Gépészet

25 éves a Big M – A Krone első lépései az önjáró technológia területén

VALKON 2007 Kft.

"1996. május 20. egyértelműen az egész szakmai pályafutásom egyik legstresszesebb napja volt" – ezekkel a szavakkal idézi fel dr. Josef Horstmann a Krone vállalat egyik emlékezetes napját.

A Krone az említett hétfői napon mutatta be először a nagy teljesítményű önjáró Big M szársértős kasza prototípusát. A bemutató reggelén, melyre a világ minden tájáról meghívták sajtó képviselőit és a Krone importőreit, az óriási kaszát még gyorsan el kellett vinni egy mosásra – és útközben megtörtént a baj – tűz keletkezett a kábelkötegben. A tűz eloltása után a károkat ideiglenesen kijavították, hogy a Big M délután a tervek szerint fel tudjon lépni. „Nem tudtuk ugyan az összes funkciót bemutatni, de ezt aznap senki sem vette észre” – mondta dr. Horstmann.

Dr. Josef Horstmann

A Big M 9,10 méteres munkaszélessége rengeteg beszélgetésre és vitára adott okot, de az önjáró kasza meglepően gyorsan megtalálta a helyét a mindennapi életben. „Azok a bérvállalkozók, akik a Big M kaszákat tesztelték, kezdettől fogva nagyon lelkesek voltak. Egyrészt a hatékonysága tetszett, másrészt a 40 km/h sebességet biztosító közúti engedélye. Így két legyet ütöttünk egy csapásra – a kasza a maximális hatékonyság mellett a lehető leggyorsabban tudott az egyik munkaterületről a másikra vonulni.”

Az óriási Krone kasza egyedülálló hatékonyságát 1999-ben egy 24 órás teszt keretében dokumentálták. 315,1 hektár lekaszált zöldterület és egyetlen óra alatt 15,2 hektáros rekordteljesítmény – ez a két adat, amellyel a Krone még a „Guinness-rekordok könyvébe” is bekerült, az utolsó kételkedőket is meggyőzte.

2001-ben a Krone bemutatta a továbbfejlesztett Big M II kaszát; ezen a gépen nemcsak a munkaszélességet növelték 9,7 méterre, hanem a hajtóművet is átalakították. Az autóiparban használt hajtóműrendszernek köszönhetően, amely a motor fordulatszámát automatikusan összehangolja a menetsebességgel, az üzemanyag-fogyasztás az első Big M sorozathoz képest érezhetően csökkent, ez egyben a motort és a hajtóművet is kímélte. A Big M ismét pluszpontokat tudott szerezni, így 2003 májusában a Krone már 500 eladott példánnyal büszkélkedhetett.

2007-ben az Agritechnica kiállításon a Krone egy jövőorientált koncepció-tanulmányt mutatott be a Big M kaszákhoz – az 510 lóerős Big M 500 modellt, amelynek munkaszélessége 13,20 méter. „Visszatekintve azt mondhatjuk, hogy a Big M 500 kaszával egy kicsit megelőztük a korunkat, de a koncepció megmutatta, hogyan fog műszaki tekintetben a jövő továbbfejlődni” – fejti ki dr. Horstmann. A 9,7 m munkaszélességű jól bevált Big M változatlan népszerűségnek örvendett – és 2008 októberében az 1000. Big M kasza is kigördült a spellei Krone gyárból.

Big M – 1996-2021.

2009-ben az Agritechnica kiállításon a Krone először mutatta be a Big M 400 modellt. Ennek a sorozatnak a különlegessége a 400 lóerős motor, az alacsony fordulatszámú koncepció, valamint az új, SafeCut kaszatárcsa biztosítással rendelkező HeavyDuty kaszatest. A Big M 420 kaszával a Krone 2011-ben bemutatta a negyedik generációt, 9,7 méteres változatlan munkaszélességgel, de új külsővel, MAN motorral és az előző modellekhez képest még könnyebben kezelhető változatban. Az óriási kasza rugalmasságát folyamatosan növelték, így a Big M minden kaszálási feladatra alkalmassá vált: nagy teljesítményű CV szársértővel illetve CR hengeres szársértővel – vagy alternatív lehetőségként széles leterítéssel vagy rendterelővel.

