Gépészet

Kompakt tárcsa dömping

Agrofórum Online

A tárcsás talajművelő eszközök fejlődésében külön kategóriát képviselnek a kompakt tárcsák, amelyek kialakulását és elterjedését a szerkezeti hosszúság csökkentésének követelménye indokolta.

Az új tárcsák használhatóságát bizonyítja, hogy napjainkban minden mezőgazdasági gépgyár létrehozta a saját változatát. Német nyelvterületen „kurz”(rövid), angolszász területen „kompakt” tárcsaként elnevezve arattak nagy sikereket.

A kompakt tárcsák alkalmazási területe viszonylagos újszerűségük következtében, rendkívüli népszerűségük ellenére, ma még nem teljesen tisztázott, esetenként vitatható. A tárcsalevelek egyenkénti csapágyazása és kerethez kapcsolása lehetővé teszi a két tárcsasor párhuzamos – egymáshoz viszonylag közeli – elhelyezését. Az építési előnyből ugyanakkor felhasználási hátrány is származhat, mert a tárcsalapok alacsony fajlagos terhelése miatt sok esetben –főleg kötött talajon – a szükséges mélység nem érhető el. Sőt, az egyes konstrukcióknál megfigyelhető rugós tárcsalevél felfüggesztés, amely köves talajokon megelőzheti a meghibásodást, a mélység egyenletesség szempontjából hátrányos.

A rugós tárcsatartó nem biztosítja az egyenletes munkamélységet

A kompakt tárcsák fejlesztésének két területe figyelhető meg. A művelőelemek öblössége és vontatási szöge egyaránt csökkenő tendenciát mutat. Ez az irányzat odáig jutott, hogy egyes típusoknál sík tárcsát (tárcsás csoroszlyát) alkalmaznak, 0 fokos vontatási szöggel. Az ilyen gépek keverő, mulcsképző hatása, vagyis tarlóhántás célú alkalmazása megkérdőjelezhető, bár a tárcsalevelek csipkézettsége, hullámos kivitele segítséget jelent.

Különböző tárcsalap kialakítások

Vaderstad Cross Cutter speciális tárcsalap sekély műveléshez

 

A vontatási szög hatása a munkaszélességre

A fejlesztés másik területe a művelési sebesség növelésére irányul. Az USA-ban olyan kompakt tárcsákat reklámoznak, amelyek 15-20 km/h sebességgel dolgoznak. Természetesen ezeknél a gépeknél a vontatási szög a nullához közeli, mert különben az oldalirányú talajszállítás mértéke elfogadhatatlan lenne.

John Deere 2680H gyorsművelő tárcsa

A nagy sebesség nem mindig előnyös

A kompakt tárcsa kiválasztásánál két nagyon fontos szempontra hívjuk fel a figyelmet. Napjainkban még kevés gyártmánynál találkozhatunk a tárcsalapok szögállítását lehetővé tevő megoldással, pedig az alacsony fajlagos tárcsalap terhelés miatt a megkívánt munkamélység elérése érdekében szükség lenne erre a lehetőségre. A gyártmányok nagy többsége rögzített beállítási szöggel kerül piacra, de ismeretesek olyan gyártmányok, ahol a beállítási szög a tárcsalevelek függőleges tengelyének elforgatásával (egyes típusoknál a traktor vezetőfülkéből működtetett hidraulikus szerkezettel) szabályozható.

Tárcsalevél szögállító szerkezet

A másik szempont, a tárcsalapok csapágyazását is magába foglaló tárcsatartó konstrukciós elrendezéséből adódó anyagáramlási probléma. Abban az esetben, ha a tárcsatartó, a tárcsalap homorú – munkavégző- oldalán kerül elhelyezésre, a nagy mennyiségű tarlómaradványt is tartalmazó talajáram nagy valószínűséggel ismétlődő eltömődést eredményez. Mindezekből következik, hogy a rendkívül széles választékból a tárcsalevél domború oldalán csapágyazott, szögállítási lehetőséggel és hatékony elmunkáló berendezéssel ellátott változatok beszerzése és használata javasolható.

Talajáramot akadályozó csapágyazás

A traktor teljesítmény növelési tendenciák követése magával hozta a kompakt tárcsák méretének növekedését. Napjainkban már nem ritkák a 10 métert meghaladó méretű változatok, amelyeknél a szárnyrészeken dolgozó tárcsalevelek terhelésének megfelelő biztosítása néha problémát okoz.

