Figyelmébe ajánljuk

Ürge-visszatelepítési akciót szervez az MME Fejér Megyei Helyi Csoportja

Agrofórum Online

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársaihoz 2026. április 13. és 19. között Székesfehérváron lehet csatlakozni.

Az Egyesület hivatalos honlapján megjelent közleményben olvashatjuk az akció részleteit, valamint egy rövid összefoglalót a főszereplő, őshonos emlősünk természetvédelmi helyzetéről.

Szigorú védelem alatt

A közönséges ürge (Spermophilus citellus) hazánkban 1982 óta védett faj, sőt, 2012-ben a fokozottan védett fajok listájára került, és természetvédelmi értéke 250 000 Ft-ra emelkedett. 2015-ben Magyarországon elnyerte az Év emlőse címet. Az Európai Unióban Natura 2000-es közösségi jelentőségű jelölőfaj. Ezenkívül nemzetközi viszonylatban:

  • az EU által 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK) II. és IV. mellékletében szerepel;
  • a Berni Egyezmény II. függelékének hatálya alá tartozik;
  • az IUCN Vörös Listáján „sérülékeny (V)” fajként szerepel.

A jelenlegi helyzet kialakulásához az vezetett, hogy egészen a 20. század közepéig mezőgazdasági kártevőnek számított az ürge, sokan húsáért és prémjéért is vadászták. A század második felében a mezőgazdaság átalakulása során az élőhelyek átalakulása, és az ürgék számára kedvezőtlen körülmények (pl.: legelők és kaszálók átalakulása, átalakítása, feldarabolódása, a legeltetés nagy területen történt felhagyása stb.) jelentős élőhelyvesztéshez vezetett, ami drasztikus létszámcsökkenést eredményezett a faj hazai és európai populációjában is.

Mindezeken kívül még számos tényező játszhat szerepet a faj egyedszámának csökkenésében és egyes esetekben teljes kolóniák kipusztulásában:

  • kedvezőtlen emberi hatások, (pl.: tradicionális ürgeöntés, útépítés, települések terjeszkedése, vezetékhálózat kiépítése);
  • szélsőséges időjárási viszonyok (pl.: hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék, aszály);
  • kevésbé ismert kórokozók, betegségek, amelyek járványok kialakulásához is vezethetnek.
A közönséges ürge a kiterjedt, sík területek lakója
A közönséges ürge a kiterjedt, sík területek lakója

Röviden a fajról

A közönséges ürge a rágcsálók (Rodentia) rendjébe tartozó, karcsú testű kisemlős. Testhossza 20-24 cm, testtömege 200-350 g között mozog. Nagy, csillogó, oldalra néző szemei és apró fülei vannak. Bundája a nyakánál fehér, hasi oldalon mustársárga vagy rozsdasárga, hátán pedig világos foltokkal tarkított sárgásszürke. Fekete színű bajusza erőteljes sörteszerű szálakból áll. Mellső végtagjai gyengébbek a hátsó lábainál.

Az ürge nappali rágcsáló, étlapján mezei virágok, növényi magvak, levelek, esetenként madártojások és rovarok szerepelnek. A szárazabb területeken a szükséges vízmennyiséget harmatból, zöld növényi anyagból, illetve üregében lecsapódó vízből fedezi. Nem gyűjtögető típus, számottevő készletet nem halmoz fel.

Az ürge az alacsony füves vegetációkhoz, száraz gyepekhez kötődik. Elsősorban nagy kiterjedésű, sík területet keres magának, de hegyvonulatok lankás lejtőin is képes megtelepedni. Bár a faj kolóniákban él, mégsem mondható társas lénynek. Mindegyik állat saját, több méter hosszú, több mint 1 méter mély járatrendszert épít. Jellemzően egymás járatait nem használják. A járatrendszer legmélyén alussza néhány hónapos téli álmát is. A hibernáció akár augusztus közepén elkezdődhet, és a hímek ébrednek fel belőle hamarabb. A nőstények 1-2 héttel tovább szundítanak, addigra a hímek már megvívták párviadalaikat a legjobb területekért.

A közönséges ürge fokozottan védett faj hazánkban
A közönséges ürge fokozottan védett faj hazánkban

A nőstények az üregeikben hozzák világra utódaikat (jellemzően 3-8 kicsit), melyek közül a nőstények felnőve sokszor anyjuk közelében maradnak, míg a hímek nagyobb távolságokra is elvándorolnak.

Az ürge jelentős szerepet tölt be a hazai táplálékláncban, hiszen a kerecsensólyomnak és a parlagi sasnak is prédája lehet. Rendkívül óvatos állat, több funkciójú füttyel, két lábon felegyenesedve figyelmezteti fajtársait a veszélyre.

