„Magyarországon nem kell attól tartanunk, hogy az ivóvízzel bármilyen hormont vagy gyógyszermaradványt vinnénk be a szervezetünkbe olyan mennyiségben, ami káros lehet. Talán erre jó szemléltetés az, amit vízműves berkekben szoktunk mondani, hogy az embernek 5000 évig kellene folyamatosan csapvizet innia, hogy egy tablettányi hatóanyagot, pl. fájdalomcsillapítóból, bevigyen a szervezetébe általa.” Nagy Edittel, a MaVíz főtitkárával vízbázisokról, a kiváló minőségű magyar ivóvízről, PET palackokról is beszélgettünk, sőt még a debreceni Nagyerdő talajvízszintje is szóba került.
Jellemzően milyen vízbázisokból származik Európában az ivóvíz?
Európában mind felszíni, mind felszín alatti vízbázisból is szolgáltatnak ivóvizet a vízművek, de azt hiszem, hogy egy diagram sokkal jobban be tudja ezt mutatni az olvasóknak és sokkal szemléletesebb is, mint ha én mondanám el az eloszlást. A diagramot az EUREAU (Európai víziközmű szektor szakmai szövetsége) készítette, amelynek a Szövetségünk is tagja. Fontos megjegyezni, hogy ezek az adatok a kitermelt vízre vonatkoznak, tehát arra, hogy hol, milyen vízbázisból szolgáltatnak vizet a helyi szolgáltatók.
Honnan származik a magyar ivóvíz?
Az ivóvízbázis az a kijelölt vízbázis, ahonnan a szolgáltatott ivóvíz kivételére sor kerül. Magyarország számos ivóvízbázissal rendelkezik. Ezek lehetnek felszíni és felszín alatti vízbázisok és előfordulásuk szempontjából az alábbi grafikonon látható kategóriákba sorolhatjuk őket:
Minőségét illetően azt kell vizsgálnunk, hogy a vízbázis szennyezett-e, milyen technológiai kezelést igényel az ellátó rendszerbe juttatás előtt, hogy az biztonságosan fogyasztható legyen. Magyarország ivóvízbázisainak több, mint 90% -a felszín alatti. Ez azért szerencsés, mert kevésbé sérülékeny, kevésbé van kitéve az emberi tevékenységből származó szennyezésnek. Számos olyan vízbázisunk van, melyekből a kitermelt víz kezelés nélkül fogyasztható, csak a fertőtlenítésre kell ügyelnünk. Egy szennyezett vízből történő ivóvízelőállítás sokkal több humán és egyéb (energia és anyagi) erőforrást igényel.
Egy vízbázis védettsége/sérülékenysége attól függ, hogy van-e a vízadó réteg felett olyan, megfelelő vastagsággal és kellően rossz vízáteresztő képességgel rendelkező – jellemzően agyagos réteg – mely a felszín felől érkező, potenciális szennyezésekkel szemben védettséget nyújt. Amennyiben kialakult ilyen réteg a vízadó(k) felett, akkor védett, amennyiben nem, vagy nem kellő vastagságban, akkor pedig sérülékeny vízbázisról beszélünk. Védettnek tekinthetők a mélységi réteg- és termálvizek, míg sérülékenyek a talaj-, parti szűrésű karszt- és esetlegesen a sekély mélységű (néhányszor 10 m mélységtartományban található) rétegvizek.
Itthon nagy figyelmet fordítunk vízbázisaink védelmére. A 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet biztosítja, hogy vízbázisaink ne szennyeződhessenek el sem most, sem a jövőben, hiszen segít kijelölni a sérülékeny vízbázisainkat, továbbá védekezési intézkedéseket fogalmaz meg. Azért fontos ezeknek a vízbázisoknak a védelme, mert egyes területhasználatok akár láthatatlan módon is szennyezhetik környezetünket, a szennyező anyagok a felszín alatti víztestekbe is beszivároghatnak, fenyegetve ezzel egészségünket. A köztudatban nem forgó ilyen tevékenységek közül az engedély nélküli, szakszerűtlen kútfúrások a legkockázatosabbak.
Mit értünk az alatt, hogy a magyar ivóvíz kiváló minőségű? Milyen szempontoknak, előírásoknak kell ehhez megfelelnie?
Minőségi kategóriákat a vízbázisokra, de inkább tágabb fogalomra a víztestekre vonatkozóan az Európai Unió Víz Keretirányelve (2000/60/EK) határoz meg. Az Irányelv célja, hogy minden felszíni és felszín alatti vizet az Európai Unió egész területén jó állapotba hozzanak. Az ennek való megfelelés folyamatát Magyarországon a Vízgyűjtő Gazdálkodási Tervek végrehajtása irányozza elő.