A szállító kerekek segítik a szárnyterhelést

A nagy szélességű kompakt tárcsák általában vontatott kivitelben készülnek, konstrukciós különbség a tárcsalevelek felfüggesztése, illetve a lezáró hengerek kivitelében található. Komoly kihívást jelent a nagy szélességű tárcsák európai közúti szállítási követelményeinek kielégítése. A szállítási szélesség egyes típusoknál elfogadható, mert nem haladja meg a vontató traktorét, de a munkavédelmi előírást (a munkavégző szerszámok burkolását) egyik sem teljesíti.

Vaderstad tárcsa munka helyzetben

Pöttinger tárcsa szállítási helyzetben

A következőkben néhány amerikai és európai konstrukciót mutatunk be, amelyek feltételezik a gazdaságos táblaméretet és a megfelelő teljesítményű traktor meglétét.

Amazone Catros nagy teljesítményű kompakt tárcsa

Degelman/Kinze (USA) nagy teljesítményű kompakt tárcsa

Köckerling Rebel nagy teljesítményű kompakt tárcsa

Lemken Gigant nagy teljesítményű kompakt tárcsa

Rabe (Gregoire Besson) nagy teljesítményű kompakt tárcsa

Pöttinger Terradisc nagy teljesítményű kompakt tárcsa

A kompakt tárcsák szélessége, a művelés sebessége azonban nem növelhető a „végtelenségig”. Ezért felhasználási lehetőségük szélesítését, az eredeti elképzelés, a szerkezeti rövidségből adódó kombinációs képesség területén lehet megvalósítani. Az ilyen megoldásokról (pl. kompakt tárcsa +vetőgép) majd egy másik alkalommal fogunk beszámolni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Idén is népszerű volt a Väderstad szántóföldi gépbemutató sorozata + videó

2025. augusztus 14. 13:10

Már közel három évtizedes hagyományra tekint vissza a Vaderstad Kft. szakmai bemutatója, országjáró körútja, ahol a gazdák a szántóföldön ismerkedhetnek meg a svéd mezőgazdasági gépgyártó kiváló termékeivel.

Gyors, erős, pontos – ismerje meg a Köckerling új óriását!

2025. augusztus 6. 16:10

A Köckerling Allrounder 1230 kultivátora nagy munkaszélességgel, precíz mélységtartással és sokoldalú felhasználással hódít a földeken.

Gyengülést hozott a július a mezőgazdasági pótkocsipiacon

2025. augusztus 5. 14:10

Összesen 565 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2025 első hét hónapjában Magyarországon. Ez 7,4 százalékos plusz tavalyhoz képest.

Tízéves mélypontra süllyedt az európai traktorpiac 2024-ben

2025. július 30. 11:10

Drámai visszaesés az európai traktorpiacon: tízéves mélypont, 8,1%-os csökkenés – és a magyar piac még ennél is nagyobbat zuhant.

A nyári talajművelés eljárásai és eszközei (2/2.)

2019. május 26. 06:28

A nyári talajművelés fő feladata a nyár elején, közepén betakarított növények tarlójának művelése, ápolása és a lazításos alapművelés műveleteinek elvégzése. Az összeállításban olvashatnak a tarlóhántás eszközeiről, a hántott tarló ápolásáról és a forgatásnélküli alapművelést megalapozó nyárvégi középmélylazításról.

Lemken újdonságok az AgrárgépShow-n - Rubin 10 rövidtárcsa és Diamant 16 eke

2019. február 3. 15:58

A Lemken 2019-ben is bemutatta Budapesten a legújabb talajművelő gépeit. Az ősszel Franciaországban debütáló eszközöket a magyar gazdálkodók az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon járhatták körbe.

Lengyel Agro-Tom talajművelő gépek a magyar földekre

2018. június 27. 11:32

A lengyel Agro-Tom talajművelő gépek kiváló minőségben és versenyképes áron vásárolhatók meg a Start-Agro Kft.-től.

Gépészet Videó

Mikor jó választás az ékgyűrűs rögtörő a tárcsához?

2023. július 27. 09:10

A betakarítást követően most a tarlóhántás ideje van itt. Ennek a klasszikus eszköze a tárcsás borona. A tárcsák számítanak a magyar tulajdonú Metalwolf Kft. legismertebb talajművelő gépének.