A visszatelepítési akcióról

Az esemény során egy nagy állományból fognak be a szakemberek meghatározott számú egyedet, majd átviszik az állatokat egy számukra kiválasztott, védett területre, ahol még 7 napon keresztül megfigyelés alatt lesznek, ezenkívül megkapják a szükséges védelmet is. A megfigyelés ideje alatt lehetőség van közelebb kerülni az állatokhoz, és tanulmányozni az életmódjukat, szokásaikat, társas közösségi életüket.

Önkéntes segítőnek jelentkezhetünk a programra
Önkéntes segítőnek jelentkezhetünk a programra

Az önkéntes jelentkezőknek ezalatt lehetőségük van figyelemmel kísérni a befogást és a célterületen történő elengedést. Az önkéntes segítők legfontosabb feladata az őrzés lesz. A célterületre frissen átszállított ürgék az addigi otthonukat jelentő járatuk nélkül rémültek lesznek, ami miatt könnyebben elvesznek, vagy válnak a ragadozók áldozatává.

Ezért egy kerítéssel elkerített területre lesznek kiengedve, ahol a szakemberek mesterséges járatokat is előkészítettek a számukra. Ezek a járatok szolgálhatnak az otthonuknak addig, amíg néhány nap alatt el nem készítik saját, biztonságos járataikat. Ezalatt az idő alatt 0-24 órában őrzik őket a segítők.

A jelentkezés módja

Ahogy említettük, a természetvédelmi beavatkozáshoz a szervezet munkatársai önkéntes segítők jelentkezését is várják. A jelentkezésünket Dr. Flesch Márton vezető állatorvosnál – aki egyben az esemény koordinátora is – adhatjuk le telefonon vagy e-mailen keresztül az alábbi elérhetőségeken:

Kapcsolódó cikkek:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ne ültesse ezeket a kertjébe, ha nem akar tetemes bírsággal szembesülni

2026. október 11. 13:10

Milyen fák ültetése tilos még a saját kertünkben is? Hogyan válthatjuk ki a gyepet? Miért kell megmetszeni a muskátlit teleltetés előtt? A hét legolvasottabb cikkeiből válogattunk.

Egy városi túlélő, amelyet rosszul használunk: Ginkgo biloba

A ginkgo sok városi stresszt elvisel, de nem mindent. A sikeres telepítés kulcsa elsősorban a megfelelő gyökértér és termőhely.

Elhamarkodottan kezdték feletetni a kukoricaszilázst, óriási gond lett belőle

2026. október 4. 13:10

Mennyi idő után bonthatjuk ki a kukoricasilót? Hogyan teremnek igazán nagy méretű fokhagymafejek? Mikor vigyük be a citromfát a szabadból? A hét legolvasottabb cikkeiből válogattunk.

Híres idős fák utódait vizsgálják és szaporítják a MATE-n

Évszázados fák genetikai örökségét mentik a MATE kutatói: megkezdődött a kiválasztott famatuzsálemek szaporítása.

Hazánk kincsei III. rész - A 2019-es év madara, kétéltűje és emlőse

2019. augusztus 28. 04:36

A Magyar Természettudományi Múzeum idén januárban is kihirdette a 2019-es év „legjei” verseny győzteseit a szakma által nevezett madár-, rovar-, emlős-, hal-, és kétéltűfajok, valamint a növény- és gombavilág képviselői közül. Ez a cikk a 2019-es év madaráról, kétéltűjéről és emlőséről szól.

Mostantól a tagországokon múlik a biodiverzitás védelme

2021. július 12. 09:56

A kérdés, hogy a hazai döntéshozók képesek lesznek-e felülemelkedni az ipari agrárium elvárásain, és a gazdák, a lakosság és a környezet érdekében inkább a zöldebb utat választják, megvédve az agrártájat és annak természeti sokféleségét a jövő generációi számára: a mezők madárfajait, az apróvad-fajokat és a beporzókat, és velük együtt az egészséges élelmiszert.

Minden ötödik madárfaj veszélyben van Európában - amiben szerepe van az intenzív mezőgazdaságnak is

2021. október 18. 11:22

Minden 5. európai madárfaj veszélyeztetett - nyilvános az európai madárfajok új Vörös Listája. Az Európában őshonos madárfajok mintegy harmadának hanyatlik az állománya - legfőképpen az élőhelyek elvesztése, az intenzív mezőgazdálkodás és halászat, valamint az éghajlatváltozás miatt.

Vegyünk részt a Fülemülék éjszakáján!

2024. május 19. 05:40

A május az énekesmadarak hónapja. A rigók, a vörösbegyek, a cinegék, a poszáták, a fülemülék véget nem érő koncertjét hallgathatjuk. Az est sztárjai viszont ilyenkor vitathatatlanul a fülemülék, akiknek a főszereplésével a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programokat hirdetett.