Gépészet
Fizetett tartalom

AGRIO Mamut vontatott szántóföldi permetező riport

Andest-2005 Kft.

Az éppen újra nekiveselkedő járványügyi helyzet mellett az időjárás szeszélyei is borzolják a kedélyeket. Pár nap eltéréssel 20-25 fok differencia is mutatkozik, ami szinte hétről hétre ismétlődik. A riport készítésének napján is (2021.01.27.) gyönyörű napsütés mellett az időjósok hózáporra figyelmeztettek, ami azért figyelemre méltó, mert a Mecseket átszelve közelítem meg a megbeszélt helyszínt. Oroszlóra igyekeztem az Agro-Favorit 2001 Bt. telephelyére, ahol vendéglátóm Bakocs Marcell növénytermesztési vezető, növényvédelmi mérnök várt, hogy elbeszélgessünk a 2012-ben vásárolt AGRIO Mamut Topline vontatott szántóföldi permetezőgéppel szerzett tapasztalatokról. A vállalkozás udvarán már serény munka folyt, javították a gépeket a közelgő talajmunkák megkezdéséhez, mert egy biztos; bármilyen körülmények adódnak is, a mezőgazdasági munkákkal indulni kell a kedvező időjárás beálltával.

Az AGRIO név biztosan sokaknak nem cseng ismerősen, hiszen 2020-ig nem igazán volt képviselője e márkának a hazai mezőgazdasági gépkereskedők között. Az országot járva még nem nagyon találkozhatunk e gyártó permetezőgépeivel, pedig mint mindjárt olvasható, méltatlanul nem foglalkozott addig senki ezen termékkel. Na de ne szaladjunk ennyire előre!

Bakocs Marcell növénytermesztési vezető, növényvédelmi mérnök az AGRIO Mamut vontatott szántóföldi permetezőgéppel

Kérem mutassa be, hol is dolgozik ez a permetezőgép!

Cégünk az Agro-Favorit 2001 Bt. Baranya megyében, Oroszlón található, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozunk, mintegy 1300 hektáron.  Az általunk termesztett növények a kukorica, repce, napraforgó és kalászosok, ezen belül is sörárpa és őszi búza. Ezeken felül, de csak alkalomszerűen szóját és cirkot is vetünk. Elsősorban a saját területeinkre koncentrálunk, de néha azért bérmunkát is végzünk.

Igen széles választék áll rendelkezésre a szántóföldi permetezőkből. Miért pont az AGRIO-ra és miért pont a Mamut típusra esett a választás? Mikor történt ez?

Az az igazság, hogy egy akvizíció kapcsán került hozzánk ez a gép 2016-ban, így az előző cég tulajdonosa vásárolta meg, nem pedig mi. Egyébként 2012-es beszerzés volt, de azóta sem gondolkodtam egy percig sem, hogy lecseréljük.

Munka közben az AGRIO Mamut

Kérem mutassa be a permetezőt, mit lehet róla tudni, milyen műszaki paraméterekkel rendelkezik?

6000 literes tartálya van, 24 m-es kerete, de úgy tudom igen széles keretválasztékot kínál az AGRIO. Két sor Lechler légbeszívásos fúvókával van felszerelve. A keretszintezés hidraulikus, a permetlé vezérlés elektronikus, menetsebesség függő és automata. A főszivattyúja egy membrán-dugattyús szivattyú, ami nem kardánhajtású, ezzel sok probléma küszöbölhető ki. A keretszintezést 2 db ultrahangos érzékelő biztosítja, 9 szakasszal rendelkezik a gép. A tengelye légrugókkal ellátott, a fékezéséről légfék gondoskodik, fékerő szabályzóval is felszerelték. A permetező tengelye ideális távolságra van a traktorétól, így a permetező nem tapos külön nyomot, hanem a traktort követi a fordulókban is. A gépen LED-es munkalámpák vannak, melyek a keret teljes hosszát megvilágítják, így az éjszakai munkavégzés is megoldható, de mi eddig nem vettük igénybe, mert nappal el tudjuk végezni a feladatainkat. Persze ez ideális körülmények között igaz, ha olyanok a talajviszonyok és van művelőút. Az eddig eltelt időszakban 6.415.016 liter vegyszert permeteztünk ki, 32.063 hektárra, 1.320 munkaóra alatt, miközben 14.794 kilométert tettünk meg. Ez azt is jelenti, ha az összes teljesített hektárt elosztjuk a munkaórával, átlagosan 24 hektárt tudtunk lepermetezni vele óránként. Hiába, nagy a tartálya, ritkán kell újra tölteni. A permetező feltöltését külön erre a célra, gyárilag felszerelt, hidromotor hajtású centrifugál szivattyúval végezzük egy tartályból, amelyben a tiszta vizet tartjuk.

