Gépészet

ANGELONI – Strapabíró talajművelő gépek a magyar gazdálkodóknak

Agrofórum Online

Az ANGELONI már 70 éve gyárt mezőgazdasági munkagépeket, melyeket kezdetben Olaszországban, majd egész Európában viszonteladókon keresztül értékesít. A cég 1947-ben kezdte meg a működését. Akkor még homlokrakodókat, fronthidraulikákat, tolólapokat gyártottak, majd bővítették a kínálatukat, és a talajmegmunkáló gépek gyártásába is belefogtak. Sikertermékeik lettek az ekék, tárcsák, talajlazítók és kultivátorok. Céljuk volt, hogy a térség extrém kötött talajaira strapabíró, minőségi munkagépeket kínáljanak a helyi gazdálkodóknak. A strapabíró gépek gyártásának alapfeltétele a minőségi alapanyag, és ehhez a svéd HARDOX anyagait használják fel.

A fejlesztések és a partnerek igényeinek kielégítése folyamatosan inspirálja a cég vezetését, amit a 2008-as és 2014-es évben az EIMA nemzetközi vásáron alá is támasztottak egy-egy innovációs különdíjjal.

Magyarországon az IKR Gépkereskedelmi Kft. 2015-ben vállalta fel a márka népszerűsítését és forgalmazását. Az együttműködés során megfogalmazott közös cél egy olyan mezőgazdasági munkagép kínálat létrehozása a magyar piacon, amely kielégíti a kis-, közép- és nagy gazdaságok eltérő igényeit.

ANGELONI talajlazítók

Az olasz ANGELONI talajlazítók már 30 éve dolgoznak Közép-Európa gazdaságaiban. A gépeket a közép-olaszországi agyagos, kötött talajokra tervezték, így anyagminőségük és strapabírásuk bőven teljesítik a magyar gazdák elvárásait. Az ANGELONI Breaker talajlazítók gerendelyét a megszokottal ellentétben nem szögprofil acélból készítik, hanem svéd acélból gyártott körprofillal. A lazítókések biztosítása szakítócsavaros és hidropneumatikus biztosítással is rendelhetők. Talajlazítóink széles kínálata érhető el 1-11 késes kivitelben és 80-550 lóerő között. A maximális munkamélység típustól függően 50-55-70 cm (DP/MD/SD széria).

A lazított talaj elmunkálására dupla-tarajos, egysoros tárcsás (560 ás 610 mm-es csipkés tárcsalapokkal) és kétsoros hullámos tárcsasor áll a rendelkezésre. A tárcsalapokkal szerelt elmunkáló már a lazító egység elé is csatlakoztatható, így a tarlóhántás a lazítással egy menetben történik meg.

ANGELONI POKER

Az ANGELONI POKER féligfüggesztett kultivátor 3-4-5 és 6 méteres kivitelben érhető el az IKR Gépkereskedelmi Kft. kínálatában. Ez a méretválaszték megfelel a kisebb traktorokkal kisebb területen és a nagy területen erős traktorokkal gazdálkodóknak is. A 3 méteres kivételével az összes típus összecsukható. Szállítási szélességük 2,5 méter.

A gép megbízhatóan elmunkálja a talajfelszínt, finomra aprítja a rögöket, és egy jól visszatömörített magágyat hagy maga után. A munkagép a következő munkaszekciókra bontható: traktorkeréknyom lazítás, simítás, szeletelő tárcsasor, rugós fog vagy rugós kapás egység, dupla-hullámos aprító tárcsasor, lezáró henger (pálcás v. tarajos v. tömör).

Mivel munkagépünk 20 cm-es mélységig képes a talajt megmunkálni, ezért nemcsak magágyelőkészítésre alkalmazható, hanem szántás kiváltására és tarlóhántásra is!

Az ANGELONI POKER gépekre a gyártó 2 év garanciát vállal!

ANGELONI SUPERFLY ekék

Az ANGELONI SUPERFLY függesztett váltvaforgató ekék 2-től, 6 fejes kivitelig érhetők el az IKR Gépkereskedelmi Kft. kínálatában. Az ekék gerendelymagassága 80 cm, ekefej osztása 96 cm, ami ideális a magyarországi gazdálkodóknak. Ez a típus elérhető könnyített és erősített kivitelben is. A standard gerendely átmérő 120×120 mm-es, viszont az erősített 120×180 mm. Az anyagminőséget nem bízták a véletlenre, ezért az ekék szigorúan HARDOX svéd acélból készült elemekből épülnek fel.

Az ekefejek szakítócsavaros biztosítással és csapos fogásszélesség állítással vannak szerelve, amelyet 3 fokozatban lehet állítani. Az ekék rendelhetők teli vagy réselt kormánylemezekkel, kukorica előhántókkal és beforgató lemezekkel.

IKR Gépkereskedelmi Kft.
Cím: H-2943 Bábolna, IKR Park

Beke Gábor  : 06-30-955-8800
Bánki Loránd: 06-30-935-7053

www.ikrgepker.hu
IKR, Partner a sikerhez

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

Vízmegőrző gazdálkodást folytat eredményesen a kisalföldi gazda az Omikron gépeivel – elárulta a titkokat

2026. október 1. 13:10

Minden gazda keresi a megoldást az időjárás jelentette kihívásokra, és bár a válaszok eltérők lehetnek, egy biztos: az átgondolt kialakítású, hatékonyan dolgozó munkagépek elengedhetetlenek a jövedelmező növénytermesztéshez. Egy kisalföldi gazda az Omikron termékei mellé tette le a voksát.

AMAZONE - AGRITECHNICA Innovations 2022 - II. rész

2021. október 24. 05:36

Az Amazone Group közelmúltban tartott igen gazdag virtuális bemutatójának második fejezetében folytatjuk az újdonságok ismertetését.

Sorközművelő kultivátorokkal bővül a Väderstad gépkínálata

2023. február 9. 10:41

A Väderstad felvásárolja a dán Thyregod cég egyes részeit, melynek révén a vállalat termékportfóliója a sorközművelő kultivátorok teljes termékskálájával egészül ki – tájékoztat a talajművelő- és vetőgépgyártó.

A tökéletes beforgatás záloga - Ceus 3000-TX és 4000-TX rövidtárcsa-kultivátor kombináció

2021. július 26. 07:38

A tárcsák és a kapák kombinálásával a Ceus tökéletes beforgatást biztosít akár 15 km/h-s munkasebesség mellett.

Díjazták a 2018-as év legjobb magyar mezőgépeit

2018. január 28. 11:51

Három magyar fejlesztésű és gyártású mezőgazdasági gépet díjazott a szakmai zsűri az idei AGROmashEXPO kiállításon.