Gépészet

Modern technológiák nyomában: gazdaságos repcebetakarítás IDEAL kombájnokkal

Agrofórum Online

A nyár első felében három kiemelkedő minőséget képviselő termékcsaláddal is megismerkedhettem a szentlőrinci Velox-Ker Kft. jóvoltából.

Az innovatív megoldásain keresztül a környezettudatosságot és fenntartható növényvédelmet erősítő Danfoil permetezőgépeket június elején egy szakmai roadshow-n mutatták be a hazai gazdálkodóknak. Júliusban pedig egy pellérdi repcebetakarításra kaptam meghívást, ahol egészen különleges látványban volt részem: egyszerre két Massey Ferguson IDEAL kombájn dolgozott a táblán egy-egy MacDon vágóasztallal.

Hatékony betakarítás

Impozáns látványt nyújtott július első napján az ország egyik legjelentősebb Massey Ferguson felhasználójának számító Pellérdi Gazdakör Kft. két IDEAL kombájnja, amelyek a Baranya megyei táblán éppen repcét takarítottak be. A munka rendkívül hatékonyan haladt, ami nem meglepő, hiszen a kisebb, 8T típusú kombájn 13,6 literes fogyasztás mellett 5,2 hektár/óra átlagteljesítménnyel zárta a 2021-es szezont. Ennél pedig még magasabb szintet képvisel a helyiek által csak Bivalynak becézett újabb, 9T változatú IDEAL, amit szintén a Velox-Ker Kft.-től vásároltak.

Magyarországon három típus érhető el a Massey Ferguson IDEAL kombájnjából. A 7-es, a 8-as, illetve a 9-es széria. A 7T betakarító gépet egyrotoros cséplőrendszerrel látták el, a motorteljesítménye pedig 450 lóerő. A 8-as, illetve a 9-es már 550, illetve 650 lóerő teljesítménnyel rendelkezik. Mindhárom széria opcióban rendelhető hevederes járószerkezettel, amihez a nagyobb gépek esetében 17.100 literes magtartályt is tudunk társítani. Az alapkivitelű magtartály űrmérete egyébként 12.500 liter, ami mellé 140 liter/másodperces ürítési sebesség párosul

– tudtam meg a repcetábla szélén Pintér Sándor értékesítési vezetőtől, miközben a saját szememmel is láthattam, hogy a feladat megkezdése után milyen hamar csukódott vissza az ürítőcsiga, és távolodott el a pótkocsis traktor a megállás nélkül dolgozó IDEAL-tól.

A Bivaly névre hallgató Massey Ferguson IDEAL 9T kombájn MacDon vágóasztallal

Az AGCO világszerte gazdálkodók és bérvállalkozók bevonásával kezdte meg a fekete – a teljes hitelesség kedvéért pontosabban antracit – kombájnok fejlesztését, hogy a piacon elérhető legjobb gépet alkossák meg. A tapasztalatok gyűjtése a széria 2019-es bevezetése óta csak fokozódott. Így aztán nem meglepő, hogy az IDEAL mostanra egy rendkívül megbízható, óriási teljesítménnyel rendelkező szériává vált. A 9T típus HELIX rotorjai például 600 milliméter átmérőjűek és 4837 milliméter hosszúak. Ennek köszönhetően a termény cséplésére és leválasztására nagyobb felület, vagyis több idő áll rendelkezésre. Ez szavatolja a kiemelkedő minőségű munkát.

A MacDon vágóasztalok új szériája

A Pellérdi Gazdakör Kft. két kombájnját MacDon vágóasztalokkal szerelték fel, amiket szintén a Velox-Ker Kft.-től rendeltek.

Cégünk tavaly év végétől lett a MacDon hivatalos, országos márkakereskedője. A gyártó portfóliója széles, de kimondottan a betakarítás-technológiára specializálódott. Ezekből a legfontosabbak a flexibilis, hevederes vágóasztalok, valamint az önjáró kaszák. Úgy gondoljuk, hogy ezeknek Magyarországon is van piaca

– részletezte Pintér Sándor.