A Krone az ötödik generációt, a Big M 450 kaszát 2017-ben mutatta be először. Különleges jellemzői a fokozatmentes hajtómű, az új kaszakoncepció, beleértve a talajnyomás vezetőfülkéből teljesen hidraulikusan állítható lehetőségét mind a három kaszaegységhez, és a 449 lóerős Liebherr motort, amely az 1000 órás karbantartási ciklusidővel már önmagában jó benyomást kelt.

Végül, de nem utolsósorban a szársértős kasza 2020 óta Big M 450 CR változatban hengeres szársértővel is kapható, ami például ideális a pillangósok (pl. a lucerna) kaszálásához. A vásárlók választhatnak a profilozott műanyag hengerek és az új M-acélhengerek között. A Big M 450 CR mindkét szársértő változattal példás feltárási minőséget ér el. Az új, robusztus, M profilú CR acélhengeres szársértő különösen ajánlott extrém körülmények között, például nagy levéltömegű takarmány betakarításakor köves talajokon.

Dr. Horstmann a következőképpen összegzi tapasztalatait: „A Krone 25 év alatt folyamatosan tökéletesítette az önjáró kaszák teljes kínálatát. A Big M nemcsak nagy tömegű állományokban, vagy a lejtőkön végez meggyőző munkát, az önjáró kasza kisebb területeken is nagy hatékonyságot biztosít. A fordulékonysága és az egyes kaszákkal külön-külön is megvalósítható munkavégzés nagyon egyszerű kaszálást eredményez kisméretű, vagy nehezebben áttekinthető területeken is. A Big M emiatt töretlen népszerűségnek örvend, különösen Németországban, Észak-Amerikában, de Japánban és Írországban is. A rendelési adatok alapján a gazdasági év végéig, azaz 2021. július 31-ig várhatóan kigördül a 3545. Big M a gyártósorról. Ez valódi bizonyíték az önjáró szársértős kasza sikertörténetére, amely változatlanul meghatározó szereplő a piacon, annak ellenére, hogy a traktoroknál a lóerő és a hármas kaszakombinációk munkaszélessége folyamatosan emelkedik. Egy dolog viszont teljesen biztos: a Big M sikere nélkül a Krone valószínűleg nem kockáztatta volna meg a silózók piacára történő belépést.”

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

Vízmegőrző gazdálkodást folytat eredményesen a kisalföldi gazda az Omikron gépeivel – elárulta a titkokat

2026. október 1. 13:10

Minden gazda keresi a megoldást az időjárás jelentette kihívásokra, és bár a válaszok eltérők lehetnek, egy biztos: az átgondolt kialakítású, hatékonyan dolgozó munkagépek elengedhetetlenek a jövedelmező növénytermesztéshez. Egy kisalföldi gazda az Omikron termékei mellé tette le a voksát.

Krone Show - májusban négy helyszínen

2018. április 27. 16:20

A már hagyományos, ötödik alkalommal meghirdetett Krone Show Rábapordányban, Somogyaszalón, Tiszacsegén és Mezőtúron várja a gazdálkodókat.

Szálastakarmány-betakarítás: új gépek a Pöttingertől

2022. július 5. 05:38

A szezon előtt a Pöttinger cég bemutatta szálastakarmány-gépsorát, amelynek minden tagja tartalmaz valamilyen újdonságot.

Erősít a MASCHIO GASPARDO Group

2022. február 5. 08:38

Tavaly november 19-én felavatták a Maschio Gaspardo aradi (Chisineu-Cris, Románia) gyárának új csarnokát.

Tolt vagy húzott legyen inkább a frontra szerelt kasza? A Krone-Show erre is választ adott

2026. április 27. 16:10

Immár 9. alkalommal került sor a Krone-Show nevű rendezvényre április közepén, amelyen a prémium minőségű német zöldsorgépekkel kapcsolatban számtalan műszaki csemegét ismerhettünk meg.