Gépészet

Magyar gépek a gazdák igényei szerint – Folyamatos termékfejlesztés a Sokorónál

Agrofórum Online

A több mint 60 éves múltra visszatekintő magyar gépgyártó, a Sokoró Kft. folyamatosan fejleszti termékeit. Ennek lehettem tanúja az idei AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon is, ahol a vállalat népszerű tárcsás boronájának legújabb változatát, valamint a jelentős módosításokon átesett rendsordóját járhattam körbe Gőcze Bálint műszaki igazgató társaságában. A standon mindezek mellett a Mulcsmester mulcskultivátor is helyet kapott - még ha csak egy poszter formájában is.

Egyszerű felépítés, könnyű karbantartás, időtálló konstrukció

Amikor a második nap délutánján megérkeztem a Sokoró Kft. standjához, több gazdálkodó is a SET-GM tárcsás boronáról faggatta a gyártó szakembereit. Az érdeklődés jelentős volt az egész kiállítás alatt, ami nem véletlen, hiszen egy már bizonyított konstrukció némiképp átszabott változatáról van szó. „Ez a géptípus nagyon kelendő nálunk. Masszív, erős, és több évnyi fejlesztés van mögötte. Folyamatosan gyűjtjük a vevői visszajelzéseket, és próbáljuk kielégíteni a termelők igényeit” – mondta el élő Facebook bejelentkezésünkben Gőcze Bálint.

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon egy 4,2 tonnás, 4,5 méter munkaszélességű gépet állítottak ki, aminek középváza, futóműve és vonórúdja teljesen megegyezik a 4, 5 és 6 méteres kivitellel. A különbség a felhajtható szárnyakban van, hiszen a gép méretét a tárcsalapok száma határozza meg.

A gép állítása egy egyszerű állítórúddal történik, a szárnyak hidraulikusan csukhatók és nyithatók. „Mindegyik munkahenger menetesen állítható, minden egyes forgáspont külön zsírozható, amelyik pedig nem zsírzott, azt speciális, nagy keménységű beütőpersellyel láttuk el, ami megnövelt élettartammal rendelkezik. Ráadásul ezek nagyon könnyen és olcsón cserélhetők” – kezdte a gép részletes bemutatását a műszaki igazgató.

A tárcsás borona minden egyes lábát gumis rugózással látták el. Ez különösen fontos akkor, ha a gép kavicsos területre ér, esetleg nagyobb fadarabok, rönkök maradtak vagy kerültek a földbe. A megoldásnak köszönhetően a láb 3-4 centimétert is elmozog hátrafelé, így a munkagép nem dobja meg, nem rázza szét a traktort. Az 560 milliméter átmérőjű és 6 milliméter vastagságú tárcsalapokat több ezer hektárra készítik, amiket gondozásmentes csapágyakkal rögzítenek. A Sokoró Kft.-nél a legfontosabb elv, hogy mindenből a lehető legjobb minőséget használják – legyen az saját gyártású elem vagy beszállítói alkatrész.

A gyártó a vevői igényeket kielégítve a szélső terelőket szélső vágótárcsákra cserélte, amelyek szintén nagy keménységű lemezből készülnek.

„A gép hátsó részén található henger pozíciója lemezes megoldással állítható, tehát nem tömődik el, és nincsen szükség még egy hidraulikakörre. Mivel viszonylag sok állítási lehetőség van, így a gép az egyszerűbb tarlóhántástól a nagyobb szármaradványok eldolgozásáig számos feladat elvégzésére alkalmas 5 centimétertől akár 20 centiméter munkamélységig” – tudtam meg Gőcze Bálinttól. A 600 milliméter átmérőjű hengerek minden második darabján karmokat helyeztek el. „A tesztek során és a termelőknél is azt láttuk, hogy nagyon homokos területeken megcsúszhat a henger, amit így ki tudtunk küszöbölni”. A hengerek mindezek mellett egy benyúló sárkaparót is kaptak, ami nedvesebb talajviszonyok között elvégzi a szükséges tisztítást.

Hidrauliksan állítható, masszívabb rendsodró

Az elmúlt évtizedek során a Sokoró Kft. több mint 10 000 rendsodrót gyártott, ám a fejlesztések ebben a szegmensben sem maradtak el. Ennek köszönhetően számos új megoldást tekinthettek meg a gazdálkodók a HUNGEXPO A pavilonjában. A korábbinál sokkal precízebb, zártszelvényes, kilenc csillagkerekes rendsodrót szintén a gazdálkodók tapasztalataira alapozták.

