A téli madáretetés során egyes szerencsésebb olvasóink, főképp azok, akik nem belvárosi környezetben, hanem a természethez közelebbi lakóhelyeken élnek olyan madarakkal és más állatokkal is találkozhatnak az etetőn, vagy annak környezetében, amelyek jelenléte nem szokványos.
Szerencsére hazánkban a biodiverzitás – főleg vidéken – még meglehetősen magas szintű, így nem véletlen az sem, hogy esetenként ritkább állatfajok is megjelennek a terített asztalnál.
Ritkább cinegék
Hazánkban az őshonos cinkefajok közül messze a széncinege (Parus maior) a leggyakoribb. A jóval kisebb termetű kékcinege (Parus coeruleus) is meglehetősen gyakori. Ezekkel a fajokkal sokszor a városok belső területein is találkozhatunk. Van ugyanakkor néhány olyan kisebb testű, ritkább, az ember társaságát kevésbé toleráló cinege fajunk is, amelyek télvíz idején megjelenhetnek azokban az etetőkben, amelyek erdős, fás, bozótos környezetben helyezkednek el.
A ritkább cinege fajok közül a barátcinege (Parus palustris) a leggyakoribb. Egyszínű, szürke kopottas árnyalatú tollazatáról és fekete sapkájáról könnyű felismerni. Nála már jóval ritkább a miniatűr széncinkére emlékeztető fenyvescinege (Parus ater), amelyet fehéres tarkófoltjáról lehet megismerni. Bár mindkét faj képes feltörni a napraforgómag héját, de szívesen veszik, ha a számukra kiszórt mag törmelékes, így a bélállomány töredékekből kényelmesebben tudnak táplálkozni.
Velük ellentétben a szintén ritka, nagyobb (akár 10 egyednél is több tagból álló) csapatokban járó őszapó (Aegithalos caudatus) már nem tudja feltörni a szotyola héját. Ezért csak a törmelékes magot képes fogyasztani, illetve az ágakra, vagy kilógatott fél dióba kent zsírt eszegeti. Nagyon kedveli az erdei iszalag termését is. Ezt a madarat rendkívül hosszú farkáról és jellegzetes csirregő hangja után lehet könnyen beazonosítani.
Magevő madarak
Ha napraforgó maggal etetjük télen a madarakat, akkor a cinegék mellett több más madárfaj is meg fog ott jelenni. Közülük jó néhánynak robosztus, kúpos csőre van, amelyet kimondottan magok törésére fejlesztett ki a természet. Értelemszerűen ezen madarak között a házi veréb (Passer domesticus), illetve a mezei veréb (Passer montanus) a leggyakoribb, de csatlakozhatnak hozzá kisebb zöldike (Carduelis chloris), illetve téli pinty (Fringilla montifringilla), valamint citromsármány (Emberiza citrinella) csapatok is.
A gyakoribb magevő fajok mellett időnként ritkább, nem csapatban mozgó madárfajok is felbukkanhatnak. A süvöltő (Pyrrhula pyrrhula) sokszor magányosan jár élelem után. A tojó egyszínű szürke, fekete sapkával és nagy, kúpos csőrrel. A hím ezzel szemben igen díszes, bíborvörös színű mellényt visel.
Még nála is nagyobb testű és erősebb csőrrel rendelkező magevő madár a meggyvágó (Coccotraustes coccotraustes). Kicsi, 2-3 egyedből álló csoportokban járja a határt. Igen önző jószág, más madarakat nem tűr meg maga mellett az etetőn.
Harkályfélék
Ha belevágtunk a madarak etetésébe, akkor egy idő után a különféle harkályfélékkel is össze fogunk találkozni az etető környékén. A harkályok közül a leggyakoribb a csuszka, amely képes a napraforgó magból táplálkozni. Sőt mi több: tömegével gyűjti be és dugja el a magokat, amelyek egy részéről természetesen megfeledkezik. Ha lehetetlen helyen látunk a tavasz folyamán napraforgót kikelni, akkor az biztosan a csuszka (Sitta europea) műve.
A hagyományosan fekete-fehér tarka harkályok is megjelennek az etető környezetében, de testalkatuk miatt ők nem tudnak enni a napraforgómagból. Viszont az ágakra kikent zsírt igencsak kedvelik. Nagyon szeretik a fák törzsére kikötözött sózatlan, lehetőleg bőrös zsírszalonnát is. Ha ezzel szeretnénk kedveskedni nekik, úgy célszerű egy száraz, vaskosabb ágra kikötözni az élelmüket, mivel az élő fában a táplálkozás során éles csőrükkel károkat, sérüléseket okozhatnak.
Madarakon túl: más téli látogatók az etető körül
A madáretetőre kihelyezett táplálék nem csak madarakat vonz az etető környezetébe. A különféle magok gyorsan felkeltik a különféle rágcsálók érdeklődését is. Ezek lévén ember kerülő fajok, döntően éjjel fogják meglátogatni az etetőt.
Ugyanakkor a csak részleges téli álmot alvó mókusok (Sciurus vulgaris) nappal jelentkeznek az etetőn. Ne zavarjuk el őket, hiszen nem nagy mennyiséget fogyasztanak és általában csak rövid ideig tartózkodnak az etetőn! Örüljünk a ritkább állatok megjelenésének, hiszen ki tudja, meddig tudunk még bennük a szabadban gyönyörködni!
A képek a szerző felvételei.
