Gépészet

Új szálastakarmány-betakarító és talajművelő gépek a New Hollandtól

Agrofórum Online

A CNH Industrial, amint arról korábban beszámoltunk, megvásárolta a Kongskilde szálastakarmány és talajművelő üzletágát. A Kongskilde csoporttal kötött megállapodás fontos eleme a New Holland cég globális stratégiájának, amelynek célja a vásárlók igényének teljes körű kielégítése oly módon, hogy portfólióját kiegészíti talajművelő gépekkel, ugyanakkor bővíti szálas- és silótakarmány betakarító gépválasztékát.

Ennek eredményeként a New Holland széles munkagép választékhoz jutott, amelyeket korábban Kongskilde, Överum, JF és Howard néven ismertünk. A felvásárlást követő fejlesztések első eredményei az Agritechnica kiállításon jelentek meg. A bemutatott eszközök egyértelműsítették a cég politikáját, amely szerint a korábbi konstrukciók a New Holland szín és formavilágát fogják követni.

Carlo Lambro, a New Holland mezőgazdasági üzletágának elnöke szerint a cég a termékskála szélesítésével igyekszik a vásárlók termelékenységének és hatékonyságának maximálásához hozzájárulni. „A mezőgazdasági gépek teljes körű technológiai integrálódására törekszünk. Ezt cégünk gyártástechnológiai kiválósága és a Kongskilde cég szakértelme teszi lehetővé. A Kongskilde saját területén vezető szerepet vívott ki a hagyományokra és a tudásra alapozva, ezt felhasználva folytatjuk a fejlesztést, annak érdekében, hogy a legjobb munkagép portfóliót hozzuk létre”.

A széna- és szálastakarmány gépek közül a  DiscCutter F 320P frontfüggesztésű kaszáló-kondicionáló és a DiscCutter 320P hátsó függesztésű kaszáló-kondicionáló berendezést (hidraulikus függesztéssel és kő elleni biztosítással) mutatták be először.


DiscCutter F 320P frontfüggesztésű kasza


DiscCutter 320P hátsó függesztésű kasza

A két új gép csatlakozott a New Holland „sárga színű” gépcsaládhoz, amelynek jól ismert tagjai a nagyhasáb bálázók, a hengeres bálázók és szecskázó gépek.

A Kongskilde felvásárlásának eredményeként a New Holland belépett a talajművelő gépek piacára is. Az új terület első „fecskéje” a PXV függesztett hattestű eke, amely változtatható fogásszélességű eketestekkel, automatikus eketest biztosítással és hidraulikus működtetésű mélységhatároló kerékkel rendelkezik.


PXV függesztett hattestű eke

A talajművelési üzletág másik úttörője az RVM függesztett talajmaró, amely négy-fordulatszámú hajtóművel és fogaskerekes oldalhajtással rendelkezik.


RVM függesztett talajmaró

A talajművelő gépek a New Holland traktorok kék festését kapják. Az új, sárga vagy kék színű gyártmányokat (egyéb széna- és szálastakarmány, valamint talajművelő gépekkel együtt) Európában a New Holland dílerek (a Közel-Keleten és Afrikában szintén) fogják forgalmazni. A dílerhálózat gyakorlott szakember gárdával rendelkezik, amelynek tagjai a szükséges szálastakarmány és talajművelő gép ismeretekkel is fel vannak vértezve. Az első darabok a következő év tavaszán vásárolhatók meg.

A Kongskilde Agriculture saját gyártmányait továbbra is a meglévő kereskedői hálózatán keresztül forgalmazza.

Forrás: CNHIndustrial press release

(Jóri J. István – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkentett menetszámban, költségtakarékosan termel egy magyar biogazdálkodó a Väderstad gépeivel

2026. október 14. 12:10

Szabályos „flottát” hozott létre Väderstad gépekből egy magyar biogazdálkodó, aki nem véletlenül tette le voksát a svéd márka mellett. Megbízható munkaeszközökre tett így szert a vetés és talajművelés, gyomszabályozás terén.

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

Fendt szálastakarmány betakarítógépek bemutatója az AgroVario Kft. szervezésében

2023. április 28. 05:36

2023. április 25-én rendezték meg az AgroVario Kft. szervezésében a Fendt első szálastakarmány betakarítógép bemutatója Törtelen.

Tolt vagy húzott legyen inkább a frontra szerelt kasza? A Krone-Show erre is választ adott

2026. április 27. 16:10

Immár 9. alkalommal került sor a Krone-Show nevű rendezvényre április közepén, amelyen a prémium minőségű német zöldsorgépekkel kapcsolatban számtalan műszaki csemegét ismerhettünk meg.

CLAAS DISCO MOVE – új front kasza jobb talajkövetéssel

2018. június 28. 12:59

A DISCO 3600 MOVE és DISCO 3200 MOVE szársértővel és szársértő nélkül kapható frontkaszákkal a CLAAS kibővítette sikeres DISCO sorozatát.

Krone Show - májusban négy helyszínen

2018. április 27. 16:20

A már hagyományos, ötödik alkalommal meghirdetett Krone Show Rábapordányban, Somogyaszalón, Tiszacsegén és Mezőtúron várja a gazdálkodókat.