Gépészet
Fizetett tartalom

Tapasztalatok az őszi magágykészítésről

Busa Bt.

Vallás kérdése, hogy ki minek tudja be, de unalmasnak nem nevezhetjük a szántóföldi növénytermesztést az elmúlt években. Nagyjából egy hétre előre tudunk időjárást saccolni, hogy messzire ne menjünk, az év elején mindenki szaharai körülményekre készült, majd mire vetésre került az idő, megjött a csapadék és a hideg is, így egy egész hónapra megrekedtek a növényeink.

Most épp úgy tűnik, hogy az idei ősz nem lesz olyan gyilkos száraz, mint tavaly, de a tanulság kedvéért beszéljünk kicsit a tavalyi év száraz időjárásának tapasztalatairól.

Mozgalmasan zárult a tavalyi évünk a Busánál. Hirtelen a szezon végén megugrott a magágykészítő értékesítésünk és mindenki hasonló indítékkal jött hozzánk. Érdekes történeteket meséltek a partnereink.

A szélsőséges száraz időjárásban már nem volt elég a tudatos talajművelési technológia sem, hiába a fokozatos mélyítés, ugyanúgy elművelhetetlen területekkel álltak szemben a megfontoltak és azok, akik egyből megszántották a tarlót. Nehéz és nehezebb feladat volt.

Az egyik ilyen vevőnk mesélte, hogy az évek folyamán eltávolodtak tőlünk, de idén elő kellett venniük az udvar sarkából a hosszú – hosszú évek óta csak pihenő forgókapájukat. Akkora volt a baj, hogy bocsánatot kellett kérni az öreg géptől és nagyon örültek, hogy kihúzta őket a bajból, el tudtak vetni, de ami fontosabb, ilyen szélsőséges körülmények közt is kikeltek a növények. Hát eljöttek hozzánk és gyorsan vettek egy újat is.

A forgókapa józan paraszti ésszel felfogható, miért boldogult ott, ahol más nem. Ha elképzeljük a földünkön a problémás rögeinket, megpróbálhatjuk kapával szétvágni, elgurulnak. Megpróbálhatjuk tárcsázni, csak görgetjük őket. Próbálkozhatunk nehéz hengerrel, talán néhányat széthasítunk. A forgókapa rotorja azonban nagy sebességgel belecsap éles késével a rögökbe, majd a kés lefele kezd vágni, így a rögöknek nincs hova elmozdulni, tovább haladva a kés előre mozdulva még hasít egyet rajtuk. Minél gyorsabban megyünk, annál nagyobbat üt, nem mellesleg annál nagyobb területtel végzünk.

Az első sztori csak egy volt, ráadásul a szerencsésebbek közül. Volt, aki már eladta a forgókapáját és most ébredt rá, hogy attól, hogy jó körülmények között mással is lehet boldogulni, szélsőséges problémákra nincs jobb, mint egy Busa.

Nyitókapa variációk

Belső sárkaparós léces- és gumihenger

Az ilyen régi új vevőink nem csak a korábban megszokott tartósságot és hatékonyságot találták meg nálunk, de láthatták, hogy nem csak ülünk a babérjainkon. Új fejlesztéseink egyre szélesebb és szélesebb területen teszik használhatóvá a gépeket, így aki eddig csak ősszel használta, mert feléjük a tavasz nedves és ragadós talajokat jelent, örömmel tapasztalta, hogy az új kapa opciókkal és az eldugulásmentes törőhengerekkel a tavaszi vetéseknél is nagy hasznát vehetik a régi új gépüknek.

Ha az idei ősz csapadékosra sikeredne, a megoldás készen áll! -Busa Forgókapás Magágykészítő

www.busabt.hu

www.facebook.com/busamezogazdasag

www.instagram.com/busaagriculture

www.youtube.com/busabt

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkentett menetszámban, költségtakarékosan termel egy magyar biogazdálkodó a Väderstad gépeivel

2026. október 14. 12:10

Szabályos „flottát” hozott létre Väderstad gépekből egy magyar biogazdálkodó, aki nem véletlenül tette le voksát a svéd márka mellett. Megbízható munkaeszközökre tett így szert a vetés és talajművelés, gyomszabályozás terén.

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

Füvesítési kisokos – füvesítsünk fűmagvetéssel!

2021. október 25. 05:36

Ki ne szeretné a gyönyörű, lehetőségekkel teli, hullámzó fűtengert? Kiváló helyszíne a kerti élményeknek, pihenésnek, és bizony az unalom elűzésének is, ugyanis tagadhatatlanul az egyik leginkább munkaigényes részéről van szó a portának. Itt az ideje, hogy belevágjunk a saját gyepünk vagy pázsitunk telepítésébe!

Case IH sikerek Amerikában és Európában

2019. január 31. 06:15

A Case IH társaság 3 mezőgazdasági innovációs díjat nyert az AE 50 (American Society of Agricultural and Biological Engineers) értékelésben. Továbbá a párizsi SIMA 2019 kiállítás megnyitása előtt a zsűri már bejelentette a díjazottak listáját, amelyen szintén szerepel a CNH Industrial társaság globális brand-je a Case IH.

Hogyan alakítsuk ki a zöldségeskertünket?

2023. február 27. 04:36

Kérem segítségüket abban, hogy hogyan alakítsuk ki a zöldségeskertünket? Mire kell figyelnünk a tervezés során?

Napraforgók ideje

2022. augusztus 1. 06:37

A rendkívül szélsőséges rossz minőségű talajok kivételével mindenütt megterem a napraforgó, viszont nagy termést mélyrétegű, jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag talajon termesztve várhatunk.