A Víz Keretirányelvben a felszíni vizek ökológiai állapotára (magába foglal biológiai, hidromorfológiai és fizikai-kémiai elemeket) vonatkozó osztályozási rendszer öt kategóriát foglal magába: kiváló, jó, mérsékelt, gyenge és rossz. A „kiváló állapot” az emberi terhelés hiányára vagy igen alacsony mértékére utal, zavartalan környezeti viszonyokat feltételez. A jó kémiai állapot meghatározásához környezetminőségi előírásokat állapítottak meg. A felszín alatti vizekre vonatkozó szabályok némiképp eltérnek a fentiektől, és a Víz Keretirányelvben meghatározott célkitűzés a jó kémiai állapot mellett a jó mennyiségi állapot elérése is.
A vízbázisvédelem fontosságát felismerve Szövetségünk részt vesz a KEHOP-2.1.7-19-2019-00022 azonosítószámú projektben, ebben a témához kapcsolódó szemléletformálási tevékenységet végzünk a lakosság körében, ugyanis mi is tehetünk vízbázisaink védelméért azzal, hogy a hulladékot csak megfelelő gyűjtőhelyeken helyezzük el és a csatornákba sem öntünk/dobunk bele oda nem illő anyagokat. Kerüljük az engedély nélküli kútfúrást, figyeljünk oda a már meglévő kutak szakszerű működtetésére és karbantartására is! A víz érték, ezért vigyázzunk rá.
Vannak-e minőségi kategóriák az ivóvizek esetében?
Magyarországon a szolgáltatott ivóvíz minőségét a 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet előírásai szerint rendszeresen ellenőrzik. A rendeletben foglalt előírások megfelelnek ez Európai Unió előírásainak, sőt szigorúbbak is annál egyes vizsgálandó paraméter határértékét figyelembe véve, továbbá a hazai rendelet több vizsgálandó paramétert is tartalmaz. Ez a kapcsolat az új Ivóvíz Irányelv (98/83/EK -> (EU) 2020/2184) átültetésekor is fennáll majd. A szolgáltatók mind kémiai, fizikai, mind mikrobiológiai szempontból végeznek minőségvizsgálatokat. A szolgáltatott ivóvíz, a csapvíz tehát itthon európai viszonylatban is kiváló minőségű, egészséges, fogyasztható, a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer.
Minőségi kategóriák szerint nem osztályozzuk a szolgáltatott ivóvizet. Mindenhol ugyanazok a követelmények jelentkeznek. Ahol a víz folyik a csapból, ott megbízható a minősége. Ha mindenképpen megkülönböztető jelzőkre, kategóriákat keresünk a rendeletben, akkor a rendelet szerint a szolgáltatott ivóvíz esetében különbséget tehetünk úgynevezett megfelelő minőségű ivóvíz (ez a normál eset), illetve kifogásolt minőségű ivóvíz között. Ezek mindegyike egészségre gyakorolt káros hatásoktól mentes, fogyasztható. Kifogásolt vízminőség alatt csupán azt értjük, ha az ivóvíz felhasználást zavaró pl.: esztétikai (szín, szag) panaszt okoz. Azonban ekkor sem kell megijednünk. Amennyiben valóban egészségre káros anyag jelenik meg az ivóvízhálózatban, annak okát a szolgáltatók haladéktalanul elhárítják, szükség esetén az ellátást szüneteltetik.
A szolgáltatott ivóvíz minőségére vonatkozó adatok nyilvánosak a helyi önkormányzatok, szolgáltatók honlapján, hirdető felületein is megtalálhatók. A víz egészségre gyakorolt hatásáról kérelemre az illetékes népegészségügyi szerv is ad felvilágosítást.
Mikor, mi módon alakult ki a számunkra már ismert, biztonságos ivóvízellátás? Melyek voltak a folyamat fő állomásai?
Röviden összefoglalva, úgy tudjuk, hogy az ókori Egyiptomban körülbelül 5000 évvel ezelőtt üzemelt már rézből készült vízvezeték. Az ókori Római Birodalom idejéből is vannak leírások, amelyben az olvasható, hogy az akár több száz km távolságból vezetett vizet mérőcsövön keresztül juttatták be a házak udvarába. Ezek a csövek rézcsőből készültek, különböző átmérővel. Az átmérő függvényében kellett fizetni a vízdíjat. A rómaiak a vizet nagyobb távolságokról azért szállították falazott csatornákban magas vezetéssel vagy alagutakon át, völgyekben pedig hidakkal, mert akkor nyomócső még nem volt. A felhasználásra kerülő vizet már tisztították. Minden római település el volt látva vízvezetékekkel, szenny- és csapadékvíz-csatornákkal.
