tulipánról szól. Azt szeretem, hogy akik idejönnek, azok nem rohannak, lehetőségük van piknikezni, fotózni a virágmezőt, belépőt nem szedünk, mint ahogy a kép készítésért sem kell fizetni. Aminek egyedül költségvonzata van, az maga a tulipán szedése. A tavalyi évben 150Ft-ot kértünk egy szálért, szeretnék most is a ’nagyok’ árképzése alatt maradni. Nekünk ugyanis nem ez a fő tevékenységünk, nem az a célunk, hogy három hét alatt keressük meg az ezévi jövedelmünket. Aki csak nézelődni szeretne, azt is szeretettel várjuk, hiszen az a célunk, hogy minél több rendezvényünk legyen látogatott. Természetesen ezeken az eseményeken a termékeink is jelen vannak, azokat meg lehet vásárolni.

Remélem, hogy egyre több bemutatónak, zenei-prózai eseménynek ad majd a Kert otthont. Az már látható, hogy a következő nagyszabású esemény a levendulához fog kapcsolódni, hiszen június végén már lehetőség lesz a levendula szüretre is.

Sokan azt hiszik, hogy a tulipán igazi magyar növény, de ez nem igaz. Ázsiában őshonos, és török közvetítéssel került Európába. Nyelvemlékeinkben is csupán az 1640-es években fordul elő először. A 16. században egész Európában divatba jött a kertészkedés, az emberek messze földről hozatták a ritkább virágfajokat, és egy-egy különlegességért kisebb vagyonokat fizettek. Ugyanez történt Magyarországon is, gyűjtötték a ritka virágokat és gyógyító füveket. A világhírű botanikus, Carolus Clusius munkásságának köszönhetjük, hogy több külföldi tudós is kezdett érdeklődni Magyarország növényvilága iránt. Neki tulajdonítják a tulipán európai elterjesztését. Azt viszont kevesen tudják, hogy ő Magyarországon találkozott először tulipánokkal. 16. században a legszebb virágokat a törökök termesztették. Azok az európaiak, akik Konstantinápolyban megfordultak, elragadtatással írtak az ottani csodaszép virágokról. Aki csak tehette, hozott vagy küldött onnan virágokat. Tudjuk, hogy a 16. században Buda és Konstantinápoly között igen élénk kereskedelmi és diplomáciai kapcsolat volt, a rendkívüli követek ekkoriban a feljegyzések szerint túlnyomórészt magyarok voltak, és nagyon valószínű, hogy hoztak magukkal különleges virághagymákat; sok törökországi virág nálunk terjedt el először, és magyar közvetítéssel került Nyugat-Európába. Érdemes kiemelni Batthyány Boldizsárt, aki ugyan mint hadvezér is igen jelentős volt, de a kertészet iránt is élénken érdeklődött, a hazai és a külföldi írók mecénása volt, és levelezett a kor szinte összes tudósával. Carolus Clusius többször is vendégeskedett Batthyány Boldizsárnál, tanácsokat adott neki, és a világ minden tájáról virágokat és magokat szerzett neki. Tudnunk kell azonban, hogy Clusius több helyre is küldött tulipánokat, de arról semmilyen feljegyzés sem tanúskodik, hogy Batthyányinak is adott volna. Ebből arra következtethetünk, hogy Batthyány Boldizsár ezt a növényt már jól ismerte. Sőt a leveleiből láthatjuk, hogy nem ő kért tulipánt másoktól, hanem tőle kértek osztrák főnemesek és főpapok. Johennes Honelius például 1587. március 6-án, Marburgban kelt levelében arra kérte Batthyányt, hogy küldjön neki jerikói rózsát, dupla violát, tulipánt, nárciszt és más ritkább virághagymákat. Ezekből a levelekből az is kitűnik, hogy Batthány Boldizsár mindenkinek szívesen adott virágokat, aki kérte, és a magyarok köszönőleveleiben nem találni olyat, amelyben a tulipánt köszönnék meg, tehát Magyarországon a korban a tulipán igen elterjedt volt. A 16. század végén a háborúk alatt a legtöbb csodaszép kert elpusztult, a 17. században aztán újra elkezdtek kertészkedni, és a hazai virágmag-kereskedés központja Pozsony lett. A főúri kertek között meg kell említeni Lorántffy Zsuzsanna sárospataki kertjét, a levelei tanúsága szerint ő is Pozsonyban szerezte be ritkaságnak számító virágait.
Forrás: kapanyél.blog
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Honnan származnak a fűszerek?

2024. június 18. 05:40

A fűszerek erős aromájuk miatt lettek kedveltek a konyhaművészetben, a harmadik világból hazatérő felfedezők is előszeretettel nyűgözték le uralkodóikat a másik világból hozott izgalmas ízekkel, aromákkal.

Bukdácsoltak a fehérjeporok a Szupermenta tesztjén

2024. május 21. 10:10

A Nébih az állati eredetű proteinporokra fordította figyelmét, összesen 21 csokoládé ízesítésű fehérjeport vizsgáltak.

Tények és tévhitek az illóolajokról

2024. május 17. 07:10

Egy illóolaj akkor tekinthető 100%-os tisztaságúnak, ha az olaj kizárólag a növény esszenciális kivonatát tartalmazza, mindenféle hozzáadott anyag nélkül.

Algákkal gyógyítja a vakságot egy magyar professzor kutatócsoportja

2024. április 9. 09:10

„Mindenki körberöhögött, amikor azt mondtam, hogy algagéneket fogok emberek szemébe nyomogatni” – mesélte Roska Botond, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja székfoglaló előadásán.

Kerti feladatlista őszre a STIHL szakértőitől

2020. szeptember 30. 04:36

A STIHL szakértői összegyűjtötték azt a hét kerti feladatot, amit mindenképpen el kell végeznünk még a fagyok beköszönte előtt.

Decemberi tennivalók a kertben

2022. december 1. 05:34

A december egy csendes hónap a kertészkedés szempontjából, mégis több dologra kell odafigyelni, mint azt gondolnánk.

A csodálatos repkénykecskerágó

2022. december 30. 14:04

Az E. fortunei repkénykecskerágó néven ismert, nagy levelű, örökzöld cserje, amely kúszónövényként vagy terülő talajtakaró növényként is nevelhető.

Legyen saját fűszerkertünk - 2. rész

2019. május 14. 07:37

Hogyan nevelhetünk egészséges fűszernövényeket a saját kertünkben vagy konyhánkban? Mit kívánnak a gyönyörű virágokat hozó fűszernövények? Íme a zsálya, a borsikafű és a levendula!