Nagyon nagy előnye, hogy mindent a termináljáról tudok vezérelni. Kiszolgálás nélkül, 20 km-es távon belül, ami azt jelenti, hogy bejövök a telephelyre a töltésekhez, napi 120 ha-t simán meg tudok csinálni. Kapcsolódott be a beszélgetésbe Elter József, aki az AGRIO Mamut megvásárlásának első pillanatától kezelője ennek a gépnek.

Az elmúlt 8 év üzemeltetési adatai feketén-fehéren

Milyen kultúrákban, mire és milyen dózisokkal használják ezt a permetezőt?

A kijuttatott permetlé mennyisége általában 150-200 l/ha között változik, de megfelelő fúvóka választással nagyobb dózis is elérhető. Használjuk ezt a gépet tarló gyomirtástól kezdve, preemergens gyomirtásokig, a repcének gyakorlatilag az összes kezelését el tudjuk látni vele, bár deszikkálni mi nem szoktunk. Az összes gombaölőszerezést ezzel végezzük.

Mekkora növényi állományban lehet vele permetezni?

Itt nem a permetező hasmagassága a meghatározó, sokkal inkább a vontató traktoré, mivel az lényegesen alacsonyabb. Persze ez is növényfüggő, mert repcébe akár másfél méterig is bele lehet menni, de ott már lesz valamennyi taposási kár, bár azt sem a permetező okozza. A szórókeret 40 cm-től bőven 2 m fölé emelhető, de ez sem befolyásolja az állományban való permetezést.

Mekkora a vonóerő szükséglete a permetezőnek egy ilyen hegyes, dombos vidéken?

Mi itt a Mecsek északi lábánál vagyunk és több helyen is az első területeket műveljük közvetlen a hegy után, így elég meredek oldalakon is dolgozunk, éppen ezért egy John Deere 6195R (195 LE névleges teljesítmény) típusú traktorral vontatjuk, ami bőven elegendő, de szerintem alföldi viszonyok között elég egy 150 LE-s is.

A 6000 literes tartályméret ellenére, a széles gumiköpenyeknek köszönhetően minimális a talajtaposás

Hallottuk, hogy 6000 literes tartállyal rendelkezik a permetező. Nem okoz talajtaposást egy ekkora tömegű gép, ha fel van töltve teljesen?

Nálunk sokkal kevésbé jellemző a talajtaposás, mint mondjuk más gazdáknál, akik lényegesen keskenyebb gumiköpenyeket használnak. Ezt a permetezőt 520/85R46-os kerekekkel szerelték fel, másrészt a tömeg egy része ráterhelődik a traktorra, ami szintén széles gumiköpenyekkel rendelkezik, ezért nem tapasztaltunk jelentősebb talajtaposást. Sokan mondják nekünk, hogy nem lehet ilyen széles kerekekkel permetezni, de nálunk ez működik.

Milyen felszereltséget igényel ennek a permetezőgépnek a használata, a traktor oldaláról?