Időszámításunk előtt a II. században hazánk területének a Dunától nyugatra eső részét a rómaiak meghódították. Az ottani kelta várost Aquincumnak nevezték. A város lakóiról, valamint a légió táborhelyének ivó- és fürdővízzel való ellátásáról itt már gondoskodtak. A környéken fakadó források vizét csatornán vezették a városba, ezek maradványai még ma is láthatók (Aquincum).
És hogy ugorjak egy picit, 1416-ban Zsigmond király budai palotájába a Duna szűrt vizét vezették be; Budára az 1476 utáni években három forrás vizét pedig már gravitációsan irányították. Az 1500-as évek körül szivattyús vízművet építettek – az igények rohamos növekedése miatt. Ebben az időben már Pestnek – a Duna bal partján is volt forrás vízműve. A középkor végén Buda és Pest városok vízművei tönkrementek. Buda három vízművét 1702 és 1750 között állították helyre, az ólomcsöveket 1831-ben öntöttvas csövekre cserélték ki. A város átalakított felszíni vízművét 1856-ban helyezték üzembe.
A magyar gyáripar az 1860-as évek körül kezdett kialakulni. Az iparosodás következtében a vízigény is nőtt, emiatt 1868-ban megkezdték Pest város ideiglenes vízművének építését. Pest és Buda között a két vízművet 1893-ban kapcsolták össze, ezzel Budapest vízművének kiépítése megkezdődött. A XIX. század végén kezdték meg aztán Szeged és több város (Szombathely, Veszprém ) vízműveinek kiépítését.
A XX. század első évtizedeiben megindult aztán a települések vezetékes vízellátásának kiépítése is. A második világháború után az újjáépítés éveinek elteltét követően az iparosodás, a városiasodás felgyorsult, ezzel együtt a vízigény is megnőtt, így számos új vízmű épült a lakótelepülések ellátására és ebben az időben sok elavult vízmű bővítését és korszerűsítési munkáit is elvégezték.
Ma már elmondható, hogy a lakások vezetékes vízzel való ellátottsága Magyarországon 95% körül van.
(Forrás: https://www.vgfszaklap.hu/lapszamok/2001/julius-augusztus/240-a-vizellatas-tortenete)
Az elmúlt időszakban különösen gyakran találkozhatunk akár közbeszédben, akár a sajtóban azzal, hogy ivóvízben hormon, gyógyszermaradványok vannak. Mi ezzel kapcsolatosan a véleményük? Valós veszély ez? Ha igen, milyen eljárásokkal akadályozzák azt meg, hogy ezek az anyagok az ivóvízbe kerüljenek? Abban az esetben, ha megtörténik a szennyeződés, hogy távolítják el ezeket?
Hazánkban az ivóvíz minősége kiváló, a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszerként tartjuk számon, és ahogyan azt már említettem, fontos adat, hogy több, mint 90%-ban felszín alatti vizeket tudunk ivóvíz termelésre hasznosítani, ami jelenti azt is, hogy jó minőségű és védett vízbázisból származó vizet szolgáltatunk a fogyasztóknak. Az a fajta félelem, hogy a csapvízben hormonok, gyógyszermaradványok vagy egyéb baktériumok lehetnének jelen, a felszíni vizek esetében lehetnek aggályosak, mert ezek a komponensek jellemzően külső környezeti hatás következtében (talajvíz bemosódás, esővízből jutnak a felszíni vizeinkbe) kerülhetnek az ivóvízbe. Hazánkban kis mértékben jellemző, hogy felszíni vizeket használunk ivóvízként, ez a már korábban bemutatott diagramban is jól látható.
Ezzel együtt fontos megjegyeznem, hogy mindannyian látjuk, tudjuk, érezzük, hogy a tudomány és a technika folyamatosan fejlődik. Rohamléptékben. Így a kémiai analitikai műszerek érzékenysége, a mérési módszerek precizitása is évről évre növekszik. Napjainkban olyan műszerek és vizsgálati technológiák állnak már a rutinmunkát végző laboratóriumok rendelkezésére is, amelyek alkalmazásával a nullától alig „különböző” mennyiségek kimutatása, meghatározása is lehetséges. Kis túlzással élve azt állíthatjuk, hogy egy vizsgálati mintában már „néhány” molekula is kimutatható. Tehát szorosan ehhez a kérdéskörhöz tartozik az a tény is, hogy amit néhány éve még nem tudtunk kimutatni, mert nem volt hozzá megfelelő érzékenységű műszer, azt ma már vizsgálni tudjuk.
