-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Gépészet

Felizmosították a Bobcat kompakt kerekes rakodóit

Agrofórum Online

Fontos frissítéseket kaptak a Bobcat „kis” kerekes rakodói, amelyek ezáltal komfortosabban kezelhetők, illetve nagyobb teljesítményűek lettek.

Hasznos frissítésekkel rukkolt elő kerekes rakodóihoz az amerikai gyökerű, de már jó ideje a dél-koreai Doosan Group tagjai közé tartozó Bobcat. A csúszókormányzású rakodók kifejlesztéséről ismert gyártó két modellnél is változtatott.

Tavaly ősszel az Agrofórum is hírt adott arról, hogy a Bobcat a már meglévő L75-ös és L85-ös kompakt kerekes rakodók mellé felsorakoztatta új, L95-ös csúcsmodelljét. A „kistestvér” elődök 2021-ben, illetve 2022-ben kerültek piacra, és a gyártó úgy tervezte, hogy 2024-ben szintén megkapják azokat a frissítéseket, amelyekkel az L95-öst már alapból felszerelték.

Ennek most érkezett el az ideje, így az új L75-ös és L85-ös modellek is el lesznek látva immár a Bob-Tach nagy teljesítményű eszközcsatlakozással. Ezzel természetesen kompatibilissé válnak a Bobcat más, csúszókormányzású és gumihevederes gépein is alkalmazható munkaeszközökkel.

A fülkében megtalálhatjuk a fűtött, légrugós, szövetkárpitos gyári ülést is, amely magasabb háttámlával és fejtámlával rendelkezik a nagyobb kezelői komfort érdekében. Az ülés terhelésérzékelőt is tartalmaz, így ha a kezelő kiszáll a kabinból, akkor a gép automatikusan leállítja a gémszerkezeten működő berendezést.

Az új Flex drive mód lehetővé teszi a kezelő számára, hogy a motor fordulatszámát kézi gázadással, a gázpedáltól függetlenül, bármikor megváltoztassa a munka során. Továbbfejlesztették a joystick-vezérlést is, megnövelték az előre-hátra irányváltási reakcióidőt, illetve javítottak az emelő és billenő funkciókon. A baloldali kartámaszt szintén áttervezték.

A nagy kapacitású hidraulika immár 100 l/min áramlást biztosít, ezáltal az olyan teljesítményigényes eszközök működtetésére is alkalmas, mint a hómarók és talajtömörítők. A nyomást az eddig 200-ról 225 bar értékre emelték.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Farmtech új tartálykocsival száll harcba a bővülő magyar piacon

2026. január 7. 16:10

Hetedével nőtt 2024-hez képest tavaly a magyar pótkocsipiac, végre óvatosan örülhetnek a gyártók és forgalmazók. A szlovén Farmtech új tartálykocsival próbál a gazdák kegyeibe férkőzni.

Aprítás, zúzás vagy talajkopírozás? A Müthing mulcsozói előtt nincs lehetetlen feladat

2025. december 19. 13:10

Méhlegelők, lucernatáblák, zöldugar szegélyek karbantartására egyaránt alkalmasak a Müthing profi kivitelű, elérhető árú szárzúzói.

Kverneland: innovációk, amelyek új korszakot nyitnak a professzionális mezőgazdaságban

2025. december 17. 14:10

A Kverneland idei újdonságai a műtrágyaszórástól a vetésen át a permetezésig minden területen új mércét állítanak: nagyobb precizitás, kisebb környezeti terhelés.

Fliegl SteerX – a fordulékonyság új dimenziója

2025. december 17. 09:10

Az új, elektronikus SteerX kényszerkormányzás kitágítja a tengelykormányzás határait, mivel a rendszernek már nincs szüksége mechanikus kapcsolatra a vontató és vontatmány között.

A Bobcat gyártójának árfolyama idén már 73 százalékos pluszban van

2021. június 3. 07:04

A vizsgált huszonöt, agráriumhoz kötődő cég közül a saját devizában nézett tőzsdei árfolyammozgás alapján májusban a CNH Industrial NV árfolyama emelkedett a legjobban.

Bobcat: A jövő elkezdődött

2020. október 28. 11:02

A gépeket a jövő igényei szerint tervezik, ami azt jelenti, hogy sokkal erősebbek, sokkal hatékonyabbak lesznek és a Bobcat márkát híressé tevő sokoldalúságukat és megbízhatóságukat is megtartják.

Kompakt, de erőteljes Bobcat kerekes rakodó született

2023. október 3. 14:40

Számos frissítéssel érkezik a Bobcat új kompakt kerekes rakodója, amelynek igencsak meggyőző a 75 LE teljesítményű motorja, illetve az akár 100 l/min kapacitású hidraulikaszivattyúja.

Mi már tudjuk mi lesz a BL-döntő szünetében! Mutatjuk is

2019. június 1. 05:38

Európa egyik legnézettebb sportműsorában mutatkozik be a Bobcat Bajnokcsapat.