Mivel ISOBUS-os felszereltségű a permetező, ezért a traktornak tudnia kell kezelni ezt a rendszert. A kerekeket úgy szereltük fel, hogy a művelőnyom szélessége 2,25 m legyen, így befér a kapásnövények közé is, de a traktoron ekkor az eredetit ápolókerékre kell cserélni. Négy hidraulika kör szükséges a permetező működtetéséhez és a nagyteljesítményű hidraulika szivattyúra (155 liter/perc) is szükség van, mivel nagy mennyiségű hidraulikaolajat kell hátra juttatni a permetezőhöz. A hidromotor miatt, ami a szivattyút hajtja meg, szabad visszafolyó ágra is szükség van. A vontatás K80-as vonófejjel történik. A permetezőnek saját GPS antennája van, így nem szükséges a traktoron való kiépítés.

Mennyi időt vesz igénybe egy ekkora tartály feltöltése?

Maximum 15 percet vesz igénybe, de az az igazság, hogy mire bekeverjük a 30 ha-ra való permetszert, már nem sokat kell várni, hogy el tudjunk indulni. Ha több teendőm van, akkor viszont lejjebb veszem az olajnyomást, így a centrifugál szivattyú lassabban tölti meg a tartályt.

A vegyszerbekeverő egység könnyen elérhető, egyszerűen működtethető

Hogyan történik a vegyszerek bekeverése, mennyire egyszerű ezt megtenni?

Nagyon egyszerű művelet ez, mert van egy kézzel lehajtható, normál magasságban elérhető, injektálós bekeverő tartály, aminél a csapok átállításával a vegyszereket egyszerűen be tudom juttatni a nagy tartályba. Ezt az egységet kannamosóval is ellátták. Kétféle módon lehet kezelni, amit könnyen el lehet sajátítani. Elvégezhetem egy részét a fülkéből a COMFORT- Terminálról, míg egy kapcsoló átállításával a gép mellől tehetem ezt meg. Attól függően, mit szeretnék csinálni, vegyszert bekeverni, átmosatni a rendszert, kevertetni a vegyszert. A vegyszeres kannák is teljesen tisztán kerülnek le a földre, ki vannak mosva. A tisztavíz tartálya 400, a kézmosóé pedig 10 literes.

Milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt nyolc év alatt az AGRIO Mamuttal?

Rögtön az első évben kiforrta magát, mert előjöttek olyan hibák, amik után már tökéletesen működött a gép. Például a keretszintezés tengelye alul volt méretezve és eltört, de rögtön jött a gyár és kicserélte csakúgy, mint azt a hevedert, ami a csöveket továbbítja a keret emelésekor és többször elakadt a támasztójába. Ezeket kijavítva viszont azóta is megbízhatóan működik a permetező, semmiféle problémám nem volt vele és nagy kényelmet biztosít. Nem kell állandóan a keretre figyelnem, mert a beállított magasságon tartja a talajtól, legyen az bármilyen területen végzett permetezés, vagy talajegyenetlenség.

Egyedül a kútgyűrűkre és villanyoszlopokra kell vigyázni, – az 1300 hektárból kb. 100 hektárunk van olyan nagyon meredek részen, – ahol ki kell kapcsolni és a kezelőnek kell beavatkozni, vagy le kell venni a jeladó érzékenységét. Azt is megtapasztaltam, hogy amennyiben nagyobb területen letapossák a vadállatok a növényi állományt és a fölé kerül az ultrahangos érzékelő, vagy pont a művelőnyom fölé, akkor gyorsan átváltok kézi vezérlésre, mert megtéveszti a gépet. Ez történik akkor is, ha jellemzően magasabb állományból, mondjuk repcénél hirtelen kiér a gép, vagy a széleken, ahol kilóg az érzékelő fej. Ezért azt javaslom, hogy érdemes egy ekkora keretet is már 4 érzékelővel felszerelni, mert akkor elkerülhetőek az előbb leírt beavatkozások. Úgy tudom, a 30 méteres keret már alapból így vásárolható meg.