A MacDon robusztus vágóasztala nem lett nehezebb, hiszen sok elemet alumíniumból készítettek

A Baranya megyei betakarítás során lehetőségem nyílt összehasonlítani a kifutó szériás FD1-es, valamint az új, FD2-es típusú vágóasztalokat, hiszen a két kombájn ezekkel vágta a repcét. Az újítások, fejlesztések egy része már távolról is feltűnt, de egy rövid pihenő közben Pintér Sándorral közelebbről is megvizsgálhattuk a MacDon adaptereket.

Az FD2-es széria esetében az elődhöz képest megnövelték a kaszasebességet, amivel párhuzamosan a heveder is mélyebb lett. A vázszerkezet robusztusabb, de nem nehezebb, mert a gyártó nagyon sok helyen alumíniummal váltotta ki az addig acél, illetve fém alkatrészeket, elemeket. Amíg az FD1-es szériánál opcionálisan rendelhető megoldás volt, addig az FD2-es vágóasztaloknál már alapkivitelben oldható meg a két szélső heveder sebességének fülkéből történő állítása.

Ezen felül további változás az FD1-es szériához képest, hogy az FD2 szériához opcióban elérhető az úgynevezett ContourMax. Ezzel a hidraulikus állítású támkerékkel a tarlómagasságot lehet szabályozni, illetve az asztal kimerevített állapotában talajkopírozásra is lehetőséget nyújt.

A Velox-Ker Kft., mint a MacDon vágóasztalok országos márkakereskedője, bármely gyártó kombájnhoz tud vágóasztalt biztosítani különböző méretekben 7,6-tól egészen 15,2 méterig, többek között a hazánkban legelterjedtebb 9,15 illetve a 10,6 méteres munkaszélességben is.

Tekintse meg videónkat a Danfoil permetezőgépekről, az IDEAL kombájnokról és a MacDon vágóasztalokról!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Aprítás, zúzás vagy talajkopírozás? A Müthing mulcsozói előtt nincs lehetetlen feladat

2025. december 19. 13:10

Méhlegelők, lucernatáblák, zöldugar szegélyek karbantartására egyaránt alkalmasak a Müthing profi kivitelű, elérhető árú szárzúzói.

Kverneland: innovációk, amelyek új korszakot nyitnak a professzionális mezőgazdaságban

2025. december 17. 14:10

A Kverneland idei újdonságai a műtrágyaszórástól a vetésen át a permetezésig minden területen új mércét állítanak: nagyobb precizitás, kisebb környezeti terhelés.

Fliegl SteerX – a fordulékonyság új dimenziója

2025. december 17. 09:10

Az új, elektronikus SteerX kényszerkormányzás kitágítja a tengelykormányzás határait, mivel a rendszernek már nincs szüksége mechanikus kapcsolatra a vontató és vontatmány között.

Magágyat készít, szántást munkál el, bokrosít: Földmester kompaktor

2025. december 16. 13:10

Bár a forgatásos talajművelést egyre gyakrabban kerülik a magyar gazdák is, néha szükség lehet a szántás elmunkálására, de a Güttler Földmester kompaktor emellett magágykészítésre, sőt bokrosító hengerezésre is alkalmas.

Vásároljon új John Deere kombájnt kedvező árfolyamon, amit kifizethet akár terménnyel is!

2020. április 3. 08:56

Új kombájnberuházásnál a gép műszaki és specifikációs tulajdonságai mellett sokszor az egyik legfontosabb kérdés a különböző beruházást segítő megoldások lehetőségei a finanszírozás tekintetében. A legújabb KITE akcióban többféle megoldással igyekeznek segíteni a leendő kombájnvásárlókat ezen a területen is.

Nemesgörzsönyi aratás Versatile kombájnnal (+VIDEÓK)

2018. július 30. 13:33

A Versatile Vector 425 kombájn 6000 literes magtartállyal rendelkezik, ami alapfelszereltségként rendelkezik a hidropulzátor rendszerrel.

Gépészet Videó

Idén is innovációs díjat kapott a John Deere

2020. december 17. 06:03

A John Deere második éve kapta meg a jelentős technológiai kiállítás, a Consumer Electronic Show, azaz a CES innovációs díját.

Tudja-e Ön? - Hogyan alakultak ki napjaink óriási kombájnjai? (IV. rész)

2020. július 22. 04:36

A nagy területen gazdálkodó farmerek, a termelési körülmények változásához igazodva a közeljövőben várhatóan növelik keresletüket az önjáró burgonyakombájnok iránt.