Gépészet

A vetőgépek terén robbantott a Bednar, akár 12 méterig kínál újdonságokat

Agrofórum Online / Bednar

A hannoveri Agritechnica szakkiállításon a vetőgépek állnak a cseh Bednar standjának központi helyén. Direkt- és sávos vetésre alkalmas újdonságokat is bemutatnak.

Hosszú kihagyás után ismét „teljes értékű” Agritechnica kiállítást tartanak Hannoverben (november 12–18.), amelyet nem zavar meg sem a koronavírus-járvány, sem más globális esemény. A cseh Bednar is kettőzött erővel készült a rendezvényre, ez az új gépkínálatából is meglátszik.

Vetőgépekből például rögtön 3-mal is előrukkoltak. A Magyarországon az AgroVario Kft. által képviselt márka közel 1000 négyzetméretes területen állít ki Németországban, így bőven akad hely a 11 elvitt munkagépnek, és jó néhány újdonság világpremierjére is sort kerítenek.

A vállalat jelentősen bővíti vetőgépportfólióját új modellsorozatokkal és vetőgépekkel, reagálva a mezőgazdaságban jelenleg uralkodó trendekre, mint például a direktvetés vagy a sávos vetési technológiák.

A DIRECTO NO – mint a neve is sugallja – különféle növények direktvetésére alkalmas, megműveletlen talajba, tarlóba, köztes kultúrákra vagy nehéz és köves talajokra. Egy menetben akár háromféle növényt vethet el, vagy vetés közben műtrágyát juttathat ki.

A DIRECTO NO kétkamrás túlnyomásos tartállyal van felszerelve, amelynek teljes űrtartalma 5000 liter. Az ALFA DRILL vetőegységgel kombinálva egy menetben akár háromféle vetőmag is elvethető, vagy mikrogranulátum is kijuttatható egyszerre.

A gép vetőegységei két sorban helyezkednek el, a sorok közötti távolság 16,7 centiméter. A DIRECTO NO vetőcsoroszlyánként 250 kg tényleges leszorítónyomással rendelkezik, ez garantálja a minőségi maglehelyezést még nehéz talajokon is. A minimális vetésmélység 2 cm. A szabványos felső tartályfeltöltés mellett a DIRECTO NO szállítócsigás töltést is kínál.

A Bednar másik újdonsága a MATADOR MO, amely a sávos növénytermesztésre szolgáló vetőgépek új modellsorozatát képviseli. Egy menetben tud mély talajművelést és vetést végezni, ezáltal képes a talaj fellazítására a jövőbeni növények gyökereinek sávjában, valamint a műtrágya pontos kihelyezésére.

A lazítást az Active-Mix kapák végzik, maximum 35 cm-es mélységig. Ezek robusztus non-stop hidraulikus biztosítással vannak felszerelve, 870 kg maximális kioldóerővel. A kapák long-life kivitelben 40 vagy 80 mm-es késekkel szerelhetők fel.

A kapák mögött lévő tárcsás munkaszekció hidraulikusan állítható. Az 5000 liter összkapacitású, kétkamrás (40:60 arányú) tartály ebben az esetben is túlnyomásos kialakítású. A tárcsás rész mögött nagy átmérőjű (280/85 R20) kerekekkel ellátott gumitömörítő található.

Igény szerint a MATADOR MO felszerelhető CORSA CN vetőgerendellyel, 12,5 cm-es sortávolsággal a legtöbb talajviszonyhoz, ahol a vetéstervben nagyobb a gabonaarány. A 16,7 cm-es sortávolság csapadékosabb körülményekhez vagy nagyobb mennyiségű növényi maradványhoz alkalmas.

Végezetül a Bednar EFECTA CM vetőgépet is ki kell emelnünk, amely nagy kapacitású (12 ezer literes, 50:50 arányban osztott), túlnyomásos tárolótartállyal rendelkező, nagy (12 méter) munkaszélességű gép. Vetőmag és műtrágya egyidejű kihelyezésére alkalmas.

Az EFECTA CM vetőgép négy adagoló egységgel rendelkezik, tartályonként kettő-kettővel. A section-control funkció is rendelkezésre áll, vagyis lehetséges a szekciók automatikus aktiválása a munkaszélesség minden harmadik métere után.

Az eltolt tárcsával ellátott kéttárcsás vetőcsoroszlya levágja a növényi maradványokat és tiszta, előkészített barázdát hoz létre a vetőmag egyenletes lehelyezéséhez. A két tárcsa között szabványos, nyíró vagy keményfém sárkaparó van.

(Fotók: BEDNAR FMT)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

Vízmegőrző gazdálkodást folytat eredményesen a kisalföldi gazda az Omikron gépeivel – elárulta a titkokat

2026. október 1. 13:10

Minden gazda keresi a megoldást az időjárás jelentette kihívásokra, és bár a válaszok eltérők lehetnek, egy biztos: az átgondolt kialakítású, hatékonyan dolgozó munkagépek elengedhetetlenek a jövedelmező növénytermesztéshez. Egy kisalföldi gazda az Omikron termékei mellé tette le a voksát.

Az Amazone 250 000 eladott vetőgépnél tart

2019. november 7. 05:33

Több, mint 250 000 vetőgép értékesítése után az Amazone különleges jubileumot ünnepel. Ez a negyed millió vetőgép nem egyszerűen egy tekintélyes számot jelent, de egyúttal gazdag történelmi áttekintésre is teret ad.

A Väderstad is beszáll az óriás vetőgépek versenyébe

2020. december 15. 04:47

A Väderstad cég 2021-ben újabb lépést tesz a nagy sebességű vetésre képes Tempo vetőgépek modellválasztékának bővítése terén.

Precíz, nagy sebességű vetés, a megoldás az új John Deere 1725NT

2023. április 5. 07:38

Az új John Deere 1725NT 8 soros ExactEmerge kocsikkal szerelt vetőgépet precíz, nagy sebességű vetésre tervezték.

Innovatív mechanikus vetőgép érkezett a Horschtól

2023. október 15. 09:10

A mezőgépszektorban a HORSCH kínálja a legszéleskörűbb fejlesztéseket és innovációkat. A zseniális koncepciók és ötletek lehetővé teszik a több évtizede piacon lévő technológia továbbfejlesztését, hogy a vásárlók és a gazdálkodók számára nagyobb választékot és maximális előnyt biztosítsanak. A sorozat egyik legújabb képviselője a Versa 3 KR.