Megbeszéljük a különböző növények esetében, hogy milyen magasra állítsam és a gép teszi a dolgát. Nem kell a szakaszolással sem bajlódnom, azt is megoldja helyettem. Sokkal kényelmesebb így dolgozni, hogy nem kell folyamatosan hátrafelé tekingetnem. Tehát, ha egyszer beállítom a keretszintezést, a magasság állítást és a szakaszolást, akkor a permetező ezeket automatán elvégzi. Másrészt a munkasebességtől függően állítja be a kijuttatandó lé mennyiséget is, hogy az mindig állandó legyen.

A permetezőgép kezelését mennyire volt könnyű vagy nehéz megtanulni, mennyire áttekinthető az egész folyamat?

Én még a Huniper időszakban kezdtem el a növényvédelmi tevékenységet, majd ezt követte egy Jacoby – ami szintén nem egy elterjedt gép volt Magyarországon, de jó volt vele dolgozni. Viszont ezzel az AGRIO-val álom a munka, nagyon szeretem. Az eltelt 8 év alatt kitanultam minden csínját-bínját, de azt gondolom pár nap alatt meg lehet tanulni normál szinten kezelni a gépet, mert egyszerű a működése. Elsőre lehet, hogy félelmetesnek tűnik, mivel olyan nagy, de engem ez a gép a 6000 literes tartálya ellenére sohasem tolt meg semmilyen domborzati viszonyok között, olyan jó a fékrendszere. Beállítom a traktoron a tempomatot, kicsit visszább veszem a sebességet és nyugodtan tudok megfordulni bármilyen lejtő esetén is.

Az LCD, 10,4”-os COMFORT – Terminálról szinte minden egyszerűen vezérelhető

Mit lehet elmondani a Comfort terminálról? Mit lehet róla vezérelni?

Szinte mindent, a kijuttatástól kezdve a keret összecsukáson át a keret billentésen keresztül, a feltöltési vízmennyiség beállítást, a kijuttatott mennyiséget, a szakaszolást, az átmosást, kivéve azt, hogy a tisztavíz tartály egy csapját el kell zárni amíg permetezünk majd, amikor kint a földön az átmosást megkezdenénk, azt kézzel kell kinyitni, mert különben munka közben képes „ellopni” onnét a vizet. Amúgy a beállított értékek pontosak és jól nyomon követhetőek. A 6000 liter vegyszerrel 30 ha-t tudunk megcsinálni.

Szórnak-e vele folyékony műtrágyát?

Ezzel a géppel nem szórunk, de alkalmas rá, mert a cég korábbi tulajdonosának is van ilyen permetezője és ő használja nitrosol kijuttatására is.

Az újabb gépek már képesek arra, hogy a kijuttatás fordulás esetén is egyenletes legyen a keret végén és középen is (Curve-control funkció). Ez a gép tudja már ezt?

A mi gépünkön még nincs ilyen lehetőség, ezért úgy csináljuk, hogy a tábla végén kikapcsoljuk a szórást, ráfordulunk a következő fogásra, visszatolatunk és akkor indítjuk újra a permetezést, így nem maradnak el a sarkok és nem is kap a géphez közeli terület sokkal több permetszert. Ha jön egy enyhébb kanyar, akkor csökkentjük a tempót és azzal tudunk korrigálni.

Milyen a permetező karbantarthatósága? Milyen a szervize?

A keret és a vonószem zsírzásán kívül nincs is más teendő. A keret egy sínben 8 db görgőn mozog, de azt nem is ajánlott zsírozni, mert ellenkező esetben tele rakódik porral és megállnak a görgők, ami egy egyenes vonalú kopást eredményez. Így ezeket zsírspray-val szoktuk lefújni. Vannak tervezett karbantartások, aminek keretében például kétévente felújítjuk a főszivattyút, ami egy embernek kb. 3 óra munkaórát jelent. Ezzel azt érjük el, hogy biztonsággal tudunk dolgozni, nincs membránhibából adódó kiállás. Ha netán valahol szivárogna a tartály, akkor azt egy speciális ragasztó segítségével a tartály belső oldaláról meg tudjuk javítani.

Ezt a gépet azért is tudom én jó szívvel ajánlani mindenkinek, mert gyakorlatilag egy fél éve van csak hazai képviselete, az ANDEST-2005 Kft. Előtte senki nem volt, de nem is kellett hozzá szervizes, csak a gyári kapcsolatunk, ahogy már az előzőekben beszéltünk is róla. Semmi hátrányunk ebből nem származott, sőt alkatrész is olyan kevés kellett hozzá, hogy aránylag azt is könnyen megoldottuk. Most viszont az, hogy országos szinten képviselik ezt a márkát, ez is még egyszerűbb lesz.

Mit jelent az Önök számára, hogy van az AGRIO-nak hazai képviselete?  

Valószínűleg még inkább egyszerűsödik az alkatrész beszerzés és a gépek nagyobb számú elterjedésével biztosan a képviselő raktárának polcain is lesznek azonnal elérhető pótrészek, másrészt magyar nyelven kaphatunk szakmai támogatást, ami szintén nem elhanyagolható szempont. Ha előfordul az is, amire nem igazán volt példa az eddigiekben és szervizest kell hívnunk, akkor itt az országon belül van kihez fordulnunk. Felvettük már egymással a kapcsolatot és alkatrész rendelés is történt már.

Az AGRIO Mamut permetezővel nagyon elégedettek a gazdaságban

Volt-e valami meghibásodás a garancia időn túl?

Szinte semmi az elmúlt évek alatt, egy alkalommal volt a GPS egységnél jelvesztés, de az is egy frissítés elmaradásából adódott, amit egy pendrive segítségével orvosolni tudtunk, valamint az injektornál egy repedés és az átfolyásmérő szenzorát kellett egyszer cserélni. Mivel azonban most már elmúlt 8 éves a gépünk, így évente 1-2 alkalommal itt-ott anyagfáradásból adódó apróbb törés, repedés előfordul. Más váratlan dolog nem történt, tehát olyan, hogy műszaki hiba miatt kiesett a gép, szinte elhanyagolható. Több mint 32.000 hektár alatt ez igazán jó eredmény.

Röviden összefoglalva, mit tudna mondani, ha valaki érdeklődne az AGRIO után?

Hihetetlenül megbízhatónak tartom, másrészt volt már rá precedens, hogy egy ismerősömnek kértem ajánlatot egy új gépre, és a gyári oldalon egy szoftver segítségével rendkívüli mértékben személyre szabhatóan tudok összeállítani egy számomra ideális gépet, amit eddig más gyártónál nem tapasztaltam. A kollégámmal egy jó másfél-két órát eltöltöttünk a legapróbb opciós részletek kiválasztásáig, a szakaszolások számától és szélességétől kezdve a   különböző csapok típusáig, de így csak olyan dolgok kerültek bele, amikre mindenképp szükség van. Szóval tényleg nagyon részletes. Mindenkinek csak ajánlani tudom az AGRIO permetezőket!