Így a kérdésre a válaszom megnyugtató, 2022-ben, Magyarországon nem kell attól tartanunk, hogy az ivóvízzel bármilyen hormont vagy gyógyszermaradványt vinnénk be a szervezetünkbe olyan mennyiségben, ami káros lehet. Talán erre jó szemléltetés az, amit vízműves berkekben szoktunk mondani, hogy az embernek 5000 évig kellene folyamatosan csapvizet innia, hogy egy tablettányi hatóanyagot (pl: fájdalomcsillapítóból) bevigyen a szervezetébe általa.
Érzékeljük azt, hogy PET palackok egyre komolyabb problémát jelentenek az élet minden területén. Kárpátaljáról a hazánkba érkező műanyagok, illetve az határon belül „keletkezettek” veszélyeztethetik-e az ivóvíz minőségét? Ha nem, mi ennek az oka?
Szerencsére, ahogy azt már elmondtam, felszíni vízbázisból hazánkban kis mértékben szolgáltatják az ivóvizet a vízművek, így valós veszélyt jelen pillanatban nem jelent az ivóvízre nézve ez. Azonban sajnálatos módon, mint veszélyforrás természetesen jelen van az életünkben, mindannyiunkéban. A nagy ásványvízfogyasztás, valamint a palackos üdítőitalok térnyerése sajnos magával vonja a PET palackok használatát, pedig mi itt Magyarországon nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen mindenhol fogyasztható a csapvíz, valamint a szolgáltatók által fenntartott nyilvános kutak vize. Amikor lehetőségünk adódik rá, igyekszünk felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy PET palack nélkül is bármikor, bárhol elérhető az ivóvíz Magyarország minden településén, hazánkban 95%-os a lakosság vezetékes vízzel való ellátottsága. Amit szeretnék még kiemelni, az az, hogy a szervezetünknek folyamatosan szüksége van a hidratálásra (nem csak, ha nagy meleg van, vagy ha lázas betegek vagyunk és izzadunk), figyelnünk kell arra, hogy folyamatosa fogyasszunk elegendő folyadékot. Erre a csapvíz a legalkalmasabb, hiszen tényleg a legjobb szomjoltó – nincs benne semmi felesleges adalékanyag, cukrot sem tartalmaz, viszont minden ásványi anyag megvan benne, amire a szervezetünknek szüksége van!
Előfordulhat az, hogy az ivóvíz kitermeléssel megsértik a növényzet rendelkezésére álló vízmennyiséget (Debrecen Nagyerdő esetében merült ez fel)?
Hallottunk már erről a felvetésről, így szeretném tisztázni ezt a helyzetet. A Nagyerdei kutak nem a talajvizet apasztják, ugyanis azok 85-200 méter mélységűek, a belőlük kitermelt víz pedig 6.000-10.000 éves és a vízbetáplálás a Nyírség felől érkezik.
A napi (napi!) vízutánpótlódás 50.000-70.000 m3/nap, míg a város átlagos vízigénye 40.000 m3/nap.
Tehát a víztermelés nincs hatással a Nagyerdőre, nemes egyszerűséggel azért csökken a talajvízszint, mert ott vannak a fák, amelyeknek erre szükségük van.
Bemutatkozásukban szerepel, hogy víziközmű szolgáltatók 95%-a a Szervezet tagja, Önök szerint a maradék 5% miért nem?
A 32 éve működő Szövetség taglétszáma folyamatosan változott. Az minden esetben a vállalatvezetés, illetve tulajdonos döntése, hogy az adott társaság tud és akar-e humán, pénzügyi, vagy egyéb erőerőforrást nyújtani a közös ágazati munka érdekében. Örülünk, hogy a 39 engedélyes szolgáltató közül, 37 döntött úgy, hogy igen. A kérdésre válaszolva azonban azt elmondhatjuk, hogy az egyik szolgáltató, amely csak csatornaszolgáltatást nyújt a közös vezetés révén az ivóvíz-szolgáltató cégen keresztül bekapcsolódik a MaVíz életébe, a másik szolgáltató a nehéz gazdasági helyzete miatt nem tud tagunk lenni. Mindazonáltal szeretnénk tájékoztatni arról is, hogy közel 100 beszállító, úgynevezett vízipari vállalatot, valamint több támogató tagot (pl.: egyetemek, oktatási intézmények) tudhatunk szintén a tagjaink között.