Gőcze Bálint, a Sokoró Kft. műszaki igazgatója és Gribek Dániel riporter a rendsodró előtt – Fotó: Gribek Tímea

„Előre és hátra felkerült egy-egy plusz csillagkerék, hogy a traktor kereke mögötti szármaradványokat, zöldet is meg tudjuk mozgatni. Sokan kérték tőlünk, hogy az egész sort lehessen hidraulikusan mozgatni, így egy kétkörös hidraulikával már fel tudjuk emelni a rendsodró kerekeket, és bármilyen magasságot beállíthatunk a hézagolási rendszerrel” – tudtam meg a szakembertől.

Szintén fontos módosítás, hogy a rugók, valamint a rugótartó pálcák is erősebbek, de masszívabbak az illesztési pontok is, így a csillagkerék nem mozog annyira, ugyanakkor megmaradt a finom, könnyű rugózás, ami a talaj egyenetlenségének lekövetése miatt nagyon fontos. Átdolgozták a teljes futóművet, a korábbi köracélos helyett egy masszívabb lemezes megoldást választottak a fejlesztés során. A rendsodró munkaségessége végül 4-4,1 méter lett, a súlya pedig nagyjából 560 kilogramm.

Mulcsmester a szármaradvány bedolgozására

Egy nagyméretű poszteren mutatták be a Sokoró Kft. standján a Mulcsmester mulcskultivátort, ami a szármaradványok bedolgozásának igazi mestere. A gép elején egy mindkét oldalon élezett vágóhenger található, ami minden függőlegesen álló szármaradványt összedarabol. Mögötte egy hullámos tárcsasor található, ami felaprózza a keresztben feksző szálakat is. Ehhez sárkaparókat is rögzítettek. Középen helyezkedik el két külön rugózott kapasor, amit a sekélyebb műveléshez lúdtalp kapával érdemes felszerelni, de más opcióval akár 20-25 centiméter munkaszélesség is elérhető.

A középre helyezett futómű előtt pálcás simítók vannak, amelyek szállítási helyzetben benyomhatók a váz felé. A gép hátulján egy dupla soros, U profilú henger található, aminek pozíciója külön is állítható.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Precíziós gyomirtás mesterséges intelligenciával: Kverneland és DAT EcoPatch

2025. július 23. 16:10

Az EcoPatch rendszer lényege az AI-alapú látástechnológia, amely képes megkülönböztetni a haszonnövényeket a gyomnövényektől.

Intelligens technológia, elsőosztályú precizitással – John Deere R900-as permetezőcsalád

2025. július 10. 11:10

A John Deere vontatott permetezőinek palettáján a „legek” megtestesítői a 900-as család R-es felszereltségű modelljei.

Egyre jobban fogynak a mezőgazdasági pótkocsik

2025. július 7. 14:10

Összesen 471 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2025 első félévében Magyarországon. Ez 10,8 százalékos plusz tavalyhoz képest.

F8 és F9: silózás felsőfokon a John Deere-től

2025. július 5. 14:10

Még jobb vezetési élmény, intuitív kezelés, még jobb minőségű silótakarmány. A John Deere bemutatja az új F8 és F9 önjáró szecskázógépet.

Megnyitotta kapuit a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow

2020. január 23. 11:54

Megnyílt a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban szerdán.

A szója a zöldítésen kívül is csábító a gazdáknak

2018. március 12. 19:39

A Karintia Kft. tapasztalatai szerint a szójatermesztésben nem lesz jelentős változás, a bioszójával kevesen fognak próbálkozni, a zöldítést pedig más módon oldják meg a termelők.

Élőben jelentkeztünk az AGROmashEXPO első napjáról

2018. január 24. 21:17

Január 24-én megnyitotta kapuit az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás a HUNGEXPO területén, ahonnan az Agrofórum többször is élőben jelentkezett Facebook oldalán.

AGROmashEXPO: azonnal elérhető, készletes gépekkel készül a Massey Ferguson

2023. január 14. 05:26

Az Austro Diesel GmbH. évtizedek óta elkötelezett partnere az AGROmashEXPO-nak, és 2023-ban is rendkívül komoly és teljes értékű Massey Ferguson gépkínálatot mutat be a kiállításon.