Fotók: a gyár és a szerző felvételei

Bővebb információ az AGRIO permetezőkről: Kattintson a logóra!
Az AGRIO gyárról

Az Agrio vállalatot 1993-ban alapították és már a kezdetektől fogva növényvédelmi gépek gyártásával és kereskedelmével foglalkoztak. A GSB német permetezőgépgyárral való együttműködés nagy jelentőséggel bírt a vállalat fejlődése szempontjából, melytől nemcsak értékes információkat kaptak a jó minőségű, hatékony és megbízható permetezőgépek gyártásához, hanem a szórókeret licencét is átvették. Egy másik jelentős mérföldkő volt az Agrio történetében, amikor több, mint 10 éven át együttműködött a német Inuma céggel, melynek részegységeket és komplett permetezőgépeket is szállítottak. Már ekkor nagy figyelmet fordítottak termékeik magas minőségére és ezáltal számos nemzetközi piacon ismertté váltak. Ebben az időben Európa több, mint 12 országában lehetett találkozni permetezőgépeikkel. Az Agrio büszke a több, mint negyed évszázados történelmére, mely alatt hosszú utat járt be a régebbi permetezőgépek felújításától a komplett, modern, vontatott és önjáró permetezőgépek, valamint önjáró cserefelépítményes modellcsaládok gyártásáig. Egy kis cégből 90 főt foglalkoztató vállalattá váltak, gyártóüzemük 17.000 m2-es.
A cég legnagyobb érteke a védjegye. Az Agrio név a minőségi permetezőgépek és az olyan szakembergárda szinonimája lett, akik értenek a munkájukhoz és mindig a vásárlói igények kielégítésén dolgoznak. Jelenlegi permetezőgépeik a legmodernebb technológiát képviselik a vegyszerek és műtrágyák legpontosabb kijuttatásához. Folyamatosan vásárlóikra összpontosítanak, nagy hangsúlyt fektettek és fektetnek ma is a gépek egyszerű kezelhetőségére, megbízhatóságára, valamint a vevőszolgalatra, mely elsősorban telefonos konzultációval és szerviztechnikusaik helyszíni látogatásaival biztosítja a kapcsolattartást partnereikkel. Az Agrio permetezőgépeknek már több, mint 3000 vásárló szavazott bizalmat. 2020. július 1-től a gyártó permetezőgépei Magyarországon is elérhetővé váltak, köszönhetően az ANDEST-2005 Kft-vel megkötött exkluzív importőri szerződésnek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nagy tömeghez extratartós gumiabroncsot

2024. december 16. 16:10

Legelőször az Alliance VF750/50R26, VF650/65R38 és VF620/70R46 méretek lesznek azonnali hatállyal elérhetők.

Terepre tervezve: újdonság érkezett a John Deere-től

2024. december 12. 16:10

Számos feladat végrehajtása hatékonyabbá válik az új Gator XUV 875M géppel, amely mostantól nagyobb rakodókapacitást, több kényelmet kínál.

Jön az AGROmashEXPO 2025!

2024. december 12. 12:40

2025-ben ismét megnyitja kapuit hazánk legjelentősebb mezőgazdasági eseménye, a 43. AGROmashEXPO kiállítás és vásár.

Megújult szervizháttér az AGRI CS Magyarországnál

2024. december 11. 10:40

A Case IH kizárólagos magyar márkakereskedőjeként az AGRI CS Magyarország Kft. számos jelentős átalakulással fut neki 2025-nek.

40 milliós kár keletkezett a felborult permetezőgépben – hogyan kerülhetők el a hasonló balesetek?

2024. március 10. 08:10

A permetezők a legborulékonyabb mezőgazdasági gépek közé tartoznak. Elsősorban a felépítési arányaik miatt, illetve az általuk szállított, nagy mennyiségű, könnyen mozgó tömegnek számító folyadék révén.

Figyelem! Egyelőre szigorúan tilos a permeteződrónok használata a magyar földeken!

2019. február 21. 05:38

A Nébih felhívja az érdeklődők és érintettek figyelmét, hogy drónok növényvédelmi használata még nem engedélyezett, arra csak a jogi környezet kialakítását követően nyílik lehetőség.

Hat gyakorlati szempont - egy Kverneland permetezőgép

2021. augusztus 24. 06:57

Az iXdrive S6 önjáró permetezőgépek elérhetők 4250, 5200 és 6150 literes permetlé-tartállyal, 250 és 300 lóerő teljesítményű motorral. A szórókeret szélessége 24 métertől 40 méterig kérhető acél vagy alumínium kivitelben.

Gépészet Képgaléria

KUBOTA munkagépek – 360°-os teljesítmény a 100%-os sikerért

2024. május 24. 16:10

A Kubota szortimentjében a hatékony mezőgazdasági munkához elengedhetetlen munkagépek széles választéka